Cikó | Máriaszéplaki templomrom

Régészeti bizonyítékok alapján már az őskorban lakott hely volt. A vidék lakossága Mária Széplaknak nevezi ezt a helyet, mert az egykori község neve Széplak volt. Történelmi adat nem maradt fenn. Békefi Rémig, A cikádori apátság története című tanulmányában egy okirat alapján, a későbbi időből, megállapította, hogy 1498-ban volt plébánia Széplakon és ebből az is kiderült, hogy Széplak ebben az időben, a Szent Háromságról nevezett felsőhévizi káptalané volt. Ez a község a török uralom idején elpusztult. De a községről sincs semmiféle adatunk a XV. század előtti időből. A község 1564-ben még adót fizetett. A XVII. század közepén Bosnyák Tamás tulajdona, 1660 után váltakozó tulajdonosok birtokolják. 1702-ben Kersnarich Mihály a tulajdonos. 1703-ban már csak Széplak nevű pusztát említenek. 1743-ban a Perczel-családé, így lett a tekintélyes Perczel-család Cikónak és a hozzátartozó Széplaknak a kegyura. A XX. század elejére a Völgységi járás legjelentősebb német lakosú kisközségévé vált. 1939. április 30-án itt tartotta országos zászlóbontó nagygyűlését a Volksbund, és itt alakult meg első helyi szervezete. A második világháború után a község lakosságából közel kétszáz főt hurcoltak el kényszermunkára, illetve a német lakosság nagy részét kitelepítették, és helyükre – Hadikfalváról – 158 bukovinai székely családot költöztettek. A régi német lakosságból 1950-re mintegy harminc család maradt. 

Hosszú évtizedeken át folyt a tudományos vita a Cikó falu határában, a széplaki völgyben álló templomrom funkciójáról. A tudósok jó része az első magyar ciszterci monostorral azonosította /Cikó – Cikádor a név hasonlósága alapján/. Békefi Rémig 1893-ban ásatást végzett a romban és végleg eldöntötte ezt a vitát: a Cikó-Máriaszéplaki rom nem azonos a cikádori ciszterci monostortemplommal, hanem az elpusztult Máriaszéplak falu plébániatemploma volt. Csak egy késői, 1498-as adat beszél Széplak plébániájáról. A falu ekkor a felhévizi Szent-Háromságnak nevezett káptalan birtokában volt és a XVI. században, a török harcokban pusztult el. Évszázadok óta búcsújáró hely, a kápolnát benne a XX. század elején alakították ki.

A kiásott alaprajz rendesen keletelt egyhajós templomot mutat, nyugati végén a hajó két oldalához egy-egy torony csatlakozott, amelyek Békefi megállapítása szerint a hajóval egy időben, tehát a román stílus korában keletkeztek. Az alapfalak anyaga terméskő. A hajóhoz két oldalán későbbi, vékonyabb falú, mellékhajószerű helységek csatlakoznak. A déli oldalon ez a hajó a déli toronyig ér; keleti elkülönített része sekrestye gyanánt szolgálhatott; az északi oldalon a mellékhajó a főhajónak csak félhosszáig tart, tehát nem érintkezik az északi toronnyal. A falakból kiálló támpillérek, mindkét odalon, a gótikus stílus korára, tehát a XIV— XV. századra utalnak. Általuk a templom befogadó képességét növelték. Ezeket az alapfalakat földdel újból betakarták. Ma csak az egykori hajónál keskenyebb szentély emelkedik ki a földből, de ez teljes magasságában meg van. Az építmény tágjából készült, csak helyenként alkalmaztak faragott kő részleteket. A diadalív lépcsőzetesen csatlakozik a szentélyhez. Oldalnyomását a két oldalt kilépő falrész fogja fel. A szentély alaprajza négyszög, vagyis keleten egyenes záródású. Az ilyen egyenes záradék a cisztercita építmények sajátossága. Talán ez a körülmény is indított arra egyes műtörténészeket, hogy az építményt cisztercita alkotásnak mondják.

