Veszprém-Gyulafirátót | Premontrei prépostság

Gyulafirátót község nevét a Rátót nembeli Gyula leszármazóitól, a Gyulafiaktól nyerte. E nemzetség származására nézve megoszlanak a vélemények. Egyesek Kézaira és a Képes Krónikára hivatkozva azt állítják, hogy Rátolt és Olivér test vérlovagok Casertából, Nápoly mellől jöttek hazánkba Kálmán király uralkodása alatt, míg mások a Rátót nemzetséget germán eredetűnek tartják, mivel a címerükben szereplő hárslevél tipikusan germán címerábrázolás. De bárhonnan is származnak a Rátótiak, a XIII. században már teljesen meghonosodtak és beleolvadtak a nemzetfenntartó magyar elembe és évszázadokon átalegmagasabb politikai és egyházi tisztséget töltik be.

A nemzetség több ágra oszlik s közülük a Gyulafiak tesznek szert a legnagyobb hatalomra. Nagykiterjedésű birtokaik a Dunántúlon, Heves és Gömör megyékben fekszenek. Egyik birtokközpontjuk biztosítására építik Csobánc várát a XIII. század közepén, de jelentős lakhelyük lehetett a mai Gyulafirátót területén is, melynek helyét a mai Kálvária dombon kell keresnünk, ahol a felszín domborulataiból egy nagyobb, árokkal körülvett épület föld alatt rejtőző maradványai még ma is leolvashatók, s melyre utalást „domus lapidae et curia seu palatium” régi írásokban is találunk. A nagyrátóti, azaz gyulafirátóti premontrei prépostság valószínűleg a nemzetség monostora volt, melyet a Rátótnembeli Mátyás, esztergomi érsek alapított, ahogy erről egy 1239/40 körüli okmányból értesülünk melyben: a fejérmegyei főesperes kifogást emel az ellen, hogy a veszprémi püspök és bakonybéli apát közt Mátyás esztrgomi érsek legyen a bíró, mert érdekelt félnek tartja és mert gyöngíti joghatóságát a Mátyás érsek által alapított rátóti monostorban.

Mátyás érsek tanuló társa volt IV. Bélának és vele együtt nevelkedett. Később mikor IV. Béla apjától független külön udvart tartott, mint az ifjabb király kancellárja szerepel, majd 1240-ben esztergomi érsek lesz és 1241-ben a tatárok ellen vívott gyászos kimenetelű sajómezei ütközetben esik el. Hogy a rátóti monostor a fentemlített oklevél idejében már állott, vagy csak alapítása történt meg, biztosan nem tudjuk. A jászói prépostság filiája volt, amit viszont már 1170 előtt alapítottak. A monostor történetéről nem sokat tudunk. Maga az épület, illetve feltárt alapfalai az eddigi kutatás szerint építészetileg egységesnek látszanak.

Nem tudjuk, hogy a monostor és a templom hogyan vészelte át a török időket, de földig nem rombolhatták, mivel többször is hallunk a török kiűzetése után olyan elhatározásokról, hogy a premontreiek visszatérnek monostorukba, de ez az épület romállaga miatt nem történt meg. A legnagyobb pusztítást azonban nem a török és az idő, hanem az elhagyottság és lakatlanság okozta, melynek következtében a megrongálódott épületeket a környék lakossága tovább bontja. 1777-ben az új prépostsági lakot is e kövekből építik és ezzel szabad prédává lett a templom még megmaradt romja, mert a falu népe csak az alapfalakat hagyta meg, azokat is csak a föld felszíne alatt. A monostor épülete éppen használhatósága miatt nem tűnt el nyomtalanul, mert paraszti birtokosai ezt felhasználhatták a megszentségtelenítés vádja nélkül s így a mindig tető alatt levő falak nagyrészt meg is maradtak.

Az 1964 évben az Országos Műemléki Felügyelőség által végrehajtott ásatás tisztázta a kolostor alaprajzát, kiterjedését és szintjeit. Egyeneszáródású szentéllyel és hasonló két mellékszentéllyel épült, kereszthajóval ellátott háromhajós, latinkereszt-alaprajzú templom. Ehhez csatlakozik a déli oldalon a téglalapalakú, emeletes monostor épület. A monostor épületének külső kőfalai még állnak, csak a válaszfalak tűntek el az idők folyamán és a különböző célokra való átalakítások következtében. A monostor déli falai armírozottak, ami egyben az épület déli lezárását is jelzi. É-i végén viszont, közvetlen a templomhoz csatlakozva még ép állapotban megmaradt a keresztboltozatos sekrestye helyisége, kis keskenyrésü román ablakkal kelet felé, északi és déli falában egy-egy ajtónyílással a templom és a káptalan terem felé. A déli ajtó elszedett kőkerete megmaradt. A sekrestyétől délre eső káptalan terem volt a monostor legdíszesebb helyisége. Nyugati falát két enyhén csúcsíves ikerablak és köztük egy ajtónyílás tagolta. Ezek közül csak a délebbre fekvő ikerablak maradt meg, valamint az ajtónyílás kőkeretezésének déli oldala.

Forrás:
Pámer Nóra: A gyulafirátóti középkori premontrei monostor feltárása In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)