Szalonna | Református templom

Az ország északi határvidékén, Szendrőtől északra, a Szár-hegy déli nyúlványánál, a Bódva patak partján fekszik Szalonna község. Nevét a szakirodalomban a település központjában fekvő, dombon épült középkori temploma tette ismertté, amely templom szentélyrésze eredetileg rotunda volt. A rotunda terméskő alapra, téglából épült. Külső falán jellegzetes román kori tégladíszítés figyelhető meg. A hangsúlyos részleteket több helyen (lábazatindítás, párkányfríz) faragott kő elemekkel emelték ki. Föltehetőleg a rotunda korábbi bejáratából elbontott faragott kő elemek másodlagos felhasználásával alakították ki a 13. századi hajó nyugaton nyíló bejáratát is. Ennek profiljai nem csatlakoznak; a timpanonkövet fordítva építették be. Felületi díszítése egy későbbi kor terméke.

A honfoglaló magyarság a IX. század végén, X. század elején a Maros és Tisza völgyét, egyes tiszántúli területeket, a Duna—Tisza közét szállta meg. Krónikáink szerint a hét vezér egyike Acsádj. a Sajó mellett települt le. Béla király jegyzője a következőket írja: „Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kacsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ocsádnak (Ousac), Örsúr apjának. Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak.” Minden valószínűség szerint a honfoglaló hét vezér egyikének Acsádnak utódjai, az Örsúr nembeliek Kácson rendezték be szállásterületük központját. Várat, templomot, kolostort már a korai időkben építettek. Az Örsúr nemzetség birtokai a Sajótól az Eger patakig terjedtek. Magukba foglalták a Bükk alját és a környező hegyvidéket. A szállásterület végleges birtokba vételét a X. század második felére helyezik, István király uralkodásának idejére. Az ő uralkodásának idején alakult az egri püspökség is, melyhez egyházigazgatásilag a terület tartozott.

A nemzetség a XII—XIII. század folyamán már több ágra szakadt. Az adatok szerint 20 falu volt a XIII—XIV. században a kezükben, és ezek a Tisza-part, Sajó-torkolat, Bükkalja, Bükk és Tordai hegyvidéken feküdtek. A következő falvak tartoztak ide: Abrány, Bikk, Damak, Filtó, Geszt, Hejőtő, Kacs, Leány, Martinyi, Nádasd, Nyék, Oszlár, Őrös, Örsúr vára, Sály, Szalonna, Váralja, Zsíros. A nemzetség eredeti birtokának csak egyharmad részét képezte. A fentebbi adatokból kitűnik, hogy Szalonna a honfoglaló Örsúr nemzetség szálláshelye volt, egyik ága birtokolta. A település okleveleinkben a XIII. században szerepel először, nevét Zolouna, Zolona, Zalovna, Zelenna alakban találjuk. A helynév „Zelenna”, ószláv eredetű. Nyilván a magyarok megjelenése előtt szláv eredetű lakosság élt a területen. Anonymus azt állítja, hogy a honfoglalás előtt a Felső-Tisza-vidéken szláv lakosság élt, akiket a bolgár kagán telepített ide. Az 1249-ből származó oklevél szerint az Örsúr nembéliek, Cepan fiai, Cepán és Markys, Kristóf fia Tybolt és Miklós fia Lőrinc a közösen birtokolt Szalonnából eladták Zsíros és Martonyi földet 100 ezüst márkáért, Tecus sárosi ispánnak és testvéreinek.

E határjárás során a mai Szalonna és Martonyi területét járták be. A birtok határait részletesen leírja az oklevél. Nyugati és északi részen a tornai uradalom, kelet és dél felől Szalonnai Miklóssal határos. Tehát Szalonna más része továbbra is a régi birtokosok kezén maradt, akik később Szalonnaiaknak is nevezik magukat. Tecus comes (Jolsvai) IV. Béla idején emelkedik az ispáni rangra. Szolgálataiért a XII. század végén alakult tornai erdőispánságból jelentős területeket kapott. A birtokot, a tornai uradalmat V. István elkobozta Tecus fiaitól, azonban IV. László visszaadta nekik. A XIV. századi oklevelekből az tükröződik, hogy a Tecus család továbbra is birtokos Szalonnán, bár egyes részeket elzálogosítanak. Tekus fia, Dénes fia János 1312-ben Szalonna felét Szendrő felől, a boldvai malom nélkül, 12 márkáért 6 évre adta Tekus fia István mester fiának, Lorándnak, majd később 1319-ben pedig 10 márkáért adta Szalonna részeit Tekus fia István, István fia, Istvánnak.

