Rotundák Magyarországon 3.
Kerek hajójú, köríves apszisú rotundák
A középkori Magyarország területén a román korban nagy számban épültek centrális egyházak: kerek plébániatemplomok, kápolnák, karnerek, karéjos templomok. Az eddigi szakirodalom nagyjából egységes csoportként kezelte ezeket az építményeket, noha sem formailag, sem eredetük szempontjából nem mondhatók egységeseknek. Legnagyobb részük kerek hajójú plébániatemplom, s ezek egy jellegzetesen közép-európai építészeti körbe tartoznak. Első emlékeik már a X. század végén megjelenhettek Magyarországon, majd a XI. századtól egészen a tatárjárásig kimutatható továbbélésük. Sőt, néhány rotunda még 1242 után is épült. Eredetük Karoling- és Ottó-kori, bonyolultabb felépítésű, uralkodói centrális kápolnákra vezethető vissza, melyekből Közép-Európában a IX —X. században igen egyszerű építészeti forma alakult ki. Magyarországra a körtemplom, mint építészeti forma, de egyben mint uralkodói hatalmi szimbólum is, cseh, esetleg lengyel és morva területről került. A legkorábbi emlékek — az esztergomi, veszprémi és sárospataki rotundák — nemcsak formailag hasonlók ezekhez, hanem funkciójukban is: fejedelmi, illetve királyi kápolnákként épültek.
A XI. század közepétől a körtemplomok rendeltetése megváltozott: először valószínűleg a feudális urak kezdték másolni a királyi példákat, majd ez a típus a falusi plébániatemplomok kedvelt formájává vált. A kerek templomok mellett a hosszhajós egyházak még közismertebbek voltak, s a XI. század közepétől egyszerű falvak plébániáiként épültek. A két típus közül a körtemplom kőből vagy téglából épült; a rotundát fából vagy paticsból nem volt könnyű megépíteni. A korai falusi templomok még nagyon hasonlítottak a királyi egyházakra, valamint a cseh és lengyel emlékekre. Kerek hajójukhoz legtöbbször keleten félkörvagy patkóíves szentély csatlakozott; általában tört kőből építették; átmérőjük nagyjából 6 és 7 m között ingadozott; bejáratuk a déli vagy délnyugati oldalra nyílt. A kerek templomforma a XI. század végére annyira általánossá válhatott, hogy kialakult belőle egy jellegzetes helynévtípus: Kerekegyháza, melynek első említését 1093-ból ismerjük Baranya megyéből. A XII—XIII. században is nagy számban épültek rotundák. Egy részük megőrizte a korai templomok formai és méretbeli sajátosságait, míg más részükön ebben a korban olyan új vonások jelennek meg, melyek a hazai romanika általános fejlődéséből vezethetők le, s ezért helyi jellegűeknek mondhatók.
A köríves apszist nem egy esetben négyszögletes szentély váltotta fel; a szentély esetleg el is maradt, vagy a keleti falba mélyedő egyszerű, köríves fülkével pótolták. Néhány templom esetében a belső falat lapos fülkék sora tagolta. A XIII. században megjelent a nyugati tornyos rotunda is, melynél a templom térhatása csaknem teljesen elvesztette centrális jellegét, mindjobban hasonlított a hosszhajós terekhez. Hasonló fejlődés ment végbe Cseh- és Lengyelországban is, de a hasonlóság a közép-európai építészeti fejlődés rokon tendenciáiból adódik, nem pedig különféle idegen hatásokból. A XII—XIII. század jellegzetes alaprajzi és felépítési változásai mellett kisebb különbségek is megfigyelhetők. Ebben a későbbi időben a bejárat a déli fal helyett a nyugati oldalon helyezkedik el. Méretben is létrejönnek bizonyos változások; a 6—7 méteres átmérő maradt a leggyakoribb, de néhány templom méretben szokatlanul megnövekedett. Az építőanyag is változott; míg a korai emlékek legnagyobb része tört kőből épült, a XII. század második felétől a kváderes falrakás lesz a gyakori. A rotundák virágkora a XI—XII. század lehetett. A XIII. század első felében már valószínűleg jóval kevesebb épült, a tatárjárás után uralomra kerülő gótika pedig teljesen megszüntette építésüket. Csupán az általános fejlődéstől elszigetelt területeken fordul elő 1242 után is egy-egy emlék. Igen feltűnő, hogy bár a csoport időben Magyarországon jelent meg legkésőbben Közép-Európában, mégis itt épült eddigi ismereteink szerint a legtöbb rotunda.
