Sajószentpéter | Református templom

Református templom

Sajószentpéter

Sajószentpéter középkori eredetű, ma refonnátus temploma a város történelmi magjának központjában, a 26. számú főút edelényi elágazásától kb. 500-600 m-re, északra nyíló háromszög alakú tér közepén helyezkedik el. Az egyhajós, keletelt templom szentélye a nyolcszög öt oldalával záródik, falainak töréspontjait karcsú, magas pillérek erősítik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 9-23.
Telefonszám: (06 48) 345 785

 

A templom rövid története

Sajószentpéter középkori eredetű, ma refonnátus temploma a város történelmi magjának központjában, a 26. számú főút edelényi elágazásától kb. 500-600 m-re, északra nyíló háromszög alakú tér közepén helyezkedik el. Az egyhajós, keletelt templom szentélye a nyolcszög öt oldalával záródik, falainak töréspontjait karcsú, magas pillérek erősítik. A késő gótikus ablakokkal áttört déli hajófalhoz két előcsarnok, valamint a templom nyugati végéhez egy nagyméretű torony csatlakozik. A szentély északi oldalához egy reneszánsz stílusú ajtó- és ablakkeretekkel ellátott sekrestyét, míg a hajó északi falához egy újkori toldaléképületet építettek. Az átlagosan 128-129 m magasságban fekvő műemlék épület jelenleg fehérre meszelt tömbjét egy, az 1990-es évek közepén emelt tégla- és kovácsoltvas kerítés öleli körül. A téglakerítés, a templom déli oldalán futó közlekedési út miatt, nem szimmetrikusan keríti körbe az épületet, hanem annak déli falaitól mindösszesen 4-5 méterre fut, míg a keleti, északi oldalon a templomkert területének szélessége eléri a 18-20 métert is.

Sajószentpéter település kialakulásának vagy alapításának pontos ideje nem ismert. Létrejötte, mint más hasonlóan fontos szentek (pl. Szent András) vagy királyok (Szent István, Szent László, Szentkirály) nevét viselő falvak esetében is tapasztalhattuk, talán a 12. századra helyezhető. A település a plébániatemplomának védőszentjéről kapta a nevét. Első ismert okleveles említése 1281-ből származik. A térségben, azaz az Alföld északkeleti szélén ill. a Sajó és a Bódva völgyében északra futó kereskedelmi utak találkozási pontjánál, az ún. vásárövezetben betöltött kereskedelmi, közvetítő szerepe már a 13. században jelentős településsé tette. Egy 1293-ból fennmaradt okleveles adat szerint vására Boldva és Szendrőlád mellett, azokkal együtt kikiáltó, perbehívó hely.

Sajószentpéter 14. századi fejlődését jól mutatják az ún. pápai tizedjegyzékben található adatok is. Ezek szerint 1332-37. között egy esetben 24 garast, majd egy másik alkalommal 20 garasnyi tizedet fizetett. Az összeírások azt mutatják, hogy a plébánosa által fizetett decima szerint egy mezővárosi szintű lakosság élhetett a településen, hasonlóan Edelényhez vagy Szikszóhoz. Korai, Szent Péterről nevezett egyházának és Simon nevű plébánosának első említése 1304-ből ismert. A pápai tizedjegyzékben, három évtizeddel később már egy bizonyos János nevű papját találjuk. A 14. század elejéhez, közepéhez köthető fejlődés oka elsősorban a szőlőtermesztésben és borkereskedelemben keresendő, melynek indukálója és egyben célállomása Gömör vármegye fejlődő bányavidékei, Rozsnyó és Pelsőc környezete. A közeli Miskolchoz hasonlóan, Sajószentpéteren is a lakosságszám növekedése miatt vált szükségessé a település tudatos bővítése. Erre itt is, mint Miskolc esetében, északi irányba került sor egy új, mesterségesen létrehozott, elnyújtott, szabályos oldalú háromszög alakú piactér, a mai Kálvin tér kialakításával. Mindkét település korai temploma mellett egy új egyházi épületet is emeltek a város új központjában.

A Sajószentpéter központjában ma is álló, a hagyományok szerint ősinek tartott templom védőszentjéről kezdetben mind a helyi közösség, mind a korai történetírók úgy gondolták, hogy az azonosítható a városnak nevet adó, és a város pecsétjén is szereplő Szent Péterrel és Pállal. Azonban már a 17-18. század fordulójának egyházlátogatási jegyzőkönyvei közvetetten tisztázzák ezt a kérdést, miszerint a város déli felében a Miskolcra vezető főút keleti oldalán fekvő, mára már elpusztult templom patrónusa volt Szent Péter és Pál. A városrészt forrásaink már a 16. századtól Kiskassának nevezik. Az 1765-ben épített római katolikus templommal és temetővel szemben, egy kis előhegyen rejtőző templomrom részleges régészeti kutatására az 1990-es évek második felében került sor Wolf Mária, majd Pusztai Tamás vezetésével.

