Veszprém | Kövesdi Szent Miklós templomrom

A Szent Miklós-templom első okleveles említését 1237-ből ismerjük. Ekkor a veszprémi káptalan előtt, a veszprémi Mykxe fia Balázs clericus özvegye és fia, Antal – rokonuk, Sabinus fia Péter mester karmacsi főesperes (zágrábi egyházmegye) engedélyével, Sol, Gál és Sándor veszprémi várjobbágyok, Phynoch bilotus, Bense clericus és mások tanúsága mellett – egy fertő híján 3 márka ezüstért eladták egy házhelyüket (locum curiae}, amely a Szt. Tamás-mező (Veszprém egyik városrésze) mellett feküdt, valamint további telekrészeiket is Favus mester veszprémi főesperesnek. Az egyik földrész – 14 öl széles és 120 öl hosszú – a Szt. Miklós (egyház) mellett (sanctum Nicolaum adiacentem) helyezkedett el.

1271-ben a veszprémi káptalan előtt megjelent Favus veszprémi prépost – feltehetően ugyanaz a személy, aki 1237-ben még csak főesperes volt -, s kijelentette, hogy miután vérrokona, az Ajka-nemzetségbeli Pál fia Illés őt kicsiny korától mindig hűségesen szolgálta, ezért nevezettet most birtokkal ajándékozza meg. Veszprémi telkét (fundum curiae) – amely Pál mester éneklőkanonok fundusa mellett feküdt – adta neki, a hozzátartozó épületekkel és haszonvételekkel együtt. A telekhez 100 hold szántó is tartozott, több tagban, különféle helyeken. Ezekből 10 hold trágyázott föld Sughe ispán földje mellett, a Kama-kútnál volt. 1293. október 6-án Raynoldus, Szt. Ányos tihanyi bencés monostorának apátja (1293-1305) és konventje előtt, Bonch, Ágoston mester veszprémi kanonok testvére egy veszprémi telkét, Szt. Miklós hitvalló egyházának hegye alatt, 15 penzáért, bécsi széles dénárokban számítva – amely összeget már fel is vett – eladta Márton mester veszprémi prebendás papnak és testvérének, Jánosnak. A telket K-ről egy, a Kamakuta-forrásból kifolyó patakocska, északon és nyugaton Máté fia Miklós, Domnyka fia Gergely és Buhcus, a veszprémi káptalan jobbágyainak sessioi, délen pedig a Veszprém városából Biliegére vezető közút határolták.

Az 1515-ben Veszprémben tartott egyházmegyei zsinaton elrendelték, hogy az úrnapi körmenet egyik állomása a Szt. Miklós-plébániatemplom legyen. Az oltári szentség fölé tartott baldachin négy rúdját a Keresztelő Szt. János-templomtól a Szt. Miklós-templomig a várbeli Mindenszentek-egyház prépostja, a somogyi és a zalai főesperes, valamint az Örsi prépost vitték, a Szt. Miklós-templomtól pedig a hántai prépost, a segesdi, budai és fehérvári főesperes. Az 1536-os, 1542-es és 1543-as adóösszeíráskor a Szt. Miklós-templom plébánosának 1 adózó portája volt itt. Ezen városrész templomával együtt véglegesen feltehetően Veszprém első, 1552-es török ostromának eshetett áldozatul. Erre mutatnak a templom 1930-as ásatásakor talált, időrendben legutolsó, I. Ferdinánd királytól (1526-1564) 1528-ból és 1541-ből származó pénzek. Plébániatemplomát azonban egy 1550-es összeírás már elpusztultként említette. Az elpusztult városrész romjai – így a templom is – valószínűleg még jó ideig álltak.

A templomromok fölé 1747-ben barokk kálváriát emeltek, amelyet 1832-ben (s nyilván máskor is) javítottak. Ennek főbb szobrait – Jézus, Szűz Mária, Mária Magdolna, Szt. János – idővel a Szt. László-kápolna mellé (az 1930-as években már itt álltak), majd elé helyeztek át. A kálvária stációival 1949 után senki sem törődött. Pusztulásuk a Vegyipari Egyetem építése során teljesedhetett ki. Az É-i rész utolsó stációalapjait az 1978-as ásatás tüntette el. A Kálvária-domb É-i és Ny-i lábát a XVIII-XIX. században a terjeszkedő város házai vették körül. Ezeket a XX. század 2. felére lebontották, csak a domb felőli hátulsó támfalaik, részben pincéik maradtak meg korunkra.

A Laczkó Dezső Múzeum épületével szemközti Kálvária-dombon, amelynek Ny-i lábánál a XIII. században már említett Koma-kút máig is – jóllehet betemetve fennmaradt, Rhé Gyula tárta fel 1929-1931-ben a középkori templom maradványait. A feltárt templomnak szinte csak az alapfalai maradtak meg, sőt helyenként (így a sekrestye ÉK-i sarkánál, a román és gótikus szentélyfal találkozásának D-i oldalán) az újkorban ráépített kálváriastációkkal és kőbányászattal (torony Ny-i és szentély K-i fala) még ezeket is elpusztították. A kutató szerint az egyhajós templom eredetileg egyenes szentélyzárődással, Ny-i végén toronnyal épült. Bejárata a hajó D-i oldalán lehetett. A torony DNy-i sarkát támpillér erősítette. A román hajó D-i külső falán 2 db-ból álló vörös homokkő párkányrészlet még eredeti helyén állt. Alapozásmaradványok nyomán a hajó ÉK-i sarkába a szószéket, a DK-ibe a keresztelőmedencét feltételezte.

Később – Rhé szerint valószínűleg a XIII. században – a templom támpillérekkel erősített gótikus szentéllyel bővült. A román szentély É-i oldalához sekrestyét, ennek Ny-i oldalához – több fázisban készült – csontházat építettek hozzá. A hajó D-i falának a szentélyhez közelebb eső felét kívül két eltérő méretű és a hajófalba nem bekötött pillérrel támasztották meg. A padlót 18x18x4 cm-es téglalapokkal burkolták, de ezekből már csak igen kevés – főként a sarkoknál – volt feltárható. A templomból a színek egész skáláját mutató freskótöredékek és ablaküveg-töredékek is előkerültek. A hajó belsejében, az É-i fal közepénél, egy a padló alá süllyesztett, kőből épült kis fülkére találtak, amelyben 46 db késő középkori fémtárgyat rejtettek el. 

Forrás:
RAINER PÁL: A veszprémi Szt. Miklós-szeg és temploma In.: Regenye Judit (szerk.): Karlovánszky Alán Veszprém megyei kutatásaiból (Veszprém, 2000)