Tudvalevő azonban, hogy nem egy, más rendeltetésű, egyenes zárású templomot ismerünk hazánkban. Az indító ok az egyszerű szerkezet lehetett; egyszerű a falazás és egyszerű a boltozás is — ez esetben dongaboltozat, — holott a szokottabb, félkörös apszis és annak negyedgömb boltozata nehezebb feladat. Ezért kisebb Árpád-kori templomoknál, pl. a Balaton környékieknél is (Egregy, Tihany, Kistihany, Aszófő, Apáti stb.) elég gyakran fordul elő. A szentély félkörös lépcsőzetes diadalíve egyszerű vállpárkányon nyugszik. Felette még egy tehermentesítő ív is feszül. Erre nehezedik az egykori hajó tetőzetét lezáró háromszögű oromzat. Benne a szentély tetőzetére vezető nyílás látható. Ennek az oromzatnak külső felületét lépcsőzetesen emelkedő, mélyített falfülkék tagozzák. Hasonló, de kisebb oromzat zárta le a szentély nyerges tetőzetét, melynek keleti felületét szintén orgonasípszerű, mélyített fülkék élénkítették. Mindkét oromzat ma csonka. A kisebb oromzat talpvonalán ívsoros és kettős fogrovatú főpárkány húzódik, amely a szentély két oldalán is körülfutott. A szentélyt a keleti zárófalban és a déli falban elhelyezett félkörös zárású rézsűs oldalú, jellegzetes ablak világította. Ma az ablakok belső fele be van falazva. Az épületrész sarkai régebben faragott kövekkel voltak vértezve, ezeket az elérhető magasságig kiszedték, és később, amidőn a szentélyrészt búcsújáró helyül használták, téglával kiegészítették. Így a falak fennállását továbbra is biztosították. 

Meg kell még egyszer emlékeznünk azokról a díszített, faragott kő részletekről, amelyek részben helyükön, részben pedig az ásatás folyamán kerültek elő és amelyekről Békefi is megemlékezett idézett könyvében és azokat rajzban is bemutatja. A hajó délkeleti sarkán az oromzat emelkedő vonalát szegélyező párkány egy konzolszerű kőre futott rá. Felületét körívekbe foglalt kettős levelek és körbe iktatott palmetta díszíti. Az ásatáskor előkerült egyik faragott kő negyedív tagozású párkány, vagy keretdarab, felületén indásan hajló karélyos levelek láthatók. A harmadik kődarab felületét két sáv közé foglalt és egymással szembehelyezkedő, leveles végű ívszalagok élénkítik. Ezek a plasztikus díszítmények egymással rokonok és bizánci jellegűek,amely díszítési mód, hazánkban, ebben az időben egyebütt is előfordul. A cikói díszített kövek egyik darabja ívesen tagozott párkány- vagy keretdarab. Ezt a domború tagozatot szintén bizáncias jellegű indadísz élénkíti és pedig olyan, melynek mását a pécsi székesegyház oltársátorán is szemlélhetjük. Ez ismét a pécsi kapcsolatot erősíti. Ugyancsak az ásatáskor került elő egy sajátos, a kockafejezetre emlékeztető, gerezdes alakítású oszlopfej.

Az élbefutó gerezdeket vékony, íves bordák választják el egymástól, fent függélyes lemezű fedőlap határolja, lent pedig kúpos rész jelzi a törzsbe való átmenetet. Ennek alsó síkjában az oszloptörzshöz kapcsoló csap mélyedése látszik. (Gipszmásolata megvan a Műegyetem középkori építészeti tanszékének gyűjteményében.) A megmaradt két oszloptörzstöredék is gazdag díszítő jellegről tanúskodik. A két törzs nemcsak csavarosan tagozott, hanem a tagozatok homorú és domború részein díszítő elemek is sorakoznak. Ilyen erőteljesen csavart példa hazánkban csakis a pécsi egykori népoltár oszloptörzsén fordul elő. Rokon alakítás jellemzi a római lateráni és S. Paolo templom kerengőjének még Cosmata-mozakkal is élénkített oszlopait. A két oszloptörzs a nyugati kapuzat rézsűjében állhatott. A cikói, helyesebben széplaki templom keletkezési idejének megállapítását erősíti az a két pillérlábazati töredék is, amely szintén az ásatásnál került elő. A fentiek igazolják,hogy a széplaki templom jelentékeny román stílusú alkotás lehetett és méltán sorakozott a Dunántúl egykori kiváló emlékei közé.

Forrás:
Valter Ilona: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Zala, Somogy, Tolna megyében In.: Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)
Csányi Károly-Lux Géza: A cikói templomrom In.: Technika, 1943 (24. évfolyam, 1-10. szám) 1943 / 7. szám 475-479.