Kaposvár-Kaposszentjakab | Bencés apátság romjai

A bencés monostort Atha (Ottó) nádor, somogyi ispán alapította 1061-ben ecclesia propriaként„Szent Jakab apostol hegyén, amely a Kapos-folyó partja mellett van”. Ezen a helyen korábban már állott az említett szent tiszteletére szentelt templom, amely „szerfölött régisége és elhanyagoltsága miatt már pusztává vált”. Mivel az ásatás során ennek a templomnak nyomai nem kerültek elő, elképzelhető, hogy fatemplom volt (Nagy Emese a kolostorban csak másodlagosan felhasznált római téglákat talált). A comes az ott élő népet máshová telepítve megszerezte kolostora számára a környékbeli földeket is. Atha úgy rendelkezett, hogy halála után csak a király gyakorolhat fennhatóságot az apátság felett (kizárva a püspököket, ispánokat és a rokonokat), ami egyébként nem valósult meg. Az 1067-es (vagy Kumorovitz szerint 1066-os) felszentelésen Salamon király és Géza herceg is jelen volt, s az aktusról a Képes Krónika is megemlékezett.

A Győr nemzetség három ága egészen 1350-ig együttesen gyakorolta a kegyuraságot, azonban a monostor az egész középkor folyamán a nemzetséghez tartozó valamely család kezelésében maradt. A monostorhoz 63 földbirtok tartozott, szétszórva az egész megyében. A kegyurak hatalmaskodásai, birtokvisszavételei sok gondot okoztak az apátságnak, olyannyira, hogy 1377-ben a Dersfi ágat ítélettel fosztották meg kegyúri jogainak gyakorlásától (Gyulai Miklós, valamint a Kemendi ág megmaradhatott patronátusi jogában), és ezt csak 1386-ban sikerült visszaszerezniük. E szerint miként a múltban, úgy ezután is joguk volt a monostor részére apátot jelölni – e jogukkal egyébként rögtön éltek is. 1233-ban a Zselicben élő kanászok kötelesek öt szekér dongafát szállítani hordók készítése céljából az apátság kaposi malmához, valamint 60 kecskebőr adóval tartoztak a szerzetesek lábbelijéhez. Az apátság több ízben előfordul az oklevelekben (1234-70,1257,1417, 1425, 1426, 1443, 1452, 1493). 1257-ben IV. Béla privilégiumban István fia Konrád mesternek és utódainak engedélyezi, hogy a monostor népeitől dénár- és terménycollectát szedjenek. 1309. május 1-jén a Győr nembeliek a pécsi káptalan előtt egyezségre jutottak az általuk közösen bírt szentjakabi bencés monostorral kapcsolatban – e szerint Konrád fia Jakab ispán lett erre az évre a monostor gondnoka, és engedélyezték számára, hogy a maga hasznára a monostor népeitől 3 M-t, hadba szállás esetére pedig 1 szekér élelmet elvegyen.

1320-ban a Dersfiek, mint a monostor kegyurai az apátság népeit bizonyos szabadságban részesítették. 1329-ben újabb megállapodás született a kegyuraságról, ami szerint a kegyurak csak az apáttal történt megegyezés után vethetnek ki adót a monostor népeire, zálogosíthatják el birtokait, s apátválasztáskor a püspöknek bemutatják a jelöltet. Ennek ellenére előfordult, hogy a Győr nembeliek (a Szerdahelyiek) rokonságából töltötte be valaki az apáti tisztséget (pl. 1386-ban Miklós fia Bertalan). Az apátság jövedelmének 2/3-a a kegyurakat illette, és csak 1/3-a az apátságot. A pápai tizedjegyzék alapján a monostor mégis felettébb gazdagnak tűnik: Balázs apát 1333- ban 20 kis pensát, 1334-ben 40 garast és 10 kis pensát, 1335-ben pedig 2 kis M-t fizetett. Nem véletlenül, hiszen egy 1376. évi birtokösszeírás során Tátom, Szent Barnabás, Borckonc, Lakócsa, Mogden, Gedesi, Andrásfalva, Budák, Halászi, Huruskolc, Bát, Potony, Bodies, Gerenda, Lazarcsi, Mátyáspusztája, Apáti, Keresztesmiklóslaka, Zarany, Csiget, Újfalu, Lak, Uzsoráslaka, Gerencemelléke, Fiitelek, Gelfenfalva, Csabanos, Szentbalázsegyháza, Csomorlaka, Botfenék, Csernekfalva, Petelaka, Irefalva, Gyarmat, Ketelaka, Szabópállaka, Szentluka, Lászlófijánoslaka, Kálózfalva, Folkoslaka, Tádéfalva, Magyarfalva, Gálosfalva, Veresalma, Buzarefalva, Triakfalva, Szenttamás, Karácsonyfijánoslaka, Nádasd, Terestyénfalva, Demeterfalva, Hidegkút, Nempti, Lápa, Sárd, valamint Basal, Ales és Béndek falvak tartoztak a birtokhoz.

