Városlőd | Szent Mihály-(karhauzi) templom

Szent Mihály-(kathauzi) templom

Városlőd

Szent Mihály arkangyalról elnevezett lövöldi rendházuk az egyik legutolsó, 1346-ban királyi alapítással létrejött kolostoruk volt. Első okleveles említése 1347-ből ismert, amikor egy határjárás alkalmával a lövöldi karthauziakat, mint Tapolca mezőváros birtokosait említik. 

Veszprém megye
8445 Városlőd, Templom tér 6. 
Telefonszám: (06 88) 240 560

A templom rövid története

A karthauzi remeterendnek, népszerűségük ellenére viszonylag kevés, szám szerint hat rendháza épült Magyarországon, önálló rendtartományuk azonban nem volt. Kolostoraik a felső-alemanniai tartományhoz tartoztak. Magyarországi megtelepedésük a középkori kolostoralapítások sorában viszonylag későn, a 13. század első harmadában kezdődött, rendházaik felépülése azonban a 14. század folyamán történt, és nagyjából e század derekáig tartott. Szent Mihály arkangyalról elnevezett lövöldi rendházuk az egyik legutolsó, 1346-ban királyi alapítással létrejött kolostoruk volt.

Első okleveles említése 1347-ből ismert, amikor egy határjárás alkalmával a lövöldi karthauziakat, mint Tapolca mezőváros birtokosait említik. A kolostor tényleges alapítása 1346-ban történt, alapítólevelét ugyanakkor csak 1378-ban, feltehetően a rendház felépülésének vagy a templom felszentelésének évében állították ki. Az uralkodó, biztosítva a rend számára megfelelő működést, kiterjedt birtokokkal is ellátta a kolostort. Adataink a kolostor középkori története folyamán a lövöldi szerzetesek egyre nagyobb befolyásáról tanúskodnak. A 14. században még jobbára csak birtokpereikről szóló források a 15. századra a rendház tekintélyének megszilárdulását, kapcsolatainak kiterjedését jelzik. Szerzeteseik feltűnnek az ország többi karthauzi rendházában is. A rend történetírói szerint a karthauziak igen szigoszabályaiknak köszönhették, hogy évszázadokon keresztül nem kellett a megújulás érdekében reformokat bevezetniük. A szerzetesi élet 15. században tapasztalható általános hanyatlási hulláma a lövöldi karthauziakat elkerülte. Jelentős birtokaik biztos jövedelmet jelentettek számukra. Azok a példák bizonyítják ezt a legjobban, amelyek katonaság kiállítására, illetve pénzkölcsön nyújtására kötelezték őket, így 1498-ban a konvent birtokai és jövedelme után 200 lovast volt köteles felszerelni, ugyanezt később, 1528-ban is feljegyezték.

A lövöldi krónika bejegyzése szerint jeles esemény lehetett a kolostor életében Mátyás és Beatrix 1480. esztendőben, Lövöldön tett látogatása. Az uralkodó egy váratlan betegségből felépülve hálából pénzt adományozott cellák, könyvtár és halastó építésére. Forrásaink 1531-ben a kolostor erődítési munkáiról, pontosabban annak befejezéséről tudósítanak bennünket. Ez a dátum valószínűleg egyúttal a kolostor egyes objektumainak teljes kiépítését is jelzik. Jól kapcsolódik ehhez a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum gyűjteményében őrzött táblakép, amely az európai karthauzi rendtartományok kolostorait ábrázolja, köztük a lövöldit is. A kolostort itt már teljesen kiépülve, fallal, külső sövénykerítéssel és kettős kaputoronnyal láthatjuk. Kevéssel később, 1548-ban Lövöldöt a dunántúli végvári vonal sorában találjuk. Az oszmán-török terjeszkedés és a mohácsi csata híre a lövöldi kolostorban is riadalmat keltett. Ennek hatására Lukács testvér a perjel megbízásából Sopronba menekítette a kolostor értékeit. A konvent azonban ekkor még nem költözött el, sőt két hónap elteltével, hivatkozva a veszély elmúltára, a perjel visszakérte az elmenekített kegytárgyakat.

A nyugalom azonban nem tartott sokáig, a kolostor egyes részeit, a Veszprém és Várpalota ostromához felvonuló török had előtt, mérlegelve, hogy a kolostor további megerősítése is felesleges, ámde ellenerőd építésének veszélye miatt átengedni nem szabad, a magyar katonaság felrobbantotta. Elköltözésüket -, bár ekkor már a lerombolt kolostorról beszélnek – ideiglenesnek tekintették, amint arról 1554-ben, a birtokaikat a veszprémi püspökségnek bérbe adó oklevélből értesülünk. A karthauziak azonban sohasem tértek vissza Lövőidre, birtokaik pedig később a püspökségre szálltak. A kolostor pusztulását Németh Péter 1552-re teszi. A fennmaradt forrásokból tudjuk, hogy a kolostornak, lerombolását követően is jelentős részei maradtak meg, amelyeket még 1600-ban is használtak a helybeliek és az itt átvonuló katonaság. A történeti adatok közül számunkra a továbbiakban a barokk átépítéshez köthető évszámok jelentik a következő fontos állomást. Gróf Esterházy Imre veszprémi püspök 1723-30 között a mainzi választófejedelemségből sváb telepeseket hívott be a karthauziak egykori birtokaira, így Városlődre is.

A középkori kolostortemplom barokk stílusú átépítése Esterházy utóda, Padányi Bíró Márton veszprémi püspök építtető tevékenységével hozható kapcsolatba. Az építkezést 1747-ben kezdték, és 1761-ben fejezték be. A tornyot azonban nem ekkor, hanem később, 1778-79-ben Bajzáth József püspök építtette hozzá a hajóhoz. Ekkor történt a templom első tatarozása is. A mai plébániatemplom külső megjelenésében 18. századi hosszházas barokk templom képét nyújtja, nyugati oldalán toronnyal, kelet felé a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel. Ehhez észak felől sekrestye kapcsolódik. A hajóhoz feltűnő módon – csak az északi oldalon látható-, gótikusnak ható támpillérek tartoznak. A homlokzati architektúrát falsávokba futó lizénák tagolják, az ablakok füles- és zárókővel díszített keretelései vakolatból készültek. A déli homlokzatból szalagtagos kőkeretes oldalbejárat nyílik. A hajót az északi homlokzat felől egyetlen, a sekrestye és az első támpillér között elhelyezkedő ablak világítja meg. A hajó négy csehsüveg boltszakaszos mezőből áll, amelyeket enyhén előrelépő falpillérekre támaszkodó hevederívek kapcsolnak össze. A szentélyhez észak felől csatlakozó sekrestye fiókos csehsüveg boltozatot kapott. Említésre méltóak a templom járószintjei is. A hajó padlószintje a jelenlegi külső terepszinttel egyvonalban húzódik, a torony szintjénél két lépcsőfokkal alacsonyabban.

 

Forrás és borítókép: 
Csengel Péter – Gere László: Előzetes beszámoló a városlődi karthauzi kolostor kutatásáról In.: F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

Back to Top