Középkori templomok

Magyarország középkori templomai

Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Generic selectors
Teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors

Bakonya | Szent György-templom

Szent György-templom

Bakonya

Elérhetőség

BARANYA MEGYE

7675 Bakonya, Fő u. 7.
Telefonszám: (06 72) 473 095

 

Galéria

A megyeszékhelytől nyugatra fekvő községet az oklevelek régóta emlegetik. Már 1235-ben szerepel, mint a csi Káptalan birtoka és azt is tudjuk, hogy Ercékról (Ér- szék ma már csak dűlőnév) vezetett ide, Bakonyára út. A település a tehetősebb faluk közé tartozott. Erre utal az is, hogy 1332-ben 60 báni dénárt fizetett a pápai adószedőknek, ami igen sok volt, hiszen Baranya közel 200 templomos helye közül csupán tíz fizetett ennyit. Ha ilyen nagy összeggel adózott, akkor jelentősebb lehetett a temploma is.

Az egyházi látogatások a 18. században úgy emlékeznek meg róla, hogy a középkorban is Szent György nevét viselő templomot kőből emelték, szentélye boltozott, s a környék legnagyobb, legerősebb temploma volt, noha tornya összeomlott. Mindezt Bohuss kanonok írta 1721- ben. Majd négy évtized múlva az ellenőrök rávették a lakosságot, „hogy a földek teljesen maradjanak a templo, a hívek műveljék meg azokat, a vetőmagot a templom állja, s ami az Isten áldásával terem… a lehelegjobb áron eladják s a pénzt a templom szükségletére fordítják”.

1788-ig Kővágószőlős filiája Bakonya. 1800-ban a kegyúr, a káptalan átépíttette a templomot, megnagyobbít- tatta, tán ekkor született a keresztház és a főhajó lefedése. Az átépítés gyökeresen átalakította az épületet, középkoriságára csupán félköríves szentélye alapján gondoltak a kutatók, de bizonyítani az 1970-es években végzett kutatásig nem tudták. A feltárást követő helyreállítás során a jellegtelen keresztházat eltüntették s ennek is köszönhetően előttünk ma a középkori templom áll. A keletelt félköríves apszisú, zárt román stílusú épület nyugati végében torony emelkedik. A külsőt és a belsőt számos középkori részlet díszíti és hitelesíti. Kívül egy kora gótikus kapu és két román stílusú, 13. századi ablak fedezhető fel, belül festéstöredékek pl. egy glória ív maradványa, mely egykoron egy teljes alakú Krisztust vett körül, vagy egy tárcsa disz, amely az egyik ablakot díszítette mutatják, hogy mennyire színes és élénk lehetett a templombelső. Az előbbi festés a 13. században kedvelt s közel egyidős lehetett a templommal, az utóbbi, valamint a boltozatot hordozókon látható disz és a sa- rus-köpenyes alaktöredékek 15. századi festésre utalnak. Igen figyelemre méltó, a hagyomány szerint, a Jakab-he- gyi pálos kolostorból származó keresztelőkút, mely eredetileg szenteltvíztartó lehetett.

 

Forrás:
Dercsényi Balázs: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Baranya megye középkori templomai In.: Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)

A Középkori templomok nevű weboldal azért jött létre, hogy összegyűjtse és bemutassa azokat a Magyarország területén található középkori templomokat, templomromokat, melyek a történelem viharait túlélve mai napig megtekinthetők, látogathatók. A középkori templomok leírása a menü Középkori templomok oldaláról érhető el. 

Középkori templomok
Minden jog fenntartva! © 2021