Kerek hajójú, köríves apszisú rotundák
A rotundák legáltalánosabb és a magyarországi anyagban feltétlenül a legősibb csoportját a kerek hajójú, félköríves vagy patkóíves apszisú, szentélyükben boltozott, hajójukban többnyire síkfedésű templomok alkotják. Ezek a kisméretű, igen egyszerű szerkezetű egyházak a XI. század közepe tájától egészen a XIII. század második feléig, harmadik negyedéig nagy számban épültek, s mint falusi plébániatemplomok az ország egész területén kimutathatók. A Békéscsabától délre fekvő Fövenyes—Kerekegyházán (Békés m.) feltárt kerek hajójú, patkóíves rotunda egyike lehet a legkorábbi emlékeknek. Alaprajzának kiszerkesztésével is egyedülálló a magyar rotundák között. Szentélyének belső köríve a hajó külső körívét érinti, ami nagyon mély és hangsúlyos patkóíves apszist eredményez. A többi magyarországi patkóíves apszisú kerek templom apszisának alaprajzát általában úgy szerkesztették ki, hogy körívének középpontja a hajó falának külső ívére esett, vagy — egy-egy hangsúlyos patkóívnél — a szentély belsejének köríve érintette a hajó belső körívét. Tájolása feltűnően eltér a szokásostól: észak-déli irányban épült, északra néző szentéllyel.
Analógiák hiányában nagyon nehéz ezt a különös tájolást megérteni, amelyet a terepviszonyok semmiképpen sem látszanak indokolni. A középkor szigorú szabályait és kötöttségeit ismerve: tévedésnek mégsem minősíthetjük. A fövenyes—kerekegyházi rotunda helyére még a román korban, a XII—XIII. század fordulóján új, kelet-nyugati tájolású, téglalap alakú hajójú és négyszögletes szentélyű templom épült. Az első egyház relatív kronológiájának meghatározásához ez a második építkezés nyújt némi segítséget. Az, hogy a templom körüli temető szélén hat olyan sír is előkerült, melyben XI. századi érmék voltak, kétségtelenné teszi: a rotundának a XI. században már állania kellett, s az sem lehetetlen, hogy a XI. század közepe előtt épült.
Rábaszentmiklós (Győr-Moson-Sopron megye), a hajdani Kerekszentmiklós kerek hajójú, patkóíves szentélyű, terméskőből épült temploma valószínűleg ugyancsak XI. századi épület. A rotunda már a román korban kicsinek bizonyult. A XII. század végén, esetleg a XIII. században északi és déli oldalán egy-egy, szentélyéhez hasonló, azzal egyező sugarú, de nem teljesen azonos módon szerkesztett karéjos épületrésszel bővítették ki. Ezek kővel vannak alapozva, felmenő falaik pedig téglából rakottak. Ebben a szokatlan karéjos bővítésben van valami, ami a nánai rotunda későbbi nagyobbítására emlékeztet, noha a két templom mind alaprajzában, mind felépítésében különböző. E kettőn kívül: három csak ásatásból ismert, kerek hajójú és patkóíves apszisú rotunda feltehetően ugyancsak még a XI. század második felében épülhetett. Az egyik Keszthelyen került elő, a város gótikus plébániatemploma déli oldalának a közelében. Alapozását kőből rakták, felmenő falaiból semmi sem maradt ránk. Építéséről biztosat nem tudunk. Mégis önkéntelenül felmerül a kérdés: vajon véletlen, hogy a körtemplom királyi birtokon épült?
Keszthely csak a XIII. században került a Péc nembeli Marcaliak kezére. Hasonló rotunda került elő nem messze tőle, a Letenye melletti Szentkeresztdombon. Ennek alapfalait hozták felszínre a régészeti kutatások. Ez a Szent Kereszt titulusú templom a középkori Csitár (Csatár) falu plébániatemploma lehetett. Bejárata a délnyugati oldalon volt. Alapozását élére állított és agyagba rakott kövekből készítették, a felmenő falakat habarcsba rakott téglából építették. A harmadik hasonló alaprajzú és még valószínűleg korai, Szent György tiszteletére szentelt rotunda Bácsszentantal közelében, a Mosztonga partján állt. Kőből és másodlagosan felhasznált római téglából alapozták, s nem lehetetlen, hogy a kövek is római kövek voltak. Bejárata a déli oldalról nyílt.
