Galuska Tünde
Árpád-kori templomok Vas megyében 1.
Vas megye gazdasági, történeti múltja közismert. A magyarság letelepedése és kereszténységének kialakulása újabb lendületet ad a táj és településhálózat fejlődésének. E tényt támasztja alá számtalan helységnevünk még ma is. Építészeti kultúránk e korszakából ismert volt számunkra egy-egy nagyobb épület, mint pl. a jáki apátsági templom, de a terület sűrű településhálózata arra figyelmeztetett, hogy itt az élet már nagyon régen folyamatosan virágzott.
A 13. század első felének nemzetségi építkezéseivel párhuzamosan folyó, Vas megyében több helyen a jáki stílus, műrészletek és ábrázolások hatásával jellemezhető falusi templomépítészetnek a 13. század közepétől egyfajta virágkora bontakozott ki. Az építkezések nagyobb számára az okleveles említések is utalnak, de mindennek legfőbb tanúi a ma is álló, esetleg egyes részleteikkel a későbbi épületekbe beépült falusi templomok. Az építkezések társadalmi hátterét a birtokviszonyok megváltozása és ennek nyomán közép- és kisbirtokos családok egész sorának felemelkedése szolgáltatta. A tatárjárás utáni királyi birtokpolitika, a főnemesség hatalmának ellensúlyozására támogatott közép- és kisnemességnek juttatott uralkodói adományok következtében az országos nemesek sorába emelkedők új rétege a nemzetségek építkezéseit tekintette példaképnek, ha korlátozottabb anyagi lehetőségei figyelembe vételével nem is az épületek méretét és csak ritkábban díszítésének igényességét tekintve, de az egyházak jogállását nézve mindenképpen. A 13. századra a fejlettebb gazdálkodási módszerek következtében is állandósultak a faluhelyek, központjukban a már túlnyomórészt kőből vagy téglából emelt plébániatemplommal. Nyugat-Magyarországon különösen kiterjedté vált ez a falusi birtokos réteg, és ez jól tükröződik Vas és Zala megyék falusi kegyúri templomainak jelentős számában.
A 12-13. században a falvak kisebb templomainak félköríves vagy négyzetes, esetleg négyszöggel is bővített szentélyei országszerte boltozottak voltak, az egyterű hajókat nem boltozták. Többnyire a hajók déli falán nyílt a bejárat, fölötte általában három keskeny ablakkal. Sok helyen található nyugati karzat, a hajó elé vagy a hajó terébe épült nyugati toronnyal vagy anélkül. Az ország más részeihez hasonlóan Nyugat-Magyarországon is ismertek körtemplomok, többnyire kis apszissal.
Szent Péter apostol templom, Őriszentpéter
A község az egykor az ország nyugati határának védelmére letelepített, katonai szolgálatot teljesítő határőrnépek lakóhelyének, az Őrségnek a központja volt már a középkorban is. 1453-ban a plébániatemplomának titulusát tükröző Szentpéterfalva névvel említik. Néhány épület négykaréjos elrendezésű (Pápoc, a mai Szent Mihály-kápolna, Ják, Szent Jakab-kápolna). A Nyugat-Dunántúl falusi templomainak kőfaragványai – kapukeretek, párkányok ívsorai, ikerablakok oszlopai – nem egy esetben előre gyártott formában kerülhettek az épületek gyakran téglából emelt falába, ahogy erre például a kapuzatok kőfaragómesteri szempontból egyes esetekben eléggé esetleges összeállítása alapján következtetni lehet: pl. Csempeszkopács római katolikus templomának déli kapuja és a torony ablakainak furcsa, fejezetszerű lábazatokkal kombinált kis oszlopai és Őriszentpéter római katolikus templomának déli kapuja is.