A mai református nagytemplom egykori védőszentjének meghatározását Kazarecki Noémi és Tóth Péter végezte el. Borsod vármegye Sajószentpéteren ülésező megyei közgyűlése két olyan ítéletet is hozott, melyben a peres feleknek a kötelező eskütételt a település templomában kellett teljesíteniük. 1409 májusában egy bizonyos Kaza-i Gyulának kellett harmadmagával tisztító esküt tennie a sajószentpéteri Szent Miklósról nevezett templomban, miszerint három évvel korábban valóban nem ő követett el lopást a Pásztó-i család kárára. Majd 1412 novemberében, egy Garai Miklós nádor által hozott ítélet szerint, Puthnok-i Benedek mesternek szintén a sajószentpéteri Szent Miklós templomban kellett harmadmagával tisztító eskü letétele mellett tisztáznia magát egy gyilkosság vádja alól. Ezen adatok alapján tehát Sajószentpéter másik templomának védőszentje Szent Miklós volt, melynek első említését a fent idézett 1409. évből ránk maradt oklevélben találjuk. Tóth Péter kutatásai tisztázták a templomnak helyet adó új piactér kialakításának lehetséges időpontját is. 1367-ben Borsod megye comes-e mentelmi jogot adott a péteri Merth családnak, melyet kúriájában gyakorolhatott. Egy 15. század közepi oklevél alapján beazonosíthatóvá vált az épület helye is, amely az új piactér északi oldalának közepén állhatott.

A történeti adatok ismeretének fényében a templom építésére így az új piactér kialakításával és betelepülésével párhuzamosan, a 14. század közepén kerülhetett sor. Az 1438-ban, az addig a diósgyőri vár uradalmához tartozó királynéi birtokot a Pálóczi család kapja meg új adományként. A Pálócziak próbálják továbbfejleszteni a település gazdaságát, központi hely funkcióját. Talán az egyház védőszentjének ismeretében nem meglepő az sem, hogy a régi, Szent Péter-napi hetivásár mellett, Hunyadi János kormányzó 1446-ban éppen Szent Gergely pápa (március 12.) és Szent Miklós (december 6.) napját teszi meg a település új országos jelentőségű vásártartó napjává. A néprajzi hagyományok szerint Szent Miklós ünnepére az adott évi bor minősége már nagy biztonsággal megállapítható, így az áru eladhatóvá, leköthetővé válik. Így nyerhet értelmet az a feltételezés, hogy az új piactér kialakítása és az új templom építése szoros összefüggésben lehet a szőlőtermelés, borkereskedelem fejlődésével, és az azt irányító kereskedőréteg megerősödésével is. Ezt az új kereskedelmi jogot és lehetőséget bővíti tovább adományában II. Ulászló király, mikor 1505-ben a Pálóczi család hűségéért és Sajószentpéter „előremenetele végett polgárainak, és mindennemű lakóinak” az ország egész területére adó- és vámmenteséget biztosít, valamint felmenti őket a tized fizetése alól is.

A reformáció különböző irányzatai az 1530-as éveket követően jelennek meg Sajószentpéteren az új tanokat terjesztő, külföldön tanult prédikátorok (Szikszai Fabricius Balázs, Kakas György, Thuri Farkas Pál) hatására. Korai templomukról sajnos pontos forrásaink nincsenek. Református egyházlátogatási jegyzőkönyvek tudósítanak 1596-ból a Kiskassán jobbágyok adóterheiről, és szolgálatairól a református prédikátor irányába. Egy másik forrás szerint 1666-ban a prédikátor háza még mindig a Kiskassán állt. Ezen adatok alapján feltételezhetjük, hogy a 16. század közepén létrejött és gyorsan megerősödő református közösség először a település ősi templomát használhatta istentisztelet céljára. Az új piactér közepén álló templom ebben az időben talán még a katolikus közösség használatában lehetett. Az biztos, hogy 1543-ból még a település plébánosát említik forrásaink. A települést és valószínűleg templomait is, a 16-17. század folyamán a török és tatár csapatok többször elpusztíthatták. Hadjárataikra biztos forrásaink 1555-ből vannak, amikor is Sajószentpéterről 125 embert vittek el rabszíjra fűzve. Hasonlóan Sajókaza esetéhez, a temesvári beglerbég 1567-es hadjárata, mely közvetlenül is érintette a Sajó völgyét, szintén jelentős károkat okozhatott a településen. Eger 1596. évi török megszállása véglegesen a kettős adóztatás zónájává, és ezáltal folyamatos török-tatár portyázások színterévé tette Heves, Abaúj és Borsod vármegyék területeit.

A 17. század sem hozott nyugodtabb évtizedeket, melyeknek csak a felszabadító háború hadjáratai vetettek végett. A Sajószentpéteri Református Egyház Matriculája 1684-es adata alapján „a temetőnél lévő puszta templom a tatároktól megégettetvén, a városon lévő puszta templom megépíttetett”. Ez utóbbi forrásunk szerint tehát a város határában lévő felperzselt, ősi templomot Sajószentpéter lakossága véglegesen felhagyja, és a városban lévő, szintén romos templom újjáépítésének látnak hozzá. A Szent Péter templomnak még jelentős romjai álltak egy 1733-ban keletkezett egyházi jegyzőkönyv tanúsága szerint. Egy, Eszterházy Károly egri püspök megbizásából 1769-ben készített összeírás beszámol a reformátusok kezén lévő egyházi épületekről és javadalmakról is. Ebből az iratból tudjuk, hogy a sajószentpéteri református közösség városon belül álló temploma hajdan katolikus templom volt, ugyanis még mindig áll nagyméretű sekrestyéje, sőt a karzat alatt egykori gyóntatószéke is. Az épületet körbevevő kerítésen belül található a református egyház egyik temetője. A templomhoz tartozó földekről viszont az összeírás megállapítja, hogy az 1680-as évek törvénytelen országgyűlési határozatai juttatták azokat a reformátusok birtokába. Feltételezhetjük tehát, még az összeírás erősen aktuálpolitikai jellegének ellenére is, hogy csupán az 1684-es újjáépítést követően kerülhetett a Szent Miklós templom a reformátusok tényleges használatába.

 

Forrás:
Gál-Mlakár Viktor: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!” Megelőző régészeti feltárás a sajószentpéteri református nagytemplom körül In.: A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Back to Top