Szent Mihály-templom | Csempeszkopács

Szent Mihály-templom

Csempeszkopács

A Szent Mihály-templom a 13. század közepén román stílusban épült római katolikus templom a Vas megyei Csempeszkopács kopácsi falurészén, a nyugat-magyarországi Árpád-kori téglaromanika kiemelkedő építészeti emléke.

Vas megye

9764 Csempeszkopács, Templom tér
Telefonszám: (06 94) 379 068

A templom rövid története

Csempeszkopács 340 lelkes vasmegyei kisközség, amely a XIX. sz. elején Csem- peszháza és Kopács egyesítéséből keletkezett. Szombathelytől délkeletre 18 km távolságban, a 87-es főút mellett található. Kopách neve először IV. László király (1272—95) egyik nem datált oklevelében szerepel, amelyben Kopácsi Pousa-nak és rokonainak birtokait írja körül. A falu temploma a románkori falusi kis-templomok egyik legértékesebb gyöngyszeme. Az elmúlt hét évszázad alatt, annak ellenére, hogy sok viszontagságot élt át, a legeredetibb arányaiban maradt fenn. Az isteni gondviselésen kívül talán annak is köszönhette, hogy így maradhatott fenn, hogy az elmúlt évszázadok alatt nem növekedett különösebben a falu lélekszáma. Nem jelentkezett bővítési igény, mint pl. a Cicellei (gutatöttösi) vagy rumi tp.- nál, vagy pedig a kicsinek bizonyuló templomot elbontva, nagyobbat építettek volna helyette (Szentkirály, Táplánszentkereszt, Vasszécseny, Lipárt stb.). E két tényező az elmúlt két évszázad alatt több műemléket tett tönkre a nyugati sávban, mint az évszázadok vihara.

A templom építési és szentelési dátumát oklevelekből bizonyítani még nem tudjuk, de 1342-ben már plébániatemplomként szerepel. Már ekkor is Szent Mihály a templom védőszentje. A feltárások és anyagvizsgálatok eredményeként azonban ismert, hogy a hajó, a szentély és a déli kapuzat már 1250 körül felépült. Néhány évtizeddel később, de még a 13. században toldották az épülethez – feltehetőleg Kopáchy Pausa helyi birtokos adományából – a nyugati tájolású tornyot, valamint ekkor alakították ki a templomkarzatot is. Ezt az akkor még fából készült szerkezeti elemet a késő gótikus vagy a reneszánsz korban boltozatos kőkarzattal váltották fel.

1526-ban a kopácsi nemesek áttérésével az épület a kopácsi, csempeszházi és koltai evangélikusok anyatemploma lett. 1663-ban a koltai evangélikus templom vette át a szerepét, a kopácsi templom pedig feltehetően ekkor került vissza a római katolikus egyházhoz. Korabeli egyházlátogatási jegyzőkönyvek alapján 1698-ban már kőkarzata volt a templomnak, tornyában egy harangot helyeztek el, az épületet zsindely fedte, a hajó belső famennyezetét pedig ekkor még festették. Egy 1781-es adat szerint a kopácsi már nem plébániatemplom, hanem a rumi egyházközség filiatemploma volt, 1949 után pedig először a nemeskoltai, majd a vasszécsenyi plébánia része lett. A templom műemléki feltárására és helyreállítására 1959 és 1972 között került sor Mendele Ferenc és Lente István vezetésével. A 2000-es években a festményeket, kő- és faszobrokat újból restaurálták.

E szép műemlék régóta számontartott, mint a jáki építő-műhely kiemelkedő alkotása. Alig akad művészettörténeti könyv, amely ne emelné ki e remekművet. Nagyobb figyelmet mégis csak 1958 után fordítottak rá. A templom villanyosítása alkalmával több helyen végeztünk rétegkutatást, és a tizenegyedik helyen került elő egy kisebb festett réteg. Ezután kezdték meg az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei a különböző rétegek szakszerű feltárását. 1961-ben Illés János és Szentesi Róza, 1963-ban Przudzik József festőművész-restaurátorok, 1966. jún. 13 és szept. 2-a között Lente István, Bujdosó Anna, Bozó Pál és Deák Klára festőművész-restaurátorok vállalták el a templom egész belső felületének feltárását, konzerválását. A költségeket az OMF. fedezte. A három különböző korból való vakolat-rétegből és az öt festett rétegből lehetett következtetni az egyes építési fázisokra. Így maga az épület vallott önmagáról.

A kelet–nyugati tájolású egyhajós csempeszkopácsi téglatemplom a romanika stílusjegyeit viseli magán. A vakolatlan, mészhabarccsal kötött vörös nyerstégla homlokzatú, téglalap alaprajzú hajó keleti oldalához a szintén téglafalazatú, félköríves apszisú, keskeny szentély, nyugatról pedig a világosabb téglából épült, négyzet alaprajzú harangtorony csatlakozik. A 13. századi építkezéskor korábbi, római kori épületek falazóanyagát is felhasználták, főként téglát, de a feltárások során egy ókori sírkőtöredék is felbukkant. Gazdagon faragott oromzatos, bélletes kőkapuja a templom déli oldalán nyílik. Bélletét 12-12 elemből álló kettős normann fogazatból alakították ki, a nyugati kapuoszlop bimbófejes záródású, a keletit sárkánymotívum koronázza, ezeket pedig indadíszes vállkövek zárják le. Az általuk képzett fejezetsoron ül a kapu nyeregtetős timpanonja, benne a félköríves kettős normann fogazattal és további pálcadíszekkel keretezett ívmező. Az ívmezőben elhelyezett háromkaréjos lóheremotívumban Agnus Dei-ábrázolás, a keleti irányba visszaforduló Isten báránya látható. Ezt levél- és tobozmotívumok, valamint a köztük megbújó, hátrahajtott fejű sárkányok díszítik. Ugyanez az ábrázolás ismert a közeli Ják, Magyarszecsőd és Domonkosfa templomairól, a feltételezések szerint a kopácsi templomkapu is a jáki Szent Jakab-kápolnán dolgozó kőfaragók munkája.