A templomra vonatkozó első okleveles adataink a pápai tizedjegyzékekben maradtak fent. A felsőborsodi esperességhez tartozott. A Szent Margit tiszteletére szentelt egyházát említik, melynek papja 1332-ben 16, 1334-ben 15, 1335-ben 2 garas pápai tizedet fizetett. A kisebb lélekszámú plébániák közé tartozott. Szalonnai Loránd és öccse István 1340-ben megegyeztek a jászói káptalan előtt Tornán élő unokaöccsükkel a családi birtokon. A Tornai ág kapta Torna várát 17 faluval, a Szalonnai ágé lett Szalonna és még 14 falu. Szalonnai Loránd halála után fia lesz Szalonna birtokosa. A családban folyó birtokpereskedések során értesülünk arról, hogy 1358-ban Padovában tanult. Igen művelt, művészetpártoló ember volt. Nevéhez fűződik a Szűz Mária tiszteletére szentelt martonyi páloskolostor alapítása. Az 1399-ből fentmaradt oklevélben Szalonnai Istvánnak és családjának birtokait rögzítették. Nemcsak a család 18 falura kiterjedő birtokait sorolja fel az oklevél, hanem az itt található épületeket is. Az övék a romos Solymoskő vára, a martonyi pálos kolostor, Szalonnán a kúria, melyet védőfallal vettek körül, a templom és a vízimalom, Szilicén egy másik udvarház és kőtemplom, Jósvafőn kőtemplom, két malom és egy hámor, Színben tornyos kőtemplom, Meszesen, Perkupán, Borsován kőtemplom és 7 faluban fatemplom.

A szalonnai templomon is ebben az időben végeztek átalakító munkákat, ez a megmaradt részletek stílusjegyei alapján megállapítható. Szalonnai István halálával (1402) a család szerepe egyre csökkent. A Tekus utódok Tornai családja 1406-ban kihalt. Zsigmond király nem engedte, hogy a Tekus leszármazottak: Szalonnai, Színi és Jósfafői család örökölje a nagy tornai uradalmat, és azt 1409-ben Erdegei Besenyő Pál és Berenczi Sáfár István részére ajándékozta. Ezután a jelentős birtokveszteség után ért véget Szalonna virágkora. Leányágon 1477—79-ben a Nádasdiak kapnak zálogban részeket a Tekus és Színi család összes birtokain. A szalonnai birtokok egy másik része a XV. század második harmadában a csetnekiek kezére került, és 1474-ben ércbányászati jogot is nyertek rá. Az Örsúr nem és Miskolc nemzetség tagjai fokozatosan elszegényedtek, elvesztették birtokaikat, és azok az új birtokos nemesség kezére kerültek. Az Ákos nembéli Bebek család már a XIII. században feltűnik Gömör megyében, ahol hatalmas birtokokat szereztek, és a XIV. századtól kezükben tartották a felvidéki bányákat. Szendrőn várat építettek, és birtokközpontjuk Pelsőcön volt. Tudomásunk van róla, hogy már 1402-ben szereztek szalonnai birtokokat.

A török 1544-ben Miskolcot és környékét végigpusztította, és 1554-ben a Sajó és Bódva völgyén hatolt fel pusztulást hozva a vidékre. Verancsics Antal egri püspök 1562-ben kelt leveléből tudjuk — melyet Hruztán budai pasához írt —, hogy Zangzacchus füleki bég Szalonnát felégette, a lakosságot elpusztította. A település 1582-ben 50 forint fejadót fizetett a töröknek. Szendrő hadászatilag fontos tényező a török időkben. Diósgyőrrel és Ónoddal együtt végvár volt. A XVI — XVII. század folyamán hol a magyarok, hol az osztrákok kezén találjuk, de török kézre nem került. Tartozékai közt több ízben szerepel Szalonna, így például 1566-ban, amikor a szendrői várőrség eltartására kijelölt falvak között találjuk. A Szendrői Regestákból tudjuk, hogy Császtay Magdolna 1628-ban több faluban lévő birtokrésszel együtt a szalonnai birtokrészt is elzálogosította Csáky Istvánnak, Szendrő főkapitányának. Majd 1659-ben Wesselényi Ferenc nádornak adományozta Leopold a szendrői uradalmat, köztük Szalonnát is.

