Tapolca-Diszel | Szent Márton-templom

Diszel nevét 1247 óta olvashatjuk okleveles forrásokban. A falut az Árpád-korban királyi udvarnokok lakták. Templomát 1333-ben a pápai tizedösszeírás jegyzékei említik, papjának Domonkos, volt a neve. A diszeli templom építéstörténetét az 1989. évi leletmentés és műemléki feltárás tisztázta. A község első temploma a XIII. században, román stílusban épült, védőszentje már ekkor Szent Márton toursi püspök volt. A szentély oldalában látható sírkő a IV. században itt álló római villa épületéből származik. A déli falon bemutatásra kerültek a középkori plébániatemplomból megmaradt ablakok és párkány részletek. A templom a török háborúk idején romossá vált. Átépítésére, a falu újratelepítése után, 1755-ben került sor. A templom tömeg arányait és mai formáját az 1774-es barokk stílusú átalakítás során nyerte el. Belső kifestésére 1910-ben került sor. Orgonáját 1892-ben építették. Főoltárképén Szent Márton a köpenyét megosztja a koldussal.

Diszel nevét 1247 óta említik, elsősorban okleveles források és peres iratok. Előnyös fekvésénél fogva valószínűleg már akkor voltak itt telepesek.A honfoglaláskor is valószínûleg megtelepedtek itt ősenik az erdő a legelő és a patak találkozásánál. Az enyhe éghajlatú vidéken megtalálták a forrást, tüzifát, a folyót. Volt alkalmas hely a földművelésre, sőt később a bazaltos homokos talajon a szőlőművelésre. Zalát a nagy méltóságot viselő Horák törzse szállta meg. 949-ben Kál, Horák fia a nyugati királyságokat megfélemlítő Vérbulcsú lett ezen terület ura. Híres szőlőhegye a Halyagos-hegy és Csobánc-hegy. Földje legrégebbi időben királyi udvarnokoké volt. 1255-ben nagy per folyt a gyulakeszi udvarnokok és a diszeli nemesség között. Bizonyítja ezt, hogy Diszel területén az udvarnokok mellett nemesek is éltek. Ezek lehettek a szabadságukat megtartott korai települők leszármazottai. Csak ezzel magyarázható, hogy Diszelt a mondott évben a gyulakeszi udvarnokok és a diszeli nemesek között felosztották. Ez utóbbiaké lett Csobánc-hegy, Halyagos-hegy pedig közhasználatra maradt. 1453-ban jelenik meg a Rátóti Gyulaffy család, amely a magvaszakadt birtokot királyi adományként megkapta, de nem az egészet, mert továbbra is szerepelnek Diszeli előnevű nemesi birtokosok, sőt a korai dikajegyzékekben (1542, 1572, 1599) egytelkes nemesek is.

1669-ben a Gyulaffy családé a községnek majdnem a fele, a másik fele a Horváth, Csuzi, Turi és Csopaki családoké. Ebben az időben lép a Gyulaffyak örökébe adásvétel útján az Esterházy család, amely szerzeményére még ebben az évben királyi megerősítést nyert. 1752-ben az Esterházy családnak 14 telke, a komposszesszorátus nemeseknek pedig 15 jobbágytelke volt. 1769-ben már 12 itt lakó nemesi családot írnak össze, a helység közbirtokos faluvá válik. 1828-ban már 18 az itteni igazolt nemesek száma. A település sokat szenvedett, mivel a hadak útjába esett. 1548-ban felégette a török, népe elmenekült. 1572-ben, 1573-ban csupán egyetlen szegény családot találtak benne. Ebben az időben már alávetett a törököknek, fizeti az adót 1629-ben is. Lakott az egész a XVII. században, csak a századvégi harcokban néptelenedik el. 1697-ben prédium, de 1699-ben ismét 12 jobbágy lakja. Népessége Csobánc várában talált a török ellen védelmet. Még 1722-ben is a 14 Esterházy jobbágyból 8 jobbágy Csobáncváralja suburbiumban lakik, onnan műveli diszeli telkeit. Egy 1763-i összeírásban olvassuk: Csobánc mezőváros lakói „hasznosságból”, „a nagyobb haszon kedvéért” áttelepültek Diszel és Győrhegy prédiumokba. A három hely most már – bár önálló neveken – egy territóriumot képezett és egy bíró alatt állott. A három hely később teljesen egybeolvadt és együtt is írták őket össze. Csobánc Diszelnek külterületi lakott helye lett, Győrhegye név pedig eltűnt. A diszeli három község emléke él 1801-ben is, viszont 1890-ben Gönczy-féle térképen már egyedül Diszel van jelölve. A községet 1977. április elsejével Tapolca várossal egyesítették.

A Tapolcával egyesített falu késő barokk, homlokzati tornyos, kétboltszakaszos hajójú temploma. Háromemeletes tornyán órapárkány felett nyolcszögletű, falazott és hegyes sisak ül, homlokzatain sima sávok között höbörcsös vakolat van. Falaiban valószínűleg az a középkori előzmény rejlik amely először a pápai tizedjegyzékekben szerepel 1333-1334-ben. 1550-ben még működő plébánia volt, 1572-ben pusztították el a törökök véglegesen. A község újra települése után 1755-ben építették újjá. Jelenlegi alakját 1774-ben kapta.

Forrás:
Rómer Flóris jegyzőkönyvei Somogy, Veszprém és Zala megye (1861)(Forráskiadványok Budapest, 1999)
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)