Somogy vármegye

Drávától a Balatonig terjedő terület, melyet még a nemzeti királyság első századaiban is hatalmas bükk- és tölgyerdőségek borítottak, természetes határai következtében mindenkor zárt vidék volt. A Felső-Tisza vidékére Árpád vezérletével 898 körül érkeztek a magyarok. A keresztény hit megszilárdítása és az új államszervezet alapjainak lerakása után István arra törekedett, hogy alkotását a keresztény világ közösségébe úgy illessze bele, hogy ezzel az ország önállósága ne veszélyeztessék. 

A kereskedelmi utak vonzásában létrejövő Balaton és Dráva parti mezővárosoktól és falvaktól, az erdőkben bővelkedő zselici aprófalvas irtványtelepüléseken és a Nagyberek és a Kis-Balaton lápvilágába benyúló kisebb lápfalvakon, tanyabokrokon át a vízszegény, gyakorlatilag lakatlan lapos dombhátakig. E településformák egyik, talán nyugodt szívvel a legfejlettebbnek mondható szegmensét jelentették a templommal is rendelkező települések. A templomos települések sűrűségét azonban leginkább a népsűrűség, valamint egy-egy birtok tulajdonosa, annak vagyoni helyzete határozta meg. így alakulhatott ki már a korai századokban is jelentős eltérés a Balaton parti terület egyházi tulajdonosok által birtokolt, kereskedelmi utak közelében fekvő templomos falvainak nagy száma és a segesdi főesperesség területének jószerével templommentes tájai között. Hasonlóan szembetűnő a korábbi megyeszékhely, Somogyvár környékének, és a Kapos völgyének sűrű templomhálózata.

A templomok javarészben már a 14. század előtt megépültek, a következő évszázadokban többségüket bővítették, megnagyobbították, és gótikus stílusban átépítették. Az alaprajzi változtatások nem egy esetben liturgikus változásokkal, oltáralapításokkal függtek össze, így alakulhattak ki szokatlanul nagyméretű templomok is. A templomos települések között azonban lényeges fejlettségbeli különbségeket tapasztalhatunk, míg a főesperesi székhelyeken 5-6 egyházi intézménnyel találkozunk (Segesd, Somogyvár), addig más falvak csak egyetlen kápolnával rendelkeztek (Poszonyi). A templomok alapítóinak, építtetőinek személyazonossága – a kolostorok, monostorok és prépostságok kivételével – csak a legritkább esetben maradt fenn, amelynek egyik okaként a nagyfokú birtok-elaprózódottságot tekinthetjük. Annyi azonban így is körvonalazható, hogy az Árpád-korban jelenlévő nagyszámú egyházi birtokos és templom építtető helyébe, főleg a 13-14. század fordulójától, nem egyszer nagyobb birtokalapításra vállalkozó világi birtokosok (pl. Marcali család), illetve kisbirtokosok léptek. (Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója)