Baranya vármegye

A Mecsek-vidék kedvező domborzati és klimatikus viszonyai már a legrégebbi időkben is tartós letelepedésre ösztönözték az embereket. E táj története az ősnépek kultúráinak gazdag nyomait őrzi, s egyfajta sajátos folyamatosságról árulkodik a kelta és a római régészeti leletek sokasága is. Baranya vármegye története – több magyarországi megyéhez hasonlóan – az államalapítás koráig nyúlik vissza. Elnevezését illetően megoszlanak ugyan a vélemények, de a kutatók többsége a szláv eredet mellett foglalva állást, a honfoglalás idején már létező – néveredetében személynevet rejtő – Baranyavár településből származtatja. A királyi vármegye központja is a várispáni székhely, Baranyavár lett, amely „határvárként” a stratégiai fontosságú Székesfehérvár – Nándorfehérvár hadiutat biztosított. A vármegye legkorábbi kiterjedése, összhangban az évezred elején (1009) alapított pécsi püspökség területével, magában foglalta a Dráván túl fekvő területek nagy részét is.

Állam- és egyházszervező királyunk I. (Szent) István Pécsváradon alapította az egyik legkorábbi és legjelentősebb magyarországi bencés apátságot (1015). A kora-középkor legkiemelkedőbb építészeti, művészeti emlékei sorában találjuk Baranya kis, román stílusú falusi templomait: Mánfa, Kővágószőlős, Cserkút, Malom egyházai e korszak talán leghitelesebb tanúi. E táj, e vidék megragadó szépsége, különleges természeti gazdagsága szolgált hátteréül az első magyar származású író, Mór püspök művének csakúgy, mint a reneszánsz európai hírű költőjének, Janus Pannoniusnak… Baranya megye nemzeti történelmünk kivételesen fontos eseményeinek helyszíneként (az első magyar egyetemalapítás – Pécs, az 1526-os katonai katasztrófa – Mohács, vagy a török elleni küzdelem hősi apokalipszisa – Szigetvár), csakúgy ismertté vált Európa szerte, mint gyümölcsei, vagy borai révén.

A tatárok által kifosztott és felperzselt, martalócoktól többször is feldúlt és elpusztított, a török hódoltság végére szinte elnéptelenedett terület és lakói életerejét mutatja, hogy Baranya a tatárjárást követő évszádokban az ország egyik legnépesebb megyéjévé lett és a török kiűzése után 100 évvel- a telepítések és a belső migráció jóvoltából – ismét a Dunántúl legjelentősebb megyéi között foglalt helyet. Az elmúlt századok kiemelkedő személyiségei és névtelen tömegei a reneszánsztól a reformáció koráig, a török hódoltság 150 éves időszakától a reformkorig, továbbá az 1848-49-es szabadságharctól az I. Világháborúig (s azóta is) olyan gazdasági, szellemi és kulturális örökséget hagytak az utókorra, melynek megőrzése mindannyiunk felelősségteli kötelessége. (Baranya megye évszázadai (1000-1918) – Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 3. (Pécs, 1996))