Balatoncsicsó | Ároktői templomrom

A Csicsói-medence vagy Nivegy-völgy a Balaton-felvidék középső részére jellemző, kis területű – csak néhány település közigazgatási területét magukban foglaló – medencék egyike. Területe négy Veszprém vármegyei kistelepülés közigazgatási területét foglalja magában. A Csicsói-medencében négy mai település, Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa és Szentjakabfa terül el. Az egyik település Balatoncsicsó (németül: Schitzenhofen), a Balatontól 8 km-re fekszik. Balatoncsicsó mellett, egy aszfaltúton, az erdő mélyén kb. 200 méterre található egy elpusztult falu, Árokfő romtemploma.

A Nivegy-völgy bejáratánál, Balatoncsicsó határában állt egykor Árokfő falu, amelyet az összeírásokban legtöbbször Szentbereckfalvával együtt említettek. Mindkét település a veszprémi püspökség faluja volt. A községben a jobbágyokon kívül püspöki egy telkes egyházi nemesek is laktak. Árokfő első okleveles említését 1353-ból ismerjük. Eszerint: „János veszprémi püspök, a királyné aulájának kancellárja emlékezetül adja, hogy Pál özvegye, Ilona nemes asszony, atyai házából való szolgálónője (famula domus nostre paternalis), Roka (dict.) Jánosnak, a veszprémi egyház Arukfeu-i jobbágyának anyósa (socrus) megjelent előtte és az atyai házban végzett szolgálataiért azt kérte, hogy Kozma fia Beke, örökös nélkül elhunyt, Arukfeu-i egyházi nemes jobbágy telkét (sessio seu fundum curie), mely a püspök kezéhez háramlott tartozékaival együtt (szőlők, szántóföldek, és mások) adományozza neki.

A püspök Ilona szülői házban végezett szolgálatai, továbbá szegénysége és a férfi örökös hiánya miatt Arukfeu-i Kozma fia Beke Arukfeu faluban lévő telkét, a hozzá tartozó szőlővel, szántófölddel, gyümölcsössel és minden egyébbel, miután a kápt.-nal megtanácskozta, ugyanazon a címen és ugyanazokkal a határokkal, melyekkel Beke is bírta, Ilona asszonynak, Pál özvegyének, valamint ősei fiainak (in filios progenitorum suorum) adományozza, mások jogainak sértetlenül hagyásával. Az asszony, illetve a telekben örökösei az egyháznak járó, más egyházi jobbágyok által is teljesített szolgálatokat a telek után teljesíteni tartoznak. Ha azokat nem teljesítik, v. hűtlenségbe esnek az egyház irányában, akkor a telket a püspök v. utódai visszaveszik. Erről a püspök a saját és a kápt. pecsétjével megerősített oklevelet ad ki. D. Vesprimii, in fe. B. Laurentii mart., a. d. 1353. A.” 1353. aug. 10. Veszprém.

1466-ban Árokfő még mindig a veszprémi püspökség faluja volt. Ez derül ki abból a birtokperről szóló okiratból, amelyben 1466-ban tíz henyei nemes pereskedett a veszprémi püspökségnek Henyével határos birtokai — Tagyon, Árokfő és Szentbereckfalva miatt. A rovásadó-összeírásban többször Szentbereckfalvával együtt szerepel, mert a két község egészen közel feküdt egymáshoz. A két község egymás mellett szerepel. 1534-ben (Arokfew) a veszprémi egyház predialis nemeseinek 6 adófizető, 2 szegény, 1536ban 5 adófizető, 1543-ban (Zent Bereckfalwa et Arokfa) Szentbereckfalván és Árokfőn a veszprémi egyháznak 5 adófizető, 1546-ban (Arokffe) a veszprémi káptalannak 1 adófizető, 1549-ben (Arokfa Zenthbereckfalwa) Szentbereckfalvával együtt Paksi Jánosnak 1 adófizető, a veszprémi egyházi nemeseknek 7 1/2 adófizető telkét írták össze, ekkor a veszprémi püspöknek 1/2 adófizető telke van. A megjegyzés szerint a többi puszta. 1588-ban és 1594-ben (Arokffe) a veszprémi püspök egyházