Veszprém története
Veszprém középkori templomai
Galuska Tünde
Veszprém (németül: Wesprim vagy Weißbrünn, latinul: Vesprimi, szlovákul: Vesprém, szlovénül: Belomost) megyei jogú város a Közép-Dunántúl régióban, Veszprém vármegye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a királynék városa. 2023-ban az Európa kulturális fővárosa címet is viseli. Magyarország egyik legrégebben alapított városa, szinte egyidős az állammal. Légvonalban a Balatontól 11 km-re, Székesfehérvártól 40 km-re, Budapesttől pedig 97 km-re fekszik, a Bakony déli részén. Veszprém ismert történelme csaknem hétezer évre nyúlik vissza. Bár a mai város települési előzményei csak a 9. és a 15. század között jöttek létre. Emiatt gyakran nevezik ezeréves városnak is. Anonymus (III. Béla király jegyzője) írásai szerint, itt akkorra már állt egy vár, mely valószínűleg egy 9. századi frank erőd lehetett, amikor a magyarok először elfoglalták a területet. A veszprémi, esztergomi és székesfehérvári várak voltak a legkorábbi magyar kővárak, melyeket már Géza főherceg uralkodása idején építettek, amikor a földvárak még sokkal gyakoribbak voltak…
Veszprém neve a szláv bezprem szóból ered. Ez köznévként egyrészt azt jelenti, hogy „makacs, önfejű”, másrészt viszont, ha elemeire bontjuk, a bez elöljáró jelentése „nélkül”, míg a prem melléknévé „egyenes”. Így a bezprem kifejezés nyelvészek szerint jelenthetett egyenetlent, dimbes-dombost, utalva a város felszíni adottságaira. Korábbi vélekedések inkább a város nevének személynévi eredetét támogatták. Így például Szent István király lánytestvérének, Juditnak a fiát Bezprymnek vagy Veszprémnek hívták, akit anyjával együtt elűzött apja, Vitéz Boleszláv lengyel király, és István talán éppen Veszprémben telepítette le őket, továbbá a vármegye ispáni címét is a fiúnak adta. Más feltételezések szerint Pribina szláv fejedelem Bezprim nevű vezére volt a város névadója; talán az ő feladata volt, hogy a város térségének a védelmét megszervezze.
A városnév magyarázatára természetesen számos nehezen hihető legenda is született. Az egyik szerint István felesége, Gizella királyné, akinek Veszprém a kedvenc tartózkodási helye volt, „Vessz, prém!” felkiáltással mondott le drágakövekkel díszített bundájáról, hogy ezzel hozzájáruljon a Szent Mihály-székesegyház építési költségeihez. Bár a hagyomány szerint Veszprém öt dombra épült, valószínűbb, hogy a völgyekben, illetve a lejtőkön való megtelepedés időben megelőzte a magaslatok beépülését. Ennek okát főként a vízzel való jobb ellátottságban, valamint abban kell keresnünk, hogy a kereskedelmi utak – amennyire csak lehetséges volt – a völgyekben haladtak. A vár és a középkor elején még önálló vár körüli falvak, „szegek” (Szentmargitszeg, Szenttamásszeg, Szentkatalinszeg, Szentivánszeg, Sárszeg, Szentmiklósszeg) az évszázadok során egyetlen településsé olvadtak össze.
Veszprém városának fontos vallási szerepe volt abban a harcban, hogy a kereszténységet hivatalos vallássá tegye a Magyar Királyság területén. I. István győzte le legfőbb ellenfele, Koppány pogány seregeit a város közelében. A város 1009-ben Magyarország első püspöki székhelyévé, 1993-ban pedig egyik érseki székhelyévé vált. Ezen kívül a város lett az azonos nevű Veszprém vármegye székhelye, mely a Magyar Királyság egyik legrégebben alapított vármegyéje volt. I. István király Veszprém városát és birtokait feleségének, Gizella királynénak ajándékozta, innentől kezdve pedig a város a mindenkori magyar királyné birtoka lett. A Magyar Királyság királynéit évszázadokon keresztül a veszprémi püspök koronázta meg. Innen ered a város beceneve, a „királynék városa” elnevezés. Az 1294-es évben Fenenna királyné erősítette meg azt a kiváltságot, miszerint a királynénak joga van begyűjteni a Veszprém vármegyei templomok adományait.
A vár
Veszprém vára, amely feltehetőleg már a honfoglalás előtt is létezett, a 11. századtól egyszerre szolgált a királyi (ispáni) és a püspöki igazgatás központjaként. 1313-tól a püspök vált a vármegye mindenkori főispánjává, így a két funkció egybemosódott. A vár kezdetben a mainál kisebb területre, csupán a Várhegy északi részére terjedt ki. A hegy – az északitól akkor még árokkal elválasztott – déli részét a középkor folyamán lépésről lépésre vették birtokba, egyfajta „elővár” alakult ki, amelynek feladata az északi erődítmény és a környező települések védelme volt. Később az északi részt belső, a délit pedig külső várként kezdték emlegetni, közéjük falat és kaput építettek. A két különálló erődítmény egybeépítése csak a török háborúk után történt meg.
A belső vár területén található jelenlegi épületek közül a Szent Mihály-székesegyház, a Gizella-kápolna és a csak romokban fennmaradt Szent György-kápolna középkori eredetű. Ezek elhelyezkedése, valamint feljegyzések arra engednek következtetni, hogy a belső vár északkeleti része, a ma Nagyszemináriumnak nevezett épülettől a székesegyházig terjedő terület lehetett az egyházi-püspöki, az ettől délre eső rész, a mai Érseki palota tágabb környezete pedig a királyi-vármegyei központ. Így az erődítmény nyugati felében maradt hely a katonaság és a várnép házai számára. A külső várban lakóházakon kívül a mai Megyei Bíróság helyén a Mindenszentek tiszteletére szentelt templom, mellette temető létesült.
Szent Mihály-székesegyház
Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A Pannonhalmi alapító oklevél (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról; későbbi oklevelek rendszeresen Magyarország legrégibb székesegyházának nevezik. Abban, hogy Veszprém a királynék városává vált, minden bizonnyal nagy szerepet játszott, hogy a székesegyházat maga Gizella királyné alapította, vagy legalábbis különös figyelmet szentelt rá, bár erre nincs konkrét bizonyíték. I. István király nagyobbik legendája így ír erről: „Hogy ő, Gizella, Isten tiszteletének csinosításában miképp viselkedett, az Istennek szolgálók gyülekezetei iránt mely buzgónak s jótevőnek mutatkozott, arról a mai napig tanúskodnak számos egyház keresztjei, edényei és csodálatos mesterséggel készített vagy szőtt oltári ékességei. Mindenekelőtt pedig a veszprémi püspökség egyháza, melyet alapkövétől kezdve minden, Isten szolgálatához szükséges arany- és ezüstneművel és sokféle ruhával fölékesített.”
A templomot Mihály arkangyal, a mennyei seregek vezére védi; elnevezésében egyes feltételezések szerint szerepet játszhatott, hogy az egyházmegye területén komoly harcot igényelt a lakosság keresztény hitre való áttérítése a veszprémi püspökséghez tartozott egyebek mellett Koppány vezér központja, a mai Somogy vármegye területe is). A székesegyház első feltételezett ábrázolása a magyar királyok Veszprémben, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika részére készült – ma a Nemzeti Múzeumban őrzött – koronázási palástján látható. Ezen Gizella királyné egy torony nélküli templom modelljét tartja kezében. Azonban valószínűbb, hogy a makett a székesfehérvári bazilika stilizált ábrázolása.
I. István uralkodása után a háromhajós, román stílusú székesegyházat két toronnyal bővítették. Az 1380-as veszprémi tűzvészt követően a katedrálist gótikus stílusban építették újjá, felszentelésére 1400-ban került sor. Ebből a korból származik a még ma is meglévő altemplom. Az épület többi része a török időkben pusztult el. A székesegyház újjáépítése a 18. század elejéig váratott magára. Ekkor a templom barokk külsőt kapott. Végül 1907 és 1910 között Aigner Sándor tervei szerint neoromán stílusban épült újjá, az épület – feltételezett – eredeti külsejét alapul véve. A gótikus szentélyt és az altemplomot ugyanakkor megőrizték. Az épület üvegablakai a második világháború alatt megsemmisültek. 1981-ben II. János Pál pápa a székesegyházat basilica minor rangra emelte.
