Pécs-Málom | Szent József-templom

A falu temploma középkori, s a római katolikus temetőben áll. A pápai adólajstromokban szereplő adatok alapján közepes méretű és anyagi erejű lehetett a 14. században. Egy 1400-ból származó oklevél szerint a pécsi püspök az itteni birtokait a neki katonai szolgálatot teljesítőknek adományozta. A kutatás bebizonyította, hogy a 13. század második felében már állt a mostani templom keleti fele, a patkóalakú szentély és a három ablakkal, déli kapuval díszített néphajó. Ebből az időből való a szentélyt és a déli homlokzatot díszítő – ma csonka — három részes, speciális (idom) téglából készített főpárkány. Sajátos és elegáns megoldás az is. hogy a déli homlokzaton ez a dekoráció és az alatta lévő három ablak mélyített mezőben kapott helyet. Az építés korát idézi a szentélybelsőben látható ereklye- és szentségtartó, valamint az a három keskeny ülőfülke, amely néphajóban fedezhető fel.

A szentélyt lefedő félkupolán töredékesen megmaradt trónoló Krisztus látható egy térdeplő angyallal. A két belső osztópárkány alatt, a szentély hengerfalán csúcsos oszlopokon ülő árkádívek között valaha nyolc apostol állt, de csupán Simon maradt meg. Jobbján Júdás Táde- usz lehetett. Az apostolgaléria a szentélyben nem fért el, a hiányzó négy a diadalíven lehetett. Ez a képtípus a középkori Magyarországon igen kedvelt volt. Legteljesebben Hidegségen (Győr-Moson-Sopron megye) maradt meg, de Csempeszkopácson (Vas megye) is felfedezhetők töredékei. Tóth Melinda Mólomban is a pécsi székesegyházban a 13. század végén dolgozó művészek keze nyomát véli felfedezni. Simon apostol ábrázolásán, de a diadalív felső részén látható, igen töredékes Keresztrefeszités (vagy Szent Kereszt megtalálása) pajzsos, lándzsás katonáin is. Az apostol galéria alatt a cserkúti megoldáshoz hasonlóan virágmintás sáv, majd függönymotívum következik. A 13. század végi falképek elkészültét megelőzően a fel- szentelési keresztek dekorálták a falakat, közülük öt fedezhető fel a hajó déli és északi falán, valamint a szentélyben. Ezek a templom építésével lehetnek egyidősek, így a 13. század közepére kell tennünk a szokásosnál színesebb és motiváltabb kereszteket.

A 15. század végére a templom kicsinynek bizonyult, ezért nyugati falát elbontva, az északi és délit meghosszabbítva, az Árpád-korival azonos nagyságú területtel bővült az épület. Az alapot itt is kőből készítették, de arra nem tégla került, mint a korábbi résznél, hanem tört kőből emelt falazat. Az új részen csúcsíves záródású kapuzat készült s a régit befalazták. Az új részt is falképek díszítették, de ezeknek csupán apró, értelmezésre és értékelésre alkalmatlan, töredékei maradtak meg. A török hódoltságot szerencsésen élte át az épület. A 16. század második felében a reformátusok használták rövid ideig s ők a képeket lemeszelték. Az 1721. évi egyházi látogatás nyomán írt jegyzőkönyv szerint a zsindellyel fedett templom jó állapotban volt, csupán sekrestyéje romos. A harmadik építési periódus a 18. század második feléhez kötődik. Feltehetően egy földrengés és az avultság okozta károkat kellett kijavítani – főleg – a gyengébb falazatú 15. századi részen. Magasabb ívű, téglából falazott csehsüveg boltozat épült a korábbi helyébe. Az utolsó építési periódus a 19. század végi. Lebontották a nyugati homlokzatot támasztó 15. századból származó pilléreket és a végfalra karcsú tornyot ültettek. A toronyaljba nyíló kapuzat feleslegessé tette a késő középkorit, így azt befalazták. Ugyanekkor kifestették a templombelsőt is, elsősorban omamentális dekoráció készült, de a barokk boltozatok középső részeibe, körkeretekbe provinciális figurális képek kerültek.

Forrás:
Dercsényi Balázs: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Baranya megye középkori templomai In.: Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)