Balatonfűzfő | Mámai templomrom 

Mámai templomrom

Balatonfűzfő

A mámai templom alaprajzilag, tér- és tömegalakításibain románkori falusi templomaink legegyszerűbb típusa. Belső tere téglalap alaprajzú hajóból és négyzetes szentélyből áll. Ezt az alaprajzi formát, amely az épület térképezését is meghatározza, külső tömege is tükrözi.

Veszprém megye
8175 Balatonfűzfő, Templom út 
A terület szabadon látogatható.

A templom rövid története

A balatonfűzfői vasútállomástól keletre, a Balaton partjával párhuzamosan húzódó alacsony dombháton, a mai r. k. templom szentélye mögött találjuk az elpusztult Máma község középkori templomának romjait. Az elpusztult középkori falu területéről, őskori (bronzkori) leleteket is ismerünk. A római korból is maradtak fenn településre utaló emlékek. (Római kőfal, telepnyomok, és szórványleletek.) A középkori falu életéről elsősorban történeti forrásaink tájékoztatnak bennünket. Az egész falu életét meghatározza, hogy a veszprémvölgyi apácakolostor birtoka, a szomszédos Vörösberény (a középkorban Szárberény), Kenese, az elpusztult Sándor és Csittény falvakkal együtt. Története szorosan összefonódik a bazilita, majd a XIII. századtól ciszterci apácakolostoréval, illetve az említett helységekével. Jól illusztrálja ez az egy falu is az egész környék középkori életét.

A falu első okleveles említése igen korai; a veszprémvölgyi kolostor Szent István-féle, görög nyelvű alapítólevelében található. Az okmányt az 1109-es Kálmán-féle átírásban ismerjük. Ezt a Szent István-féle adománylevél hiteles másolatának tekintik. Az 1109-es latin nyelvű átírásból megtudjuk, hogy korábban (az adományozás előtt) ez a vidék királyi udvarnokföld volt és öt falut — köztük másodiknak Márnát — a király örökjoggal a monostornak adományozza. 1296-ban Lodomér esztergomi érsek újból átírja az István-féle alapítólevelet, majd meg is erősíti. Ebben a megerősítésben már a falvak egyházainak nevei is szerepelnek: a kenesei Szent Mihály, a szárberényi Szent Márton, a mámai Szent László templom (amely a Szent Márton egyház filiája) és a padragi Szent Mihályról nevezett templomok. Máma falu egész középkori története folyamán szomszédai közül Berénnyel (Szárberény — ma Vörösberény) marad a legszorosabb kapcsolatban, A falu, illetve lakóinak legközelebbi említésével 1305-ben találkozunk; a veszprémi káptalan és a paloznaki nemesek perében Mamáról három ember tanúskodik. 1328-ban Szárberin határjárásakor említik újból a falut.

1339-ben egy szárberényi birtokperben, amelyben a monostor, a káptalan és Miske fia Pál, herényi birtokos osztozkodnak bizonyos földterületeken; olvashatunk a mámai jobbágyok legelő- és erdőhasználati jogainak szabályozásáról. 1352-ben ismét Keszi, illetve Potvására (Papvására) határjárásában szerepel a veszprémvölgyi Mária-monostor mámai birtoka. Nagy Lajos király is megerősítette a monostor kiváltságait, az okmányban megint Sancti Ladislai de Mama egyházáról olvashatunk. 1397-ből ismerjük a mámai birtok újabb határjárását. A XV. század elejéről tudunk a mámai Szent László egyház plébánosáról, akit a szárberényi, kenesei, padragi és csittényi plébánosokkal együtt a veszprémi Mindszent egyház prépostja (Ozorai Pipo káplánja) el akart fogatni. A század közepén magáról a faluról keveset hallunk. Tudjuk, hogy a veszprémvölgyi kolostor kiváltságait V. László is megerősíti. 1456-ban pallosjogot is kapnak.

Később Márnáról is, a kolostor többi birtoka mellett közel 150 éven át, az összeírásokból értesülünk: 1531-től 1545-ig a veszprémvölgyi apácák birtokaként szerepel a falu a dicálisokban.2i 1531-ben öt portát írnak össze, nyolc portát a törökök felégettek; 1536-ban nyolc portát láthatunk beírva és egy új épületet, meg hét elhagyott portát; 1542ben négy szegény porta volt és tizenkét adózó; 1543ban ugyancsak tizenkét adózó. A Podmaniczky-család kezében levő balatoni falvakat csak 1552-ben sikerült az apácáknak visszaszerezniük, amikor már Körmenden vannak. Pápán iktatják őket újra a Veszprém körüli birtokaikba. Birtoklásuk csak jelképes ezután, hiszen nagy távolságra élnek a falvaktól. Mutatja ezt az is, hogy hiába erősítik meg őket 1503-, 1567-, majd 1582-ben is, ismét csak előfordul, hogy a tényleges helyzetet mutató tizedjegyzékben Palota tartozékaként szerepel a falu. 1578-ban „ad arcem Palota” szerepel az összeírásban. Egyidejűleg a török kincstári defterekben is megtaláljuk Márnát, mint a fehérvári szandzsákbég birtokát.