1392. május 22-én IX. Bonifác pápa a zselici bencés templomot felkeresőknek búcsút engedélyezett.2903 1408-ban a szentjakabi apát a somogyvári monostor commendatora is volt, és bemutatta Apátiszentmárton új plébánosát. Sokszor a monostor birtokait magánbirtokként kezelték a kegyurak – 1438. február 20-án pl. Szerdahelyi Danes Jánosnak, a bécsi egyetemen tanuló és egyházi pályára készülő testvérüknek adományozzák az apátság bevételeit. 1472 után kormányzók kezelik a birtokot, s 1474-ben egy világi pap szerezte meg az apátság jövedelmét. 1490-ben Danes Pál Bornemissza Jánosnak adja a monostor patronátusának a felét. Egy 1494. március 22-én kelt oklevél szerint Pál bencés apátnak a fehérvári Szt. Miklós-káptalannal támadtak nézeteltérései – feltehetően e miatt kér májusban a szelídség hiányából származó szabálytalanság alól felmentést. 1500-ban a kegyuraknak az apátság feletti befolyásáról értesülünk – az apát az apátságot senkinek át nem adhatta vagy cserélhette kegyúr hozzájárulása nélkül, a várnagyok és officiálisok esküt kötelesek tenni a kegyúrnak, az apát halálával a monostor visszaáramlott a kegyúr kezébe, csak a kegyúr beleegyezésével lehetett rendkívüli taksaadót kivetni az apátság népeire.

1508. március-május hónapokban érkezett a bencés visitatio Szentjakabra – itt rendezett életet talált, ám az öt szerzetes és az apát mellett szerfelett nagy számban éltek világi famulusok. 1518-ban Hagymási Máté apát X. Leó pápától a pannonhalmi kiváltságokat sértő bullát eszközölt ki. 1520. október 15-én X. Leó pápa utasította Tolnai Mátét, hogy Hagymási Máté szentjakabi apát fizesse meg a firenzei bankárok követeléseit. 1529. március 15-én Hagymási Máté az apátság mögött épült plébánián Martonfalvi László somogyvári perjel és őr javára lemond az apátságról – ez az egyetlen adat, ami a plébániatemplomról fennmaradt. 1543-ban azonban Lászlónak is menekülnie kell a török elől. 1550-ben az apátság már elhagyatott, a szerzetesek helyett katonák lakják, és Kaposvár elővárává válik. 1555-ben került végleg török kézre.

Az apátok, perjelek neve több esetben ismeretes: 1282-ben Sigfrid, 1299-ben Cepanus (Csépán), 1320-ban Miklós, 1323-ban Dethimarus, 1329-35-ben Balázs, 1358-ban László perjel, 1375-ben Tamás, 1386-ban Bertalan, 1393-ban Péter, 1422-37-ben Mátyás, 1452-ben János, 1494-ben Pál, 1518-29-ben Hagymási Máté, 1529-43-ban Martonfalvi László. Az apátsági romoknál, a templom északi falán 1776-ban még freskókat észleltek. A régészeti feltárások 1960-66 között folytak Nagy Emese vezetésével. A templom építéséhez római téglákat is felhasználtak. A domb északi végében egy nyolcszögletű, téglából épült, sarkain lizénákkal tagolt, támpillér nélküli, a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyű kápolna állt. A hajófalakat ülőpadka szegélyezte. A temetőkápolna a 13. század végén épülhetett, és Szentjakab falu plébániafunkcióit is elláthatta. A kápolna belsejében, illetve körülötte többrétegű temetőt tártak fel.