A megyében folyó műemlékvédelmi munka igyekszik tárgyi bizonyítékokkal szolgálni e terület középkori kultúrájáról. A helyreállításokkal, tatarozásokkal együtt elvégzett épületvizsgálatok, falkutatások sok apró mozaikjából egy tágabb történeti múlt képe alakul ki. A műemlékvédelmi kutatás feladata tehát kettős: egyrészt a történeti múlt kiegészítése, másrészt a művészettörténeti, építészettörténeti tudomány tárgyi bizonyítékokkal történő fejlesztése. A tudományos gondossággal kutatott és helyreállított templomok közé tartozik a veleméri templom, de ugyanezt mondhatjuk el Csempeszkopács, Magyarszecsőd ősi templomairól, a jáki Szent Jakab és a pápoci Szent Mihály kápolnáról is.
Havas Boldogasszony-kápolna, Pápoc
A négykaréjos, mai Havas Boldogasszony kápolna azzal a Szent Lőrinc-egyházzal azonosítható, amely a 14. század középső évtizedeiben Pápoc plébániatemploma volt, s amelyet Gersei Margit alapító tevékenysége, valamint Kálmán győri püspöknek az azt megerősítő, 1365-ből származó oklevele a prépostság hatáskörébe utalt. A kápolna titulusa a 18. században lett Szent Mihály, majd Havas Boldogasszony. A kápolna a Rába utcában nem áll szabadon, hanem egy újabb kori iskolaépületnek hitt, az utcával párhuzamosan elnyúló épület végéhez csatlakozik. Már korábban is ismert volt néhány középkori vonatkozása, ami alapján a prépostsági lak maradványának tartották. Az 1975-76-ban végzett ásatások és falkutatás során napvilágra került középkori részletek nyomán azt állapították meg, hogy az épület az 1365 körül Gelsey Margit adományából épített Ágoston-rendi kolostorral azonos. Magát a kápolnát Koppány Tibor tervei szerint 1965-68-ban állították helyre, a csatlakozó részt pedig a feltárást követően 1975-78-ban alakították át közművelődési célokra. Ezt Muszik Lászlóné tervezte. A művészettörténeti és műemléki kutatás magát az épületet már megfelelően feltárta, de a kápolna rendeltetésére még egyértelmű választ nem tudott adni. A régebbi feltevés szerint alsó szintje eredetileg plébániatemplomként szolgált, s a gazdagabb kiképzésű emeleti rész a prépost magántemploma volt.
A kolostor valószínűsége esetén szerzetesi templom, ahová a csatlakozó épületből közvetlenül lehetett bejutni. Bedy Vince, a prépostság monografusa szerint a kápolna a jákihoz hasonlóan egy nagyobb méretű templom mellett állott, aminek lehetőségét ásatások még nem bizonyították. A kápolna a négykaréjos román kori templomok ritka magyar példája. Alaprajzának magját négyzetes tér alkotja, amihez minden irányban félkör alaprajzú bővület csatlakozik. Stíluskritikai alapon valószínű, hogy a XIII. század első negyedében épült, s előképül szolgált a jáki Szent Jakab kápolna alkotói számára. E két emléknél nem csupán az alaprajz hasonló, de mindegyik emeletes, s a karéjok a külső és belső teljes magasságában is megmutatkoznak. Az emeleti részre a nyugati karéjfalba rejtett szűk lépcsőn lehet feljutni. A pápoci mindkét szintjét eredeti boltozat fedi, az emelet középrésze felett pedig lanterna szerű újabb szint magasodik ki. Ezt fazsindellyel fedett hagymasisak koronázza. A homlokzat kis kiülésű öv és főpárkánnyal és keskeny lizénákkal tagolt. A vakolt és fehérre festett felületektől a déli karéjba mélyített bélletes kő kapu igazi díszként különül el.
Szentháromság-templom, Velemér
Vas megye délnyugati szögletében, közvetlenül a szlovén határ mellett fekszik Velemér falu. A kis „szeres” település szélén, erdő mellett, kiemelkedő dombon áll az értékes középkori falfestményeiről híressé vált falusi templom. Az első okleveles említés, mind a településről, mind a templomról 1360-ból származik, ahol ,,Poss. Welemer al. nom. Scentrynitas”, a Szentháromság tiszteletére szentelt egyházról olvashatunk. Az erdő szélén, magányosan álló kis falusi templom nagyobb átalakítások nélkül, zömében középkori állapotában maradt ránk.