A hajó déli falát mintegy 4,5 méteres magasságban két félköríves záródású résablak tagolja, az északi fal ablaktalan. A szentély déli falában látható vakablak recens fejlemény, a 19. században a szentély jobb megvilágítására vágott ablak 1966. évi visszafalazása, az apszis keleti oldalában kis méretű román kori ablak ül. A lábazatot és a koszorúpárkányt téglaprofilozással alakították ki, az eresz feletti párkányzatot a déli fal mentén legömbölyített, ívsoros, az északin szögletes fogazattal. A szentélyt koronázó párkány fogrovatait a 17. században kifestették, ennek nyomai ma is láthatóak. A hajón nyeregtetős kialakítású, a szentély felett pedig félkúpsüveg fa fedélszék ül, mindkettőt cseréphéjazat fedi.

A harangtorony déli oldalában egy másik, félköríves záródású bejárat látható, amely eredetileg a torony és a harangok megközelítését szolgálta, de miután a torony és a hajó közötti belső átjárást kialakították, a templomra is ez az ajtó szolgált. A torony falsíkja tagolatlan, törzsét párkányzat nem bontja meg, egyedül a templom más részeitől eltérő lábazat ül ki 5-10 centiméterre mintegy 50 centiméteres magasságig. Az északi és déli toronyhomlokzatok felső két szintjén román stílusú ikerablakok nyílnak. A keskenyebb, de magasabb alsó ablakok osztósudarainak fejezetei sásleveles díszítésűek, míg a felső ikerablakokéi kockafejezetes vállkőben zárulnak. A torony keleti és nyugati falain csak egy-egy alsóbb helyzetű ikerablakot alakítottak ki. A nyugati toronyfalon az ikerablak alatt további román kori világítónyílások, felette pedig egyszerű félköríves ablak látható. A templomtorony ablakainak Nyugat-Magyarországon egyedülálló sajátossága, hogy egyes osztósudarai négy húsos levél motívumából áttörten kialakított kőtalapzaton állnak. A torony barokkos tetőzetét vélhetően a 17. század végén alakították ki, a kereszt és a kereszttartó gömb is ebből az időszakból származik.

A hajót a födém szintjén kazettás famennyezet, a szentélyt félgömbkupola fedi, a déli és északi hajófalakon az oromzatok közelében falifülkéket helyeztek el. A hajót a szentélytől egy hármas fejezettagozatos pillérpáron ülő diadalív választja el, a diadalív északi oszlopánál egy középkori szentségfülkét is feltártak. A templom belső falát már a 13. századi építés idején kivakolták és kimeszelték, a falifülkékbe és a szentély belső falsíkjára pedig apostolok festett alakjai kerültek. A torony építésekor újravakolták és kifestették a templombelsőt, ezt a műveletet az elkövetkező évszázadokban még többször megismételték. Ennek eredményeként a 20. századi feltárások során négy vakolatrétegen nyolc, különböző időben keletkezett falfestést tártak fel. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a szentély déli oldalán János apostol töredékes alakja, a diadalív reneszánsz ihletésű fonat- és virágmotívumai (ún. futókutya), valamint a még evangélikus használat idején, 1658-ban a karzat mellvédjére felvitt népies virágcsokordíszek.

Valamivel később keletkeztek a hajó északi főfalán a bűnbeesést és a kiűzetést(wd) (az Igazság angyalával), a délin pedig a Krisztus feltámadását(wd) ábrázoló jelenetek. A szentély boltozatán látható, késő reneszánsz, kora barokk stílusú festményeket már a katolikus időkben, de még a 17. században alakították ki. Ezek az isteni erények, a hit, remény és szeretet allegorikus alakjait ábrázolják. A Szent Családot a Szentháromsággal együtt ábrázoló, levéldíszes keretű oltárkép 1758 előtt keletkezett, alkotója ismeretlen. A keretezést a templom védőszentje, Mihály arkangyal faszobra koronázza. A karzat északi falán id. Dorfmeister István Szentháromság című képe látható. Az 1970-es években helyezték el a szentélyben a mészkőből készült oltárasztalt.

 

Forrás:
Cziráki István: A csempeszkopácsi Szent Mihály plébániatemplom
Kutnyánszky Ildikó: Csempeszkopácsi (Szt. Mihály) római katolikus templom
Pungor Zoltán: A csempeszkopácsi román kori templom
Hencz József: A csempeszkovácsi román kori r. k. templom

Ajánló

Árpád-kori templomok Vas megyében 1.

A 13. század első felének nemzetségi építkezéseivel párhuzamosan folyó, Vas megyében több helyen a jáki stílus, műrészletek és ábrázolások hatásával jellemezhető falusi templomépítészetnek a 13. század közepétől egyfajta virágkora bontakozott ki. Az építkezések nagyobb számára az okleveles említések is utalnak, de mindennek legfőbb tanúi a ma is álló, esetleg egyes részleteikkel a későbbi épületekbe beépült falusi templomok. 

Back to Top