2005 szeptemberében megkezdődtek a bazilika újabb restaurációs munkálatai. Elsőként a két tornyot újították fel. 2010-re állami támogatásból a templom külseje és belseje is megújult. A mostani felújítás 2020-ban kezdődött és a tervek szerint 2025-ig tart. Az új, színes ablakok a Waltherr Gida által tervezett üvegablakok stílusát idézik vissza, ezek egyike a bazilika védőszentjét. Szent Mihály arkangyalt ábrázolja ovális mandorlában elhelyezve. A még meglévő, 1910-es ablakokat restaurálták és visszatették eredeti helyükre. Megújult a mintegy 12 tonnás orgona is, amelyhez 2333 darab síp tartozik. A legnagyobb 5, 2 méter a legkisebb 3,2 milliméter.
Gizella-kápolna
A Gizella-kápolna Veszprém legrégibb épülete. A valaha kétszintes kápolna a várnegyedben, az érseki és a nagypréposti palota között helyezkedik el. 13. századi freskói Magyarországon a legrégebbiek közé tartoznak; boltozati zárókövei és sárkányfigurákkal díszített fejezetei is egyedülállóak. Bár eredeti védőszentje nem ismert, kapuja fölött 1938-ban elhelyezett felirat hirdeti: Memoriae Beatae Giselae Sacrum, vagyis Boldog Gizella emlékének szenteltetett. Bár a veszprémi hagyomány szerint Szent István felesége, Gizella királyné alapította, a Gizella-kápolna a 13. század közepén létesült, egy korábbi, emeletes épület helyén, melynek falait részben befoglalták építésekor. Mai neve csupán a 18. század vége óta használatos. A kápolna kétszintes palotakápolna volt, amely északról csatlakozott a mára teljesen elpusztult középkori palotához. Erről a palotáról nem maradt írásos forrásunk, így tulajdonosát sem ismerjük. Ezért a kápolna eredeti funkciójával kapcsolatban kétféle elképzelés létezik: az egyik szerint püspöki, a másik szerint királyi (vagy királynői) magánkápolna lehetett.
Az épület a korai gótika jegyeit hordozza magán. Az alsó-kápolna északi falán található, apostolokat ábrázoló freskók egykorúak az épülettel és bizánci hatást mutatnak. A felső-kápolnából fennmaradt az északi fal a boltozatokat hordó támkötegekkel, fölöttük a boltindításokkal és a diadalívpillér fejezetein 11 kis sárkányfigurával. Az alsó szint látogatható, a felső szint műemléki bemutatása ezidáig nem készült el. A török háborúk után a kápolna a mindenkori veszprémi nagyprépost kezébe került. Egyikük, talán Padányi Biró Márton (később püspök), az épületet északról határoló nagypréposti palota építtetője a kápolna alatti, csaknem 2 méter vastagságú talajt kitermeltette, hogy a padlószintet egészen palotája pincéjének szintjéig mélyítse; az ilyen módon lefelé kibővített kápolnában a kispapok borát tartották. A két épület között ajtót is nyitottak. Így történhetett, hogy amikor Padányi már püspökként nem akarta átadni a palotát Orosz Pál új nagyprépostnak, Orosz a Gizella-kápolnán keresztül próbálta meg elfoglalni rezidenciáját. Próbálkozása nem járt sikerrel, mert bár az utcai kaput betöretvén bejutott a kápolnába, a püspök emberei ott megállították.
A hosszú tulajdoni vitát Koller Ignác püspök (1762–1773) zárta le, amikor a Gizella-kápolnát saját tulajdonává nyilvánította azzal a szándékkal, hogy elbontatja, mivel egészen a nagypréposti ház déli faláig terjedő új palotát tervezett önmaga számára. Koller Fellner Jakabot bízta meg az új püspöki palota (a mai Érseki palota) építésével, aki meg is kezdte a Gizella-kápolna elbontását. Ráadásul a szentély alatt a palota új illemhelyének csatornáját vezették el. A város lakossága felháborodott a török időket egyedül túlélt épület elpusztításán és „meggyalázásán”, így a terveket végül megváltoztatták és a kápolna alsó szintjét újraépítették (sajnos az északit kivéve már minden falat elbontottak, így a freskók legnagyobb részét nem sikerült megmenteni) és barokk stílusú elemekkel gazdagították. Ekkor alakították ki a Szentháromság térre nyíló mai bejáratot is.
1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján a Gizella-kápolnát eredeti stílusában restaurálták, a barokk elemeket eltávolították, keleti irányba résablakot nyitottak. Az új oltárra az „Őseink hite a jövő reménye” felirat került. A kápolna (és a nagypréposti palota) falkutatása és ásatása 1980-1983 között történt, Kralovánszky Alán vezetésével. Ekkor találták meg a pincefeltöltés anyagában az elbontott falakról származó apostolfigurák és Mária alakjának jó megtartású falképtöredékeit. (A gazdag leletegyüttes bemutatása máig megoldatlan, egyedül a Mária-fej látható a veszprémi múzeum kiállításán.) Az alsó szint utolsó restaurációja, mai formájának kialakítása 1995-ben történt. Ekkor emeltek bádogtetőt a felső-kápolnából egyedüliként fennmaradt északi fal és boltozati indításai fölé. 2000-2001-ben a felső szint kőfaragványait restaurálták, ekkor kerültek elő teljes szépségükben a támkötegek fejezetei is, a sárkányfigurákkal. (Egykor a felső-kápolna sekrestyéje fölött egy további, később, de még a középkorban kialakított helyiség (feltehetően depositorium) is létezett, de az mára szintén elpusztult, csak az északi falon nyíló ajtajának kőkerete van meg.) Kép forrása: veszpreminfo.hu
Szent György-kápolna
1957-ben a székesegyház északi oldala mellett faragványos és festett falrészek kerültek elő, a Szent György-kápolna maradványai. A középkori oklevelekben többször említett kápolna szentélye patkóalakú volt. Eredetileg a kápolna minden szögletében hasonló háromnegyedoszlop állott, de ezekből csupán még egy maradt meg a szentéllyel szemben lévő főbejárat déli oldalán. Az egyik legkorábbi, 1358-ból származó oklevél szavai szerint: „a kápolna…faragott kövekből nagyon szépen épült és csodaszépen van kifestve…” Az oszloplábazatok és sarokleveleik az első okleveles építésnél korábbi építésre utalnak, az építés korát a kutatók a 13. század első harmadában vélik lehetségesnek, tehát a Gizella-kápolnáéval egy időben.
A kápolna főbejáratát hármas oszlopköteg szegélyezte. A kapuzat küszöbkövén bevésett latin nyelvű felirat került elő a következő szöveggel: IN LIMIE NO SEDETO, helyes olvasata: „in limine non sedeto”, azaz: a küszöbre ne üljetek. A figyelmeztetés a Szent György-napi búcsúra idesereglőknek szólt. Ugyanis az 1358. évi oklevélben olvasható, hogy itt őrizték Szent György fejereklyéjét, amelyet még Szent István király 1016-18 között a bolgárok felett aratott győzelme emlékére a bizánci császártól kapott.
A kápolna káptalanterem is volt, sőt egy 1417-ben kiadott oklevél szerint püspököt is választottak itt. Vetési Albert püspök a kápolnát felújíttatta, majd 1473-ban újrafestette és egy vörös márvány gótikus oltárt állíttatott fel benne, amelynek töredékeit az ásatás felszínre hozta. Vetési 1458-tól 1486-ig volt Veszprém püspöke. Bécsben és itáliai egyetemen tanult nagyműveltségű férfi volt, aki pályafutását, Hunyadi János titkáraként kezdte, később számos diplomáciai kiküldetésben vett részt. Veszprém püspökeként a királyné kancellárja is volt. A Szent György-kápolnában temették el, de sírját a 18. században barbár módon feldúlták. Vetési Albert püspök vörös márványból készült sírköve egy robosztus termetű fekvő alakot ábrázol püspöki ornátusban, brokát vagy velencei miseruhában, püspökbottal. Kezét a mellére fektetett misekönyvén nyugtatja, ujján püspökgyűrű látható. A sírkő bal alsó sarkában feliratos tábla hirdeti, hogy a követ Ujhelyi János kanonok, segesdi főesperes állíttatta, – feltehetően a 16. század elején – aki maga is ide temetkezett. A sír alján a később eltemetett kanonok egészben fekvő csontvázát találtuk, míg a lábainál egy korábbi személy csontjai feküdtek. Ez utóbbiak voltak Vetési Alberté.
A 13. századi kápolna feltárása után a kápolna alatt egy korábbi építményt is megtalálták. Ez egy körtemplom (rotunda) volt, szintén patkó alakú szentéllyel. Erről a körtemplomról csak az 1109-1112 között írt Szent Imre-legenda emlékezik meg. A 13. századi kápolna tehát átvette elődjének titulusát, hiszen nem kétséges, hogy keresztény templom volt a korábbi is.
