Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye középkori templomokban Magyarország egyik leggazdagabb vidéke, a középkori templomoknak itt olyan sűrű hálózata maradhatott fenn, amely egyedülálló. A térségre jellemző szélsőséges földrajzi viszonyok, a pusztító árvizek, állandó belvizek következtében a településstruktúra mellett a helyi közösségek hagyományai, az épített, természeti örökség is konzerválódott és páratlan gazdagságában maradt fent, vált láthatóvá az utókor számára. Ez a vizek által körbezárt vidék, távol tartva magától a hódító hadakat, az idegen kultúrákat, megtartotta egyedi arculatát, hangulatát, középkori épített értékeit. Így maradhattak fenn páratlan szépségükben ezek a középkori templomok, amelyek ékszerdobozai ennek a vidéknek. Kárpátalja középkori templomai jelentik a nyugati kereszténység keleti határvonalát, itt ér véget a gótika és veszi kezdetét a fatemplomok földje és az ortodoxia. Szatmár és Bereg középkori templomainak egyedi hangulatát idézik a kisméretű templomok, a melléjük elhelyezett fa harangtornyok, a festett karzatok, a díszes kazettás mennyezetek és faragott szószékek. Kárpátalja a középkori templomok elsüllyedt paradicsoma. A bádoglemezek, cement vakolatok lekerülésével, a szakszerű műemléki helyreállításokat követően sorra mutatják meg magukat a templomok valódi szépségükben. Mind a 26 templom örökségvédelem alatt áll, amiből 3 templom a sonkádi, gyügyei és a szamosújlaki református templomok Europa Nostra díjjal kitüntetettek.

Felső-Tisza-vidék középkori egyházi műemlékekben igen gazdag régió. E templomok többsége református gyülekezetek használatában áll, ahol a középkor és a reformáció korának öröksége egyszerre látható. A református templomok nem mindig voltak dísztelenek. A 16.–17. században a református közösségek a maguk eszközeivel, módszereivel díszítették templomaikat. Bár az alakos ábrázolásokat valóban száműzték Isten házából, a reformációra jellemző falfestéseket alkalmaztak. A falfestések alkalmazását is kerülő puritán irányzatok csak később terjedtek el. Ezekben a református templomokban még a katolikus időszakra emlékeztetnek a gótikus, gazdagon faragott pasztofóriumok és a szentély papi ütőfülkéi. Leginkább a reneszánsz művészetet átható ornamentális motívumok terjedtek el, amelyeknek egészen látványos formái jelennek meg ebben a régióban, például Csarodán, Lónyán, Márokpapiban, Vámosatyán, Ófehértón, Piricsén, Túrricsén vagy Sonkádon. Az ornamentális motívumok mellett gyakoriak voltak a latin vagy magyar nyelvű szövegek és a festett frízek. Érdemes még egy érdekességet kiemelni. A templomok a középkorban és kora újkorban nem csak belül, hanem kívül is festettek voltak. Ennek legszebb példáit Márokpapin, Csarodán, Vámosatyán és Sonkádon láthatjuk.

A reformáció száműzni akarta az alakos ábrázolásokat a templomokból, ezért a legtöbb esetben lemeszelték a középkori freskókat. Bár ezzel meg akarták semmisíteni a falképeket, ennek a momentumnak köszönhető, hogy hihetetlen gazdagságban maradhattak fent a vastag vakolatrétegek alatt az utókornak. A legkorábbi ismert falképek egy virágzó műhely alkotásai a 14. század első évtizedeiből, amelyek munkái Lónyán, Csarodán, Laskodon, valamint a Kárpátalja területén található Palágykomorócon és Gerényben is láthatóak. Nevezetesek Csaroda mosolygó szentjei, azonban kevéssé ismert, hogy egy igen korai Szent László-legenda ábrázolása Laskodon található. Egy másik műhely valószínűsíthetően a közeli Ugocsa megyében dolgozott, és a szomszédos vármegyékben is vállalt megbízásokat. Egyértelmű párhuzamok mutathatók ki a kárpátaljai Visk, Feketeardó, Huszt, illetve a hazai Baktalórántháza falképei között. A baktalórántházi római katolikus templom őrzi a legszebb falképeit a vidéknek, amelyeket igen magas színvonalon sikerült 2010 és 2012 között restaurálni…