Egyhajós, nyugati tornyos, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyű, támpillérek nélküli templom. Szentélye boltozott, a hajóban semmi nyomát nem találjuk boltozati kialakításnak. A szentély alacsonyabb a hajónál. A nyugati homlokzat elé kiugró négyzetes tornyot kapuk törik át. A külső csúcsíves kapu az előcsarnokul szolgáló toronyaljba vezetett. A belső ajtó gótikus körtetagozatos, ez a templomhajóba vezetett. A torony nyugati homlokzatán levő három gótikus ablak közül kettő lőrésszerű, egyenesen levágott, a legfelső díszesebb kiképzésű gótikus mérműves ablak. A torony másik három oldalán is ugyanolyan kialakítású egy-egy ablak található. A négyzetes toronyhoz csatlakozik a téglalap alaprajzú hajó, melyet délről három ki-befelé táguló csúcsíves ablak tör át. A szentély keleti oldalán ugyanolyan ablak nyílik, mint a hajó falán levők. A szentély déli oldalán egy téglából sugarasan kiképzett kerek ablakot nyitottak. A hajó északi és déli oldalán az íves díszítésű téglapárkányzat kis részlete eredetiben megmaradt, valamint az ezeket lezáró kőkonzolok. Ezek közül három emberfejes, egy pedig egyszerű sima konzol.
A veleméri templomot nem pontosan keletelték, hanem úgy, hogy a Szentháromság vasárnapján kelő nap első sugara a Szentháromság a szentély boltozatán lévő jelképére essen. Az építők és a freskót készítő Aquila János ezen kívül figyeltek a napfordulóra is. A templom tudós plébánosa, Kovács József megfigyelte, hogy a téli napforduló hajnalán a szentély délkeleti kerek ablakán besütő napsugarak a Madonna ölében ülő gyermek Jézust világítják meg elsőként. A téli napforduló Krisztus születésének ünnepe, Isten gyermekként megszületve belépett a történelembe. A sötétben a napkeltére várakozó templom méltó módon jelzi is ezt a korszakváltást: a kisded felragyogó arca mintegy életre kel a néhány perces sugárözönben. Sajnos e bámulatos fényjelenség manapság nem látható, mert a felkelő napot a közelmúltban telepített erdő fái eltakarják. Mindezen optikai hatások elérése érdekében a templom tájolása nem pontos, hanem a földrajzi kelet irányától 18,5 fokkal északnak tér el.
A templomot egykor árok és sánc övezte. Rómer Flóris leírásából tudjuk, hogy az épületet eredetileg kívül is festették. Így például a hajó külső falát a bejárattól jobbra szent Kristóf hatalmas freskója díszítette. Rómer leírása óta a külső képek leáztak; szent Kristóf ábrázolásából már csak a glória nyomai fedezhetők fel. A torony alatti előtérben is találtak festett töredékeket. A Rómer leírta kép az ajtó fölött nyomtalanul eltűnt. A közeli temetőben érdekes református fejfák láthatók.
Szent Mihály templom, Csempeszkopács
A 13. század közepén épült csempeszkopácsi Szent Mihály templom az egykori Kopács területén áll (a mai település ugyanis Csempeszháza és Kopács összevonásával keletkezett). „Kopách neve először IV. László király egy keltezés nélküli oklevelében, míg Csempeszháza egy 1329-ben kelt oklevelében szerepel először”. Román-kori téglatemplomát Kopácson, mesterséges dombra építették. A dombot a kitermelt föld helyén létrejött széles árok vette körül. Helyben égetett téglából építették, melyhez egy korábbi építmény római kori nagy formátumú tégláit is felhasználták, a diadalív északi pillérébe beépítve. A gazdag téglapárkányú keletelt szentély és hajó, a kőből faragott bélletes kapuval, 13. század közepén már állt. Az ugyancsak téglából rakott, ikerablakokkal díszített harangtorony pár évtizeddel később épült. A plébániatemplomnak már 1342-ben Szent Mihály arkangyal volt a védőszentje. Az Anjouk kora Kopács aranykora is lehetett, mivel Vas megye főszolgabíróit innen választották.