Veszprémvölgyi apácakolostor
A Séd-völgy nyugati részén (Veszprémvölgy, Betekints-völgy) kapott helyet az 1020 körül alapított Szűz Mária Apácakolostor. Az ortodox keresztény kolostort talán I. István király hozta létre, fia, Szent Imre herceg feleségének, egy bizánci hercegnőnek a kíséretében érkező apácák számára. Ránk maradt görög nyelvű alapítólevelének 1109-es átirata, amely a Magyar Országos Levéltár legkorábbi eredeti dokumentuma. Az átirat megemlékezik arról, hogy az eredeti oklevél a monostor létesítőjének nyelvén íródott, Szent István pecsétjével megerősítve. Ezért a történeti kutatás során felmerült, hogy az alapítás kapcsolatba hozható Szent Imre herceg kiskorú menyasszonyával, aki bizánci hercegnő volt. A kegyes hagyomány szerint itt készült az a miseruha, amely a koronázási ékszeregyüttes része lett. A 13. századtól a monostort ciszterci apácák lakták, de 1552-ben a török közeledtének hírére elhagyták. Birtokaikat és a romokat 1625-ben a győri jezsuiták kapták meg, akik 1749 körül kezdték építeni a mai templomot. Az épület teljesen sosem készült el, és a rend feloszlatása után hosszú ideig üresen állt. Ma a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kőraktára található benne.
Az 1930-as években a templom környezetében Rhé Gyula végzett feltárásokat, s az épületegyüttes egyik kései periódusát hozta felszínre. A romok konzerválására azóta sor került, ám rendszeres karbantartás hiányában a falak szétfagytak és pusztulásnak indultak. Az 1960-as években csak a jezsuita templom tetőszerkezetét állították helyre. 1996-ban fogalmazódott meg az igény a romterület rendezésére és a jezsuita templom helyreállítására, ehhez az anyagi feltételek 1998-ban teremtődtek meg. 1999-ben megkezdték az 1930-as években feltárt romok hitelesítő ásatását, s ezzel párhuzamosan szondázó feltárásba fogtak a jezsuita templom közvetlen környezetében. Megállapították, hogy a késő középkori templom a jezsuita templom alatt található. A barokk templom építésekor alapfalként használták fel a korábbi épület maradványait. Az eddig előkerült falak alapján valószínűsítik, hogy a monostor lakószárnya a templomtól D-re helyezkedett el. Pontos alaprajzát csak további feltárások során lehet meghatározni.
Az 1930-as években feltárt romterület – az eddigi ásatási adatok alapján – nem korábbi a 14. század végénél-15. század elejénél. Nem zárható ki, hogy a romok részben vagy teljesen a Konch mester által 1387-ben emeltetett épületekhez tartoznak. Az épületegyüttes korai, Árpád-kori időszakáról egyelőre nem sokat tudunk. A jezsuita templom szentélyének alapfalában azonban olyan korábbi falszövetet azonosítottak, amely megelőzhette a késő középkori templomperiódust. Ez akár egy kora Árpádkori templom részlete is lehet. A műemlékegyüttes további sorsa szempontjából lényeges a kutatási program folytatása, e nélkül ugyanis megvalósíthatatlan a kolostor maradványainak helyreállítása úgy, hogy a nagyközönség számára is értelmezhető romokat mutassanak be.
Domonkos kolostorrom (Margit-romok)
A Veszprém Szentkatalinszeg nevű káptalani vátosrészében álló kolostort 1240. május 27-én alapította Bertalan veszprémi püspök. Itt nevelkedett 1246-1252 között, Boldog Ilona és mások felügyelete mellett Szent Margit királyleány, aki innét került a budai Nyulak-szigetére. A kolostor egyhajós templomához kezdetben egyenes záródású szentély kapcsolódott. A XV. század második felében a templomot átépítették, a hajóval azonos szélességű, sokszögzáródású, külső sarkain támpillérekkel erősített szentélye ekkor készült. A templom északi oldalához a Szűz Mária-kápolna kapcsolódott. A templomtól délre helyezkedett el az udvart körülzáró kolostornégyszög, amelynek csak igen csekély részét ismerjük. A kolostor Veszprém 1552-es első török megszállásáig működött. Templomának romjai között 1936-ban Rhé Gyula veszprémi múzeumigazgató, 1970 táján Dax Margit régész végzett kisebb feltárást.