A XI. században a patkóíves apszisú rotundák mellett félköríves apszisúak is épültek. Ilyen például Szalonna (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) törtkőből épült kerek temploma. Apszisa belülről jóval alacsonyabb a hajómagasságnál, míg külső magassága a hajó főpárkányáéval egyezik meg. A XII. századra a rotunda kis terjedelme már nem volt elegendő a falu egyre növekvő lakossága számára, a X II—XIII. század fordulóján nyugat felé nagyobb méretű négyszögletes hajóval hosszabbították meg. A körtemplom megmaradt keleti része az új Szent Margit-egyház szentélyévé vált. Öskü (Veszprém megye) temploma kerek hajójával, félköríves apszisával és déli bejáratával ugyancsak a XI. században épülhetett. Falait kevés téglával kevert kőből falazták; néhány helyen a lehullott vakolat alatt halgerinces falrakást figyelhetünk meg, amely a román kori falakra jellemző technika. A XI. században épülhetett — a körülötte levő temető tanúsága szerint — az a Mindenszentek tiszteletére felszentelt kerek templom, amely a nánai várban (Heves megye) került elő. Aránylag nagy méretű, több mint 7 méteres belső átmérőjű kerek hajójához keleten nyújtott félköríves apszis csatlakozik. Eredeti bejárata délről nyílhatott, falait görgeteg folyami kőből falazták.
A templomot később, feltehetően a XIII. században, nyugat felé 6 méteres átmérőjű, nagyon hangsúlyos, szinte toronyszerű, kör alaprajzú épületrésszel bővítették, mely a régi temetőre is ráépült. Ezt a köríves bővítést is folyami görgeteg kőből falazták; alapozása és habarcsa elüt a rotundáétól, világosan mutatva, hogy későbbi hozzáépítésről van szó. — Amikor a földesúr felépíttette első lakhelyét a várdombon, a templom bővítésével kegyúri elkülönülést biztosított magának. A későbbi várkápolna tehát eredetileg minden valószínűség szerint önálló falusi plébániatemplom volt. Erre már első okleveles említése, az 1325-ben előforduló „Egyházas Nána” is utal. A legújabb ásatások arra mutattak, hogy a templom egészen a XIV—XV. század fordulójának nagyméretű várépítkezéséig szabadon állt, s csak amikor a korábbi birtokközpont valódi erősséggé alakult át, vált a vár védelmi rendszerének részévé.
Az eddig felsorolt emlékek alaprajzilag és méretüket tekintve is igen hasonlóak, egész megjelenésükkel jól beleilleszkednek a környező terület XI. századi emlékei közé. Ma már nehéz megállapítani, hogy a félköríves vagy patkóíves alaprajzú szentélyformák jelentettek-e valamiféle lényeges különbséget. Úgy tűnik, hogy a kerek templomok között ez a különbség gyakoribb, mint a hosszhajósok esetében. Meg kell azonban jegyezni, hogy az alaprajz kitűzésekor a félköríves vagy patkóíves rotunda építése szerkezeti különbséget is jelentett. Nagy általánosságban: a patkóíves szentélyű kerek templomoknál a szentély körívének középpontja a hajó külső körívére esik, míg a félköríves apszisúaknál általában a hajó belső körívének egyik pontjából indul ki — s ez elvi különbséget is jelenthet. A szentély sugara mindkét típusnál nagyjából a hajó sugarának fele vagy annál valamivel nagyobb.
A hajók belső átmérője a XI. században a legtöbb esetben 6 és 7 méter között váltakozik. Bejáratuk, legalábbis ahol a bejárat helyét ismerjük, a déli vagy dél-nyugati oldalon volt. A korai magyarországi romanikában a rotundák esetében a nyugati bejárat nem mondható tipikusnak. Felmenő falaikat a legtöbb esetben törtkőből, ritkábban téglából építették, de ezek a különbségek inkább csak a helyi lehetőségekre utalnak.
Forrás:
Gervers-Molnár Vera: A középkori Magyarország rotundái (1972)