A déli bélletes kapu Gerevich Tibor műtörténész szerint, valószínű, hogy az Esztergomban is dolgozó egyik magyar kőfaragó műve. A szentély és hajóbelső terében látható falképek, festéstöredékek nyolc festési periódust mutatnak be. Ezek a falképek az 1960-as évek kutatása nyomán kerültek elő. Restaurálásuk Lente István festőrestaurátor vezetésével történt. A szentély és a hajó párkányzatán látható mértanias díszítő festés a 17. században keletkezett, amikor a templom külső homlokzatát is bevakolták. Rangos tárgyi emléke a templomnak a barokk oltárkép, levéldíszes keretezésével, függőleges és vízszintes hármas kompozíciójával, a Szentháromsággal és a Szent Családdal. A levéldíszes keretezés tetején áll Szent Mihály szobra. Az oltárképfal 1758-ban már a szentélyben állt.
Kisboldogasszony templom, Magyarszecsőd
A magyarszecsődi templom 1242 és 1260 közti időszakban épült fel, ám az építést az akkori történelmi viszonyok, többek között a megelőző évtizedek tatárjárása is nehezítette. Végül a jáki templom építésénél is részt vevő mesteremberek a nevezett templomhoz hasonlóan sárkányfejes oszlopokkal látták el a főkaput, ami a legutóbbi feltárások során került elő…
A reformáció során református kézen volt, és ők a főkaput befalazva, másik bejáratot használtak. Ez a jelenség azt is bizonyítja, hogy felépülését követően egészen a reformációig a hadba vonuló katonák fegyvereiket a sárkányfejek alatti tartóoszlopon húzták végig isteni áldás reményében. Ennek a jelenségnek a nyomai máig tisztán kivehetőek. 1892 után kegyúri joga Szecsődy Lajos fiáról dr. Szakács Manó, szombathelyi főszolgabíróra szállt, majd eladósodottsága miatt birtokaival özvegy Batthyány Béláné lett a kegyúr. Ő a Tarnóczyakkal közösen felelt az állagmegóvásért. 1905-ben villám vágott a toronyba, és annak cserépzsindelyes sátortetőjét tönkretette. Helyére hagyma alakú toronysüveg került. A belső restaurálás és a mai állapotban látható templomtorony is az ő kézjegyüket viseli. Utánuk Batthyány Zsigmond lett a patrónus.
A templomra jellemző, hogy kegyúri karzatos, kissé nyújtott szentéllyel. Az ásatáskor megtalált erőteljes posztamens kövek azt bizonyítják, hogy az eredeti torony szerves egységben épülhetett meg a karzattal. Statikai hiba folytán idővel mindkettő leomlott. Ettől kezdve a XIX. századig csak fa harangláb volt a templom mellett. A mai “új” faltoronyalapját Szecsődy Lajos tette le 1862-ben. A templom alatt a Szecsődy család 750 éves kriptája húzódik. A kripta a XVIII. század közepén épülhetett. Azelőtt a kegyurakat és hozzátartozóikat a templombelsőbe, a híveket pedig a templom köré temették az új temetők nyitásáig. A sövénykerítést Hozbor János plébános ültette 1898-ban. 2016-ban a külső renoválások elkezdődtek.
Forrás:
Rainer Pál: Régészeti kutatások Bakonybélen, a bencés monostor területén In.: S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)
Rainer Pál (szerk.): Veszprém megye egyházi élete a középkorban (Veszprém, 2009)
Cselenkó Borbála: Szerzetesrendek az Árpád-kori Zala megyében (Zalai Kismonográfiák 9., Zalaegerszeg, 2006)
A tihanyi apátság hivatalos weboldala (Hozzáférés: 2023. július 19.)