Szentkirályszabadja | Szent István király-templom 

A Veszprém megyei Szentkirályszabadja a megyeszékhely és a Balaton északi partja között mintegy félúton, a Malom-völgy É-i bejáratánál található település. A községet a XIII. században olyan sajátos jogállású, a várjobbágyok előkelő rétegéhez tartozó és saját földekkel is rendelkező, mindazonáltal az alávetett népességhez tartozó ún. „szent király szabadjai” lakták, akik kiváltságaikat első királyunktól, Szt. Istvántól eredeztették, amit legszembetűnőbben településük megnevezésével – 1269 „Zubady„, 1372 „Zenthkiralzabady”, 1383 „Zabady sancti regis” – juttattak kifejezésre. A XIII-XIV. században soraikból számosan a köznemesek közé emelkedtek. Szentkirályszabadja jellegzetes kisnemesi település maradt a késő középkorban és az újkorban is. A községgel kapcsolatos birtokügyek, köztük a veszprémi káptalan (a település egyik földesura) és a helybéli nemesek pereskedésének emlékét több oklevél őrzi a Veszprémi Káptalani Levéltárban.

Az írott forrásokban először 1269-ben szereplő falunak ma is áll kisebb dombra épült, Árpád-kori eredetű plébániatemploma. A templom védőszentje Szent István király. A keletelt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom nyugati végéhez nagyméretű késő középkori torony kapcsolódik. A torony északnyugati és délnyugati sarkait támpillérek erősítik. Egy további nagyobb támpillér található a hajó déli oldalának közepén. A hajó északi oldalának középrészéhez viszonylag nagyméretű, újkori, egybeépült sekrestye és kripta kapcsolódik. A csúcsíves toronyaljat erősen sérült, pálcatagos, reneszánsz lófejpajzsos címeres, kőkeretes ajtónyílás választja el a hajótól. A templom berendezése újkori, részben barokk (márvány főoltár, szószék), részben jellegtelen. A templom első említése 1291-ből ismert. Az 1333-1335 közötti pápai tizedjegyzékekben is szerepelt. 1383-ban a templom mellett a kőből épült Szent Kereszt-kápolna állt, amelyet egy itteni nemes, György fia Pál nagyapja építtetett. 1291-ben György, 1333-1334-ben János, 1508-ban György, 1550-ben Tamás volt a templom papja. 1454 és 1536 között több alkalommal említették névtelenül is a szentkirályszabadjai plébánost.

A török hódoltság alatt elpusztult falut a XVIII. század elején újratelepítették. A templomot átmenetileg a reformátusok használták. 1721 és 1730 között szerezték vissza a katolikusok. A templomon 1730-ban, majd 1755-ben is építkeztek. 1789-ben szentkirályszabadjai Rosos Pál veszprémi székesegyházi főesperes, egyben helyi birtokos – későbbi veszprémi püspök – átépíttette a templomot. Ekkor készülhetett a sekrestye és a kripta. 1813-ban ismét építkeztek a templomon. A torony barokk hagymasisakját 1908 után gúla alakúra cserélték. 1914-ben a templomot neoromán stílusban tatarozták. Ekkor nyerte a korabeli veszprémi püspöki székesegyházhoz hasonló külső architektúráját, a legutóbbi helyreállításig megvolt kváderszerű külső festést. Az eredetileg kőből épült sekrestye-kripta részt pedig téglával falazva felmagasították a templom főpárkányáig. Lényegében ezt az 1914-es külsőt tartotta meg a templom a XX. század végéig. Ezen jóformán nem változtatott a II. világháborús károk utáni, 1945— 1946-os teljes külső és az 1955-1956-os belső tatarozás sem. 1954-ben szerelték be a villanyvilágítást.

Az 1990-es évek elejére azonban a templom állaga már erősen leromlott, javításra szorult. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMvH) ekkor tervet készíttetett az épület helyreállítására (tervező: Schőnerné Pusztai Ilona építész). A templomon kisebb falkutatást is végeztek (Lővei Pál művészettörténész). Ennek során megállapítható volt, hogy a szentély a hajóval – azonos törtkő technikával – egyszerre épült. Előkerültek a hajó déli oldalának és a szentélynek ablakai, továbbá a hajó déli falának nyugati felén, a két támpillér között középen a gótikus kőkeretes, elfalazott eredeti bejárat, a torony északi sarka és a hajó északnyugati sarkán álló támpillér között pedig egy kőkeretes résablak.

Forrás:
RAINER Pál: Középkori plébániaépület(?) Szentkirályszabadján In.: Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)