Több ízben szerepel még a szendrői vár tartozékai közt, birtokosai hol adományozzák, hol elzálogosítják. A szalonnai templom ma a református egyház tulajdonában van, így utalnék a Borsod megyei reformációra. Perényi Péter és fia Gábor, valamint Bebek György birtokaikon XVI. század közepén már protestáns lelkészeket alkalmaztak. Calvin tanai terjedtek itt el. A történeti adatok szerint Szalonnán 1589ben alakult meg a protestáns ecclésia. A lelkészek adója 25 forint volt. A Wesselényi-féle összeesküvés leleplezése után a vagyonelkobzások során több ízben szerepel Szalonna neve. Ezek az adatok mutatják, hogy több birtokosa volt a falunak, (pl. Vatai István, Vadászy Pál, Ury István stb.) Kisés középbirtokosok osztoztak meg a szalonnai birtokon, temploma a református lelkészségé maradt. A templomról, amint történeti leírásunkból kitűnik, kevés adat maradt meg. Ábrázolásaink az épületről, valamint felmérési rajzaink a század elejéről, 1901-ből valók, amikor a restaurálás kapcsán a középkori falfestmények előkerültek.

A rotunda terméskő alapra, téglából épült. Külső falán jellegzetes román kori tégladíszítés figyelhető meg. A hangsúlyos részleteket több helyen (lábazatindítás, párkányfríz) faragott kő elemekkel emelték ki. Föltehetőleg a rotunda korábbi bejáratából elbontott faragott kő elemek másodlagos felhasználásával alakították ki a 13. századi hajó nyugaton nyíló bejáratát is. Ennek profiljai nem csatlakoznak; a timpanonkövet fordítva építették be. Felületi díszítése egy későbbi kor terméke. A körtemplom falát ívpárkány tagolja, és minden második ívsorból lizéna fut le a lábazatig. A lépcsőzetes bélletű ablakok a falsávok között helyezkedtek el. Ilyen ablakokat Magyarországon másutt nem találtak; használatuk a bizánci befolyás alatt álló balkáni területeken kezdődött el a 8–9. században és a 19. századig maradt fenn. A homlokzatot a fogrovatos téglapárkány felett két téglasorral kiálló elem díszíti. Ezek felett téglaformára mintázott kváderkövekből kialakított kőfríz emelte a külső homlokzat megjelenését. A két páronként közös csúcsba futó elemekből álló gyémántmetszés díszítés csillagformát ad. Ez a Franciaországból hazánkba került díszítménytípus először a III. Béla uralkodása alatt épült esztergomi királyi kápolnában jelent meg, és több más, az Egri főegyházmegyében épült templomon (Várszón, Noszvajban, Szomolyán) is megfigyelhető.

A magas tető a legutóbbi helyreállítás terméke. A műemléki restaurálás végén a templom fedélszékét nyitva hagyták. A körtemplom belső padozata tégla. A mai járószint alatt feltárták és be is mutatják a körtemplom lebontott hajófalát. A hajó és a szentély találkozásánál papi ülőfülke maradványait tárták fel; a falfelületen jól követhető ennek lábazata. A szentélyt félköríves ablak törte át. A rotunda belső falán fennmaradt értékes freskótöredékek négy évszázad művészetén ívelnek át. A legkorábbiak (11. századiak?) az első vakolatra alapozás nélkül festett felszentelési keresztek (szegély-ornamentika). Eredetileg 12 darab volt; ezek közül kettő maradt meg. A templom egykori védőszentje Antiochiai Szent Margit volt, a templom építése utáni, de a 13. századi bővítés előtti falfestmények részben az ő életét mutatják be. A szent legendájának bemutatása az elbontott nyugati falon ért véget; a régészek felfedezték az egykori képek töredékeit a kerektemplom belsejében, a bővítéskor ugyanis az elbontott fal törmelékével töltötték fel a belső részeket az új járószintre. 1426-ból való a diadalívben található falfestmény, a Szepességből elszármazott András mester (Szepesi András) műve, és kör alakú mezőkben próféták mellképeit ábrázolja, az ívzáradékban a hagyományoknak megfelelően Isten Bárányával.

Forrás:
M. KOZÁK Éva: Régészeti kutatások a szalonnai református templomban In.: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)
Mezősiné Kozák Éva: Szalonna, református templom. Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 562.