Budapest

Budapest – Európa egyik „legfiatalabb” fővárosa – több mint ezeréves múlttal rendelkezik. A honfoglaló magyarok a Kárpát-medencét a IX. század végén vették birtokukba. A fejedelmi törzs Árpád vezetésével az ország e természetes földrajzi központján Aquincumot választotta szálláshelyül. A honfoglaló vezért, Árpád fejedelmet, 907-ben a római kori város romjai közelében temették el. A dunai átkelőhely jelentősége a X. századtól folyamatosan nőtt, s szomorú nevezetessége, hogy a pesti oldalról a túlpartra igyekvő Gellért püspököt – az államalapító I. (Szent) István fiának, Imre hercegnek nevelőjét – itt fogták el lázadó pogány magyarok, s a Kelenföldi hegyről – a mai Gellérthegyről – taszították a mélybe.

Óbuda a kereszténység felvétele után az a középkori város, mely a királyok tartózkodási helye lett. A krónikák kőházakról szólnak, úthálózata római kori örökség; tudunk piacáról, arról, hogy III. Béla király karácsonyt ünnepelt falai között, s hogy 1223-ban tűzvész pusztított a városban. A 13. század folyamán királyi vár épült a területén. Buda területén szétszórtan földesúri települések, egyházi birtokok, királyi szolgáló népek falvai alakultak ki. A három város történelme elválaszthatatlanul egybeforrott az ország történetével: l241-ben IV. Béla király a húsvéti nagyböjtöt Óbudán tartotta, de Pestre hívta az ország mozgósított haderejét, mert innen indult az országba betörő mongolok ellen. A Sajó menti csatában súlyos vereséget szenvedett, s kimenekült az országból. A tatár sereg először Pest városát, majd 1241/1242 telén a befagyott Dunán átkelve, Óbudát perzselte fel. A lakosság vagy elmenekült vagy elpusztult. A tatárok távozása után, a méltán második honalapítónak nevezett IV. Béla 1244-ben megújította a pesti hospesek árumegállító jogot is tartalmazó városi kiváltságait, majd – egy újabb tatár támadás hírére – elrendelte, hogy a budai várhegyen kőből várat építsenek. Az itt megtelepedőknek Pest város 1244-es kiváltságlevelét adományozta. Pár évtized múlva már mind a magyar mind a német lakosság saját templommal rendelkezett. A Duna közepén fekvő Nyulak-szigetén – a mai Margitszigeten – a domonkos rendi apácakolostorban a király lánya, Margit lelt otthonra.

Az Árpád-házi királyok egyre gyakrabban a Pest melletti Rákos mezőre hívták össze az országgyűlést – és tartották Budán udvarukat. A város királyi esküvők, nagyúri viszályok színtere. III. András halála után Buda a pápa jelöltjével, az Anjou-házbeli Károly Róberttel szemben Vencel cseh trónörököst támogatta, a koronát végül mégiscsak Károly Róbert nyerte el, akit e zavaros időkben négyszer koronáztak meg, harmadszor éppen Budán. A budaiak tehát megbékéltek királyukkal, akinek fia, (I.) Nagy Lajos már állandó székhelyül választotta a várost, anyja, Károly Róbert özvegye, pedig a szomszédos Óbudát, ahol apácakolostort is alapított. Ettől kezdve Óbuda, a török hódításig, a mindenkori királynék városa lett. Budán a 14. században a templomok mellett főnemesi és polgári lakóházak is épültek. Utcái mesterségek neveit kapták, jelezve, hogy jelentős létszámban élnek itt iparosok, kézművesek, kereskedők, akiknek megrendelést a királyi udvar és a gazdag városi polgárok adtak… (budapest.hu)