A domonkosok Szent Katalin tiszteletére 1240-ben Bertalan veszprémi püspöktől alapított veszprémi apácakolostorának helye pontosan ismert. Az 1936-ban végzett feltárás adatai és az újabb megfigyelés alapján két – esetleg három – építési periódussal rendelkezett. Az első, kisebb templom egyenes szentélyzáródású volt. A hozzátartozó kolostor feltehetően kisebb lehetett, mint a feltárt falak alapján részben ma látható. Templomát a 15. században kelet felé megnagyobbították, új szentélye a nyolcszög három oldalával záródott. A meghosszabbított szentély északi oldalához Szűz Mária tiszteletére ekkor új kápolna is épült.
Megfontolandónak vélték az új szentély északi falában napjainkig fennmaradó két gyámkővel kapcsolatban azt, hogy mivel a törtköves falban a boltozatot tartó gyámkövek középkori téglaágyba kerültek beépítésre, tehát lehetséges, hogy előbb fafödémmel, majd később, ismeretlen időpontban téglából készített bordákkal kimerevített téglaboltozattal készült a befedés, így esetleg három építési időszakkal számolhatunk. A templomtól délre fekvő kolostor megnagyobbításának idejére vonatkozóan rétegtani megfigyelés nem történt, így az ismeretlen; faragott építészeti maradványokról sem tudnak. A zárdához tartozó terület rekonstrukcióját egy 1275-ből származó határjáró-határkijelölő oklevél alapján kísérelték meg.
Kövesdi Szent Miklós-templomrom
A Szent Miklós-templom első okleveles említését 1237-ből ismerjük. Ekkor a veszprémi káptalan előtt, a veszprémi Mykxe fia Balázs clericus özvegye és fia, Antal – rokonuk, Sabinus fia Péter mester karmacsi főesperes (zágrábi egyházmegye) engedélyével, Sol, Gál és Sándor veszprémi várjobbágyok, Phynoch bilotus, Bense clericus és mások tanúsága mellett – egy fertő híján 3 márka ezüstért eladták egy házhelyüket (locum curiae}, amely a Szt. Tamás-mező (Veszprém egyik városrésze) mellett feküdt, valamint további telekrészeiket is Favus mester veszprémi főesperesnek. Az egyik földrész – 14 öl széles és 120 öl hosszú – a Szt. Miklós (egyház) mellett (sanctum Nicolaum adiacentem) helyezkedett el.
1271-ben a veszprémi káptalan előtt megjelent Favus veszprémi prépost – feltehetően ugyanaz a személy, aki 1237-ben még csak főesperes volt -, s kijelentette, hogy miután vérrokona, az Ajka-nemzetségbeli Pál fia Illés őt kicsiny korától mindig hűségesen szolgálta, ezért nevezettet most birtokkal ajándékozza meg. Veszprémi telkét (fundum curiae) – amely Pál mester éneklőkanonok fundusa mellett feküdt – adta neki, a hozzátartozó épületekkel és haszonvételekkel együtt. A telekhez 100 hold szántó is tartozott, több tagban, különféle helyeken. Ezekből 10 hold trágyázott föld Sughe ispán földje mellett, a Kama-kútnál volt. 1293. október 6-án Raynoldus, Szt. Ányos tihanyi bencés monostorának apátja (1293-1305) és konventje előtt, Bonch, Ágoston mester veszprémi kanonok testvére egy veszprémi telkét, Szt. Miklós hitvalló egyházának hegye alatt, 15 penzáért, bécsi széles dénárokban számítva – amely összeget már fel is vett – eladta Márton mester veszprémi prebendás papnak és testvérének, Jánosnak. A telket K-ről egy, a Kamakuta-forrásból kifolyó patakocska, északon és nyugaton Máté fia Miklós, Domnyka fia Gergely és Buhcus, a veszprémi káptalan jobbágyainak sessioi, délen pedig a Veszprém városából Biliegére vezető közút határolták.
