Lovas | Szűz Mária Neve-templom

Szűz Mária Neve-templom

Lovas

A szőlőműveléssel, halászattal, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó lakosok a 13. században kőtemplomot építettek, amelyet 1754-ben barokk stílusban átépítettek. A község életét a 13. század végétől az 1945-ig, a nagybirtokok felszámolásáig a veszprémi káptalan határozta meg.

Veszprém megye
8228 Lovas Fő u. 17.
Telefonszám: +36-87-446-812
E-mail: paloznakplebhiv@externet.hu

 

A templom rövid története

Lovas község Veszprém megyében, a Balatonfüredi járásban. Lovas a Balaton északi partján, a Királykút völgyének kapujában fekszik. Közvetlen szomszédai Paloznak, Felsőörs és Alsóörs. Nyugaton az Öreghegy és a Kishegy szőlőskertjei övezik. Lovas Magyarország nyugati felén, a Balatontól északkeletre fekvő, alig 400 lelkes község, amely a Balatonfüred-csopaki borvidékhez tartozik. A település 1951-ben vált világszerte ismertté: ekkor fedezték fel a község határában a Kr. e. 30-40 ezer évvel ezelőtt működött festékbányát. Az őskori telepen mintegy 100 csonteszközt, s több kőeszközt találtak. Az ősember a kultikus célra használt vörös festékkel kiterjedt kereskedést folytathatott. Az őskortól lakott vidékre 900 után telepedtek le a magyarok, akiknek itteni élete az első okleveles említésig (1290) a régészeti leletekből ismerhető meg. A szőlőműveléssel, halászattal, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó lakosok a 13. században kőtemplomot építettek, amelyet 1754-ben barokk stílusban átépítettek. A község életét a 13. század végétől az 1945-ig, a nagybirtokok felszámolásáig a veszprémi káptalan határozta meg. A jobbágyok 1848-ban felszabadultak a földesúri függés alól, s földtulajdonosokká váltak.

A lovasi templom boltozott szentélye és a hajó felmenő falai a 13. század második felében épültek, terméskőből. A szentély keleti tengelyében keskeny, felül félköríves záródású ablak volt. A 20. századi sekrestyeajtó felett előkerült a déli szentélyablak felső, íves záródása is. A hajó déli oldalán három nagyobb méretű, nyugati szélen egy kisebb, íves záródású, románkori ablak volt. Ebből arra lehet vetkeztetni, hogy a templomban már építése idején is lehetett nyugati karzat, lenyomat hiányában azt feltételezzük, hogy fából készült. Az eredeti bejárat a déli oldalon került elő. A kapu pontos méreteit és formáját azonban ma már nem lehet rekonstruálni, mivel a későbbi átépítések a részleteket elpusztították. Az északi oldalon a templomhomlokzat mentén alapfalakat találtak, ezek egy lebontott kápolnára utaltak. Később, a belső vakolatleverés során az északi hajófalon ép állapotú, elszedett kőkeretes, csúcsíves ajtót találtunk, amely bizonyította a 14. századi északi kápolna létezését. A templombelsőben a középkorban falképek voltak, csekély maradványuk előkerült a szentélyben és a hajó keleti falfelületein.

Írott adatok szerint a török háborúk idején megrongálódott épületet 1731 és 1754 között a reformátusok használták. Minden bizonnyal ők bontották el az északi kápolnát, az elfalazott csúcsíves ajtó felett pedig új, szegmensíves ablakot nyitottak. Lehetségesnek tartjuk, hogy a vörösberényi református templom mintájára egykor itt állt a szószék, és az ehhez szükséges világítás érdekében vágtak ide ablakot. Ugyancsak megnagyobbították a déli oldal szélső, (többinél kisebb méretű) ablakát is.
1754-ben
a templom ismét katolikussá vált. Ezután kezdődött barokk átépítése; azaz megnagyobbították a déli kaput, azt felül egyenes záródású kőkerettel látták el. Elkészült a máig fennmaradt, de többször átfestett barokk faberendezés. E periódusban még funkcionált a keleti szentélyablak. Ezt bizonyítja az a drapériát utánzó 18. századi falfestés, amely az ablakot keretezve a teljes hátsó szentélyfalon megmaradt.

A templom utolsó, nagyobb átépítésére az 1910-es években került sor. Nyugati homlokzata elé téglából tornyot emeltek. A bejáratot a nyugati oldalra helyezték, másodlagosan beépítve a délről kibontott barokk kőkéretet. Déli oldalon elkészült a szerencsétlen tömegű sekrestye és teljes mértékben átalakultak az épület homlokzatai. Az új, kontyolt tetővel végül eltűnt a középkori tömeg. E századeleji építési periódus értéke sajnos elég gyenge. Nem csodálható tehát, hogy védettségre a nyolcvanas évekig nem tartották érdemesnek. A nyolcvanas évek elején az egyhajós, egyenes szentélyzáródású templomot felül oromfal nélküli kontyolt tető zárta eternitpala fedéssel. A hajó déli oldalán két nagyméretű neoromán ablakpár biztosította a bevilágítást, egyszeres, fix üvegezésű, acél nyílászáró szerkezettel. A szentélyhez déli oldalon lapos, fémlemez fedésű, négyzet alaprajzú sekrestye tapadt, ugyancsak fémszerkezetű ablakkal. A hajó nyugati oldalán háromszintes karcsú torony áll. Nyolc-cikkelyes, fémfedésű sisakja, felső szintjének páros ablakai, párkányprofiljai és egész tömegének aránya egyértelműen század eleji eredetre utalt. A toronyalj egyben a templom szélfogó előtere is.

A templomtérbe nyugatról egyenes záródású barokk, kőkerettel szegélyezett ajtón át lehet bejutni. A szentély dongaboltozatta] fedett, a hajót ezidőben olajmázolása, borított fafödém zárta le. A hajó nyugati végében kisméretű fakarzat állt, századfordulói, festett mellvéddel. A hajó falait mintás szegéllyel ellátott, kőosztást utánzó falfestés, a szentély falfelületeit drapériás-csillagos kifestés borította. A szentély egyetlen nyílása a borított ácstokos sekrestyeajtó volt. A keleti fal előtt kis, provinciális barokk faoltár állt, a falra akasztott, átfestett oltárképpel. A hajóban 18. századi szószék és padsorok voltak. A padlót cementlap burkolat fedte. Az összképhez hozzátartozott a templomkertet körülvevő kő támfalas, 20. század eleji kovácsoltvas kerítés. Bár a szentély kialakításából és a belső tér arányából következtetni lehetett a középkori eredetre, összességében mind a templombelső, mind a külső homlokzatok csekély értéket mutattak. Az épületnek műemléki védettsége nem volt, az ismert irodalom szerint 1754-ben épült.

 

Forrás:
Vukov Konstantin: Kelet-Magyarország és Kárpátalja egyházi faépítészetének kapcsolatai In.: Pamer Nóra szerk.: Gerő László nyolcvanötödik születésnapjára (Művészettörténet – műemlékvédelem 6. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1994)

Back to Top