A kápolnától 20 méterre délre helyezkedett el a monostor. A templomhoz dél felől csatlakozott a kerengő körül elrendeződő apátság. A háromhajós, félköríves apszisos és egyenes záródású mellékapszisos, a főhajótól néhol fallal elválasztott dongaboltozatos, keskeny mellékhajós templom a hazai irodalomban analógia nélküli. Az oldalhajókból kar- zatlépcső-alapozások indulnak ki. Az elválasztó oszlopsor alapozásainak távolsága egyenlőtlen. Az oszloplábazatokat palmettából kiinduló akantuszlevél díszíthette. Előkerültek a kegyúri karzatot tartó pillérek. Ezek esetleg egy-egy oldalkarzat pilléreiként is értelmezhetőek, ami a kétoldali karzat- lépcső-alapozást is magyarázná. A templom kőanyagát a megye legkorábbi Árpád-kori faragványai alkotják (bizánci hatású, volutás, akantuszleveles oszlopfő, keresztábrázolás, lábazatok madárlábmotívummal). A 2. periódus a 14-15. század fordulójára tehető, amikor a templomot gótikus stílusban átboltozták (gótikus bordák), ennek során a pilléreket megvastagították, a szentélyt, illetve a hajó északi és nyugati oldalát támpillérekkel támasztották meg. Ekkorra épült ki teljesen a kolostorszárny is. A korábbi kolostor kisebb lehetett, és fallal vették körül, amelyre a gótikus épületszárnyak ráépültek. A meredek domboldal miatt ezeket erős támpillérekkel erősítették meg, így később védőfalként is funkcionálhattak.

A 3. periódus (16. század eleje) során a kolostor keleti zárófalán kívül egy külső kerítést húztak, ez azonban már az épületegyüttes másodlagos funkciójához (vár) kapcsolható. A legkorábbi temetkezések a monostor temploma mellett, annak északi és nyugati oldalánál találhatók (S végű hajkarika, Szt. István-pénz stb.), és még a korábbi templomhoz köthetők. A sírok többsége azonban középkori (csat, gomb, gyűrű, kereszt). 2013-2014-ben zajlott az apátsági templom hitelesítő feltárása Molnár István vezetésével. Az ásatás célja volt, a még feltáratlan részek kibontása és az alapozások elkülönítése mélység és típus alapján. A kutatás eredményeképpen rögzíteni lehetett a forrásokban is megemlített legkorábbi templom sekély, nagy kőtömbökből álló alapozását, illetve a római téglából készült lábazati részeket és felmenő falazatot az apátsági templom északi és déli belső falazatában. Az egyenes szentélyzáródású kis templomot szinte körbeépítették az apátsági templommal. Az I. periódusú templomtól keletre mély árkot és annak belső oldalán cölöpsort találtak, amihez a korábbi ásatások templomhoz közelebbi cölöpsora is csatlakozott.

A sánc az apátsági templom építése előtt biztosan megszűnt. Az apátsági templom alapozása mélyebb, habarccsal leöntött, bedobált tégla és kőtörmelékből állt, amelyet a lábazati résznél ki kellett egyenlíteni. Ezek a nyugati oldalon két torony vonalát rajzolták ki, míg az oszloplábazatok alatt, a diadalívhez (szentélyrekesz- tőhöz?) tartozó alapozás is így készült. Ezek az alapozások több esetben sírokat metszettek. A nagy pilléralapozások, ettől eltérően, jó minőségben, habarccsal összefogott szabályos kövekből épültek közel 2 méter mélyen és sírokat nem metszettek. Már a 14-15. századi átépítéshez kapcsolódóan készültek el az északi és déli falnál lévő zárt fülkék sekély, habarcsba rakott tégla alapozásai, ekkor kapcsolták be ezeket a falakat a nyugati toronypárhoz, feltehetően a boltozat kialakítás miatt. A templomtól délkeletre, a falazott sírok sorát rombolta egy agyagba rakott széles téglalapozás, mely keleten a domb aljából induló helyiséghez csatlakozott, egy épületsort alkotva; ezek a legkorábbi kolostorépületek lehettek. Ezt biztosan elbontották mielőtt a templom szentélyétől keletre egy poligonális szentély építésébe kezdtek. A szentély sosem készült el, később pedig a kerengőhöz tartozó egyik helység fala metszette. A templom szentélyétől északra lévő sekrestye is a 14-15. századi átépítéshez köthető, mivel a tervezett poligonális szentély falát metszi. A feltárás során sikerült további 50 sírt is kibontani.

Forrás:
M. Aradi Csilla: Somogy megye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének rekonstrukciója. Somogy megye középkori templomainak adattára (Kaposvár, 2016)