Cserkút | Keresztelő Szent János-templom

Keresztelő Szent János-templom

Cserkút

Az egyhajós Árpád-kori templom román stílusban épült a XII. században. Tornyát a XIV. században építették hozzá. Ugyanebben az időben készültek a freskók, melyek ma töredékként láthatóak. 

Baranya megye

7673 Cserkút, Alkotmány u. 1.
Telefonszám: 06 30 471 2517

 

A templom rövid története

A megyeszékhelytől nyugatra fekvő falu temploma nemcsak a környékbeliek közül emelkedik ki, hanem az egyházmegye egyik legfontosabb középkori emléke a 13. századig visszanyúló építészete révén és több periódusban festett falképei okán. Pedig sohasem tartozott a falu a gazdag települések, vagy a módosabb plébániák közé. Az 1290 táján keltezett oklevél említi először, de oly don, amiből arra lehet következtetnünk, hogy már az 1009 augusztusában Győrött Szent Istvánt és a pápa küldötte, Azo püspök által megteremtett Pécsi Püspökség alapítólevelében leirt birtokok között szerepelhetett. Arra gondolunk, hogy a 13. század végén egy esztergomi per kapcsán a Pécsi Káptalannak a birtokain élő tanúk százait kellett kijelölni, olyanokat, akik hitelesek voltak, s akik szabadsága Szent Istvánra vezethető vissza. A nemesek Patacs, Ürög, Cserkút, Szőlős, Bakonya, Málom, Keszű, Cserkút, Ercék községekből való voltak, így ezek a települések minden bizonnyal az Árpád-kor korai századaiban már léteztek.

Cserkút nem a módosabbak közé tartozott. A pápai tizedszedők a 14. század 30-as években a módosabb falvakból (Bakonya, Enyezd, Szőlős, Töttös vagy Keszű) 50-60 báni dénárt gyűjtöttek be, Málomról, Ürögról már csak félannyit és Patacs volt a legszegényebb a maga 15 pénzével. Nem lehetett sokkal gazdagabb Cserkút sem, hisz 20 dénárt róttak ki a pápai adószedők. Nem volt máshogy ez a későbbi századokban sem. Cserkút ugyanezen a helyen állt a török alatt is, vagy a 17. század végén. Míg Töttös 30 forintot fizetett az un. „magyar adóként” a püspökségnek, Cserkút mindössze ötöt, Patacs pedig hármat. A falvak templomát a birtokló nemes urak és népei emelték. Az előbbiek kötelességüknek tekintették az építést és a fenntartást, de sajátjukként is kezelték a templomot, s benne megkülönböztetett helyet alakítottak ki maguk és családjuk számára. Ez lehetett az oltár környékén is, de gyakran a nyugati végen álló karzaton. Cserkúton karzatra utaló nyom nem volt, így az előbbi megoldásra kell gondolnunk.

Először maga a templom néphajó és a szentély szült el, feltehetően a 12. század vége felé. A tornyot csak a 14. században ragasztottak a nyugati falhoz, és ez- időból származik a védelmet nyújtó körítőfal, valamint a sekrestye is. Az építésből következően a főhomlokzat a déli volt, melyet a magyarországi általános gyakorlatnak megfelelően alakítottak ki, vagyis kis előtetős, rézsűs ajnyílik a középső tengely alatt, felette három félköríves, szintén befelé szűkülő ablak áll egy sorban. Azért is egy sorban, mert a templombelsőben karzat nem volt. A szentély itt is boltozott, hogy az oltáriszentséget védjék. A templombelső meglepően gazdag a vidék tragikus sorsa ellenére. A nagyharsányi csata (1687) után a röktől megszabaduló Baranyát szerencsétlen megyeként emlegették. Tetézték a bajt a kuruc háborúk, a rác dúlá- sok. Ezeknek tudható be, hogy a szentély boltozata leomlott, a középkori sekrestyéje elpusztult és a kerítőfal is romokban állt. A tetőzet is eltűnt, így hosszú évekig eső verte a falakat. E csapások ellenére igen gazdag a templombelső falkép anyaga. Bohuss kanonok 1721- 23-as egyházlátogatásakor még látta a külsejét díszítő képeket. Az 1970-es évek elején végzett kutatás csak aptöredékeket talált meg belőlük. Minden bizonnyal, a középkor általános gyakorlata szerint, főként segítő szentek, vagy az utazók védője, Kristóf vállán a gyermek Jézussal, állhatták itt, kikhez a munkába indulók, vagy a falu főútján elhaladók imával fordulhattak.

Ma a hajó északi falán két sorban látható freskók a legkorábbiak. A felsőn apostolok vonulnak, a kedves tanítvány, János nyitja a sort, őt követik a többiek, de Júdás helyén Pál menetel, majd Péter és András következik. Ők az angyal vezérelte három napkeleti királyt követik, s együtt mennek a diadalíven trónoló Máriához és a gyermekhez. Az apostol-királysor alatt a szenvedő Krisztus jellegzetes ábrázolása fedezhető fel, mellette a kardot és a mérleget tartó Szent Mihály ítéli meg az elébe érkező holtak lelkét, s a körülötte álló ördögök-angyalok az „ANIMA” felirattal is megmagyarázott zsákmányra várnak. A zárókép itt Szent Miklós, a báziánci egyház oly kedvelt alakja. A pécsi székesegyház múltját és művészetét oly kitűnően ismerő Tóth Melinda művészettörténész szerint a freskókat bázinci tanultságú, korábban a főtemplomban dolgozó mesterek egyike készíthette a 13. század második felében.

A diadalív déli oldalán táblaképszerűen keretezett Szent György lovagol. Nem igazán sikeres mű, jelentősége azonban az, hogy a hagyományoknak megfelelően a templom védőszentjét ábrázolja és az alatta feltárt felirat azt is elmondja, hogy a kép talán fogadalomból 1335-ben készült. száz évvel későbbi a harmadik képréteg. A diadalív közepén Krisztus trónol az üdvözültekkel, az ív belső oldalán a hónapok jelennek meg munkaábrázolásokkal. A diadalív déli (jobb oldali) részén Krisztust a getszemáni kertben és jeruzsálemi bevonulásakor mutatják a képek. A szentély képei igen töredékesek a boltozat beomlása, az eső, a napfény és a fagy miatt. Az alsó sáv az általános gyakorlatnak megfelelően gazdagon redőzött függöny volt, felette magyar szentek István, Imre, László, stb. állhatták.

 

Forrás:
Dercsényi Balázs: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Baranya megye középkori templomai In.: Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)

Back to Top