Református templom
Litér
A középkori eredetű késő barokk templom feltűnően hosszú hajóból és az előtt emelkedő toronyból áll, déli oldalán román kori kapuzattal. Homlokzatain sima falsávok között délről két sorban egymás felett ablakok vannak, a csúcsos sisakkal fedett tornyon kis kiülésű lizénák közt sima felületek fent zsalus ablakok és órapárkány. Belseje síkmennyezetes, mindkét végén fakarzatok amelyek a pelikános hangvetójű szószékkel és a padokkal együtt egyszerű barokk formákat mutatnak. A déli kapuzat kétlépcsős bélletű, fekvő oroszlánokra támaszkodó, szörnyalakos fejezetű oszlopokon nyugvó háromszögű oromzattal és az oszlopok törzsén szobrokkal. A középkori templom a kapuzat stílusa alapján a 13. század második felének közepe táján épülhetett, egy 1748-as tanúvallatási jegyzőkönyv szerint torony nélkül, boltozott szentéllyel. Szt. Kereszt titulusáról 1472-ből tudunk. 1582-ben romként írták össze. A török idők után sem épült újjá hosszú ideig. A reformátusoknak 1744-ben épített faoratóriumuk volt a faluban. Felsőbb engedéllyel ehelyett építették meg 1784-ben mai formájára a középkori romból a templomot. Kapuját 1968-ban állította helyre az OMF.
Liter község első említésével a veszprémi káptalan 1082-es (hamis) birtokösszeíró levelében találkozunk, eszerint az egyháznak Lynther faluban négy jobbágya van, akik földjeiket és erdeiket közösen birtokolják. A község még 1290-ban is a veszprémi káptalan birtokában van. 1237-ben Regnoldus veszprémi ispán szolgáltat igazságot Kemecha de Lytur, Hipolitus et Keselev/ de Saar libertinusainak, akiket uraik a veszprémi egyházra hagytak. 1265-ben a fehérvári és veszprémi káptalan közötti peres ügyben a király által kinevezett bírák közt literi nemesek is szerepelnek. 1274-ben a Rátótiak gyulakeszi beiktatása során történik említés Lynter-i Gergelyről. 1394-ben Liter birtoklásával kapcsolatban Vylak-i Balázst és Pétert emlegetik okleveleink. 1488-tól kezdve a Literi, Essegvári, Palásthy, Kenessey, Benda családok birtokolják a falut.
Az előrenyomuló törökök elpusztítják a község környékét, maga a falu is ,,pusztahely” 1557-ben, 1588-ban azonban újra lakott helyként emlegetik. A török idők elmúltával 1732-ben új telepesek szállják meg az elpusztult falu határát. A templom legelső említésével 1472-ben találkozunk, ekkor újra szentelték a Szent Kereszt tiszteletére a veszprémi káptalan birtokában levő község templomát. 1582-ből azt olvassuk, hogy egytornyú, Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt temploma elhagyottan áll, a török pusztítás tarolta le a községet, a plébánia udvarát. Összegezve az írásos emlékek által szolgáltatott anyagot, megállapíthatjuk, hogy a község már a XI. században létezett, minden bizonnyal temploma is volt. Templomát a XV. század folyamán újraszentelték a Szent Kereszt tiszteletére. Ellentmondónak látszik az 1582 körüli feljegyzés, amely az egytornyú templom védőszentjének Szent Jakab apostolt mondja. Ez minden, amit középkori okleveleink Liter templomáról tudnak.
A XVIII. századi feljegyzésekből megtudjuk, hogy a népes középkori község a török időkben teljesen elpusztult, lakói elszéledtek, temploma üresen és elhagyottan állt. Az Olaszfaluból kiűzött reformátusok 1732-ben telepedtek meg a pusztává lett község helyén. Lelkipásztoruk mintegy öt esztendőn át a romladozó templom falai között hirdette az igét. 1737-ben a reformátusok fatemplomot építettek maguknak. Demkovits József földbirtokos felhívására a veszprémi káptalan eltiltotta őket a pusztatemplom használatától. Az 1783-as kánoni látogatási jegyzőkönyv szerint a 7 öl 1 láb hosszú, 3 öl 1 láb széles (a torony belső szélessége 1 öl 4 láb), sekrestye nélküli középkori templom szentélyének boltozata bedőlt, kétszeresen lépcsőzött diadalívén még festés nyomai látszottak, négyszeresen lépcsőzött kapuzatának ormán középütt Mária (v. Mária Magdolna), két szélén egy-egy kőből faragott angyal-alak volt látható. A türelmi rendelet után 1784-ben újra a reformátusok vették birtokukba a templomot, amelynek belső részében egy hatalmas – akkori becslés szerint 300 éves — tölgyfa állt.
Engedélyt kaptak a templom rendbehozására, használatára. Az öreg tölgyet kivágták, fájából gerendákat ácsoltak. A parókia irataiból tudjuk, hogy 1862-ben az egész templomot átépítették. Jellegzetes, népi motívumokkal díszített, festett mennyezetét a néprajzi múzeumba szállították, a festett famennyezetnek azonban azóta nyoma veszett. Kapuzatát az egyszerű kőművesekre valló átépítés „nem tudta annyira kiforgatni eredeti alakjából, hogy XIV. századi (!) mivoltára rá ne ismernénk. A régi csúcsívek a bevakolás ellenére is jól láthatók. A portale legkülső íveit tartó oszlopok már eltűntek, de a feje mindegyiknek megvan. A keleti oszlopfőn átmeneti korbeli növénydíszítés, a nyugatin meg kettős állati alak van halfarokkal, madártesttel és nyakkal s két állati fejjel” — írja 1807-ben Békefi Rémig, a Balatonmelléki műemlékek monográfusa. Műemléki nyilvántartásaink is így tartották számon. 1962-ben, a templom tatarozása során C. Harrach Erzsébet és Császár László Csemegi József irányításával kibontotta a kapuzatot a XIX. századi vakolat alól, s részben megtisztította a rákent cementrétegtől. Előkerült „az elmúlt évek legmeglepőbb lelete, a litéri templom román kapuja … A templom oszlopai előtt szobrok álltak, tehát a Chartresban megindult oszlopszobros kaputípus egyedüli magyarországi példájával van dolgunk” — mondotta Dercsényi Dezső a Magyar Művészettörténeti, Régészeti és Éremtani Társulat 1965. január 26-i ülésén. A kapuzat helyreállítására 1968-ban került sor.
Forrás:
Levárdy Ferenc: A litéri román kapuzat In.: Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)