1588-ban a körmendi monostor birtokába kerül a falu, majd a XVII. század elején azonban valamilyen újabb telepítésre kerülhetett sor, mert az apátság 1617-ben készített urbáriuma nagyobb népességről tanúskodik. 1625-ben II. Ferdinánd a győri jezsuitáknak adományozza a lébényi bencés apátsághoz és a veszprémvölgyi kolostorhoz tartozott birtokokat és kezelésüket Dallos Miklós győri püspökre bízza. Így az 1626-os összeírásban már a püspök birtokai közt szerepelnek. 1629-ben a birtokok kezelését a veszprémi püspök veszi át. A jezsuitákat 1638-ban két ízben is megerősítik birtokukban. Az 1646-ból származó urbáriumban Mamán 26 egész telkes, 4 féltelkes jobbágyot és 4 zsellért sorol fel az összeíró. 1666-ban 23 telken 25 jobbágy él, 1691-ben pedig 22 telken 42 jobbágy. 1696-os összeírásban a falu már nem szerepel. A következő esztendőkben a veszprémi kolostor eddigi birtokai a jezsuiták kezén maradnak, akik a XVI. század viharai után megrongálódott templomok kijavításáról is gondoskodnak.

A Rákóczi-szabadságharc idején (1707) Tallián Ádám kapta meg a falut, mint elkobzott fiskális birtokot. 1717-ben a Balaton körüli birtokok ismét a jezsuiták kezén vannak, ám ekkor már Márnát, mint pusztát, Berényhez csatolják. 1719-ben Máma és Sándor elhagyott puszta falvaknak számítanak, melyeknek földjét a szomszédos falvak lakói művelik. 1773-ban a jezsuita rend javait, az Állami Tanulmányi Alap kapja meg. Utolsó ismert adatunk, amely Máma faluról szól, a XIX. század elejéről való. Eszerint az egyik kenesei harangon: „in honorem sancti Ladislai pro praedio Mama” felirat van. A század 60-as éveiből Rómer Flóris leírását és rajzát ismerjük a romról. Ekkor már összedűlőfélben van, de szentélye még boltozott, északi oldalán két fülkének van nyoma, a hajóban két ablak látszik. A falak még a mainál magasabban állnak, sárga festés látható rajtuk. A XX. század elejéről származó fényképeken a hajó nyugati falán kis harangot látunk. Fűzfő-fürdőtelep 1925 után — a parcellázás után — kezdett kiépülni. 1930—32-ben új templomot építettek és ennek alapozásához bontották le a romtemplom délnyugati sarkát. Sajnos, kincskereső jellegű turkálások az 1930-as években feldúlták a templom belsejét. A rom a műemléki helyreállítás megkezdéséig fokozatosan pusztult.

A régészeti kutatás nyomán egy egyenes szentélyzáródású templom romjai kerültek elő. A templom a középkori szokásnak megfelelően keletelt, hossztengelye 30°-kal tér el északi irányba kelettől. Hajójának mérete 6,40 x 8,55 méter, a szentélye 2,70 x 4,00 méter. Falai átlagosan 80 cm vastagok. A hajó nyugati falából csak az alapozás maradt meg. A déli fal nyugati szakasza és vele az egykori bejárat elpusztult. Keleti szakasza majd 4 méter magasan maradt meg, benne két román ablak kávájával. Az elpusztult ajtónyílás nyugati oldalán levő kis, nyelv alakú falnyúlvány valószínűleg a bejárati ajtó eloépítményének maradványa. Az északi hajófalat a sekrestyébe vezető ajtó osztotta ketté. Mindkét szakasza egyformán közel 4 méter magasságban maradt meg, de a nyugati kissé megdőlt, kifelé hajlik. A diadalív feletti oromfal déli oldala nagyjából a tető egykori hajlásszögét mutatja, keleti oldala azonban lepusztult. Az oromfalon a hajó és a szentély tetőtereit összekötő átbújó nyílás, efelett pedig a hajó feletti tetőteret megvilágító keleti ablak alsó része látható. A szentély déli és északi fala a belső teret fedő, kőből rakott dongaboltozat vállaival együtt kb. 2,5 méter magasságban állt. A déli falban levő nagy, alaktalan kitörés az itt levő ablak helyét mutatja. A keleti végfalban a déli fal ablakaihoz hasonló résablak volt. A keleti fal belső oldalán jól látszik a dongaboltozat vonala. A szentély északi falában 40 x 50 cm méretű fülke van, talán pastoforium. A sekrestye átlag 50 cm magasan feltárt falai semmiféle részletképzést nem mutatnak. A hajóból bevezető ajtó rézsűs káváiban levő két horony az itt állott fátok helyét mutatja. Az ajtónyílás két oldalán, a belső szint felett 170 cm-rel a sekrestyét fedő dongaboltozat kiszakadt vállai láthatók.

 

Forrás:
Sz. Czeglédy Ilona – Koppány Tibor: A Balatonfűzfő–mámai románkori templomrom (A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964))

Back to Top