Az 1515-ben Veszprémben tartott egyházmegyei zsinaton elrendelték, hogy az úrnapi körmenet egyik állomása a Szt. Miklós-plébániatemplom legyen. Az oltári szentség fölé tartott baldachin négy rúdját a Keresztelő Szt. János-templomtól a Szt. Miklós-templomig a várbeli Mindenszentek-egyház prépostja, a somogyi és a zalai főesperes, valamint az Örsi prépost vitték, a Szt. Miklós-templomtól pedig a hántai prépost, a segesdi, budai és fehérvári főesperes. Az 1536-os, 1542-es és 1543-as adóösszeíráskor a Szt. Miklós-templom plébánosának 1 adózó portája volt itt. Ezen városrész templomával együtt véglegesen feltehetően Veszprém első, 1552-es török ostromának eshetett áldozatul. Erre mutatnak a templom 1930-as ásatásakor talált, időrendben legutolsó, I. Ferdinánd királytól (1526-1564) 1528-ból és 1541-ből származó pénzek. Plébániatemplomát azonban egy 1550-es összeírás már elpusztultként említette. Az elpusztult városrész romjai – így a templom is – valószínűleg még jó ideig álltak.
A templomromok fölé 1747-ben barokk kálváriát emeltek, amelyet 1832-ben (s nyilván máskor is) javítottak. Ennek főbb szobrait – Jézus, Szűz Mária, Mária Magdolna, Szt. János – idővel a Szt. László-kápolna mellé (az 1930-as években már itt álltak), majd elé helyeztek át. A kálvária stációival 1949 után senki sem törődött. Pusztulásuk a Vegyipari Egyetem építése során teljesedhetett ki. Az É-i rész utolsó stációalapjait az 1978-as ásatás tüntette el. A Kálvária-domb É-i és Ny-i lábát a XVIII-XIX. században a terjeszkedő város házai vették körül. Ezeket a XX. század 2. felére lebontották, csak a domb felőli hátulsó támfalaik, részben pincéik maradtak meg korunkra.
A Laczkó Dezső Múzeum épületével szemközti Kálvária-dombon, amelynek Ny-i lábánál a XIII. században már említett Koma-kút máig is – jóllehet betemetve fennmaradt, Rhé Gyula tárta fel 1929-1931-ben a középkori templom maradványait. A feltárt templomnak szinte csak az alapfalai maradtak meg, sőt helyenként (így a sekrestye ÉK-i sarkánál, a román és gótikus szentélyfal találkozásának D-i oldalán) az újkorban ráépített kálváriastációkkal és kőbányászattal (torony Ny-i és szentély K-i fala) még ezeket is elpusztították. A kutató szerint az egyhajós templom eredetileg egyenes szentélyzárődással, Ny-i végén toronnyal épült. Bejárata a hajó D-i oldalán lehetett. A torony DNy-i sarkát támpillér erősítette. A román hajó D-i külső falán 2 db-ból álló vörös homokkő párkányrészlet még eredeti helyén állt. Alapozásmaradványok nyomán a hajó ÉK-i sarkába a szószéket, a DK-ibe a keresztelőmedencét feltételezte.
Később – Rhé szerint valószínűleg a XIII. században – a templom támpillérekkel erősített gótikus szentéllyel bővült. A román szentély É-i oldalához sekrestyét, ennek Ny-i oldalához – több fázisban készült – csontházat építettek hozzá. A hajó D-i falának a szentélyhez közelebb eső felét kívül két eltérő méretű és a hajófalba nem bekötött pillérrel támasztották meg. A padlót 18x18x4 cm-es téglalapokkal burkolták, de ezekből már csak igen kevés – főként a sarkoknál – volt feltárható. A templomból a színek egész skáláját mutató freskótöredékek és ablaküveg-töredékek is előkerültek. A hajó belsejében, az É-i fal közepénél, egy a padló alá süllyesztett, kőből épült kis fülkére találtak, amelyben 46 db késő középkori fémtárgyat rejtettek el.
Forrás:
Szelényi Károly: Veszprém
Jankovich István: A veszprémi Gizella-kápolna
Kralovánszky Alán: Újabb adatok a veszprémi Gizella-kápolna középkori és újkori építéstörténetéhez
H. Gyürky Katalin-Erdei Ferenc-Dercsényi Balázs: Veszprém. Székesegyház és Szent György-kápolna
Gutheil Jenő-H. Gyürky Katalin-Erdei Ferenc-Koppány Tibor: A veszprémi Szent György egyház és konzerválása
Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)
Kralovánszky Alán: Koldulórendek Székesfehérvárott és Veszprém megyében In.: Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet – műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal)
RAINER PÁL: A veszprémi Szt. Miklós-szeg és temploma In.: Regenye Judit (szerk.): Karlovánszky Alán Veszprém megyei kutatásaiból (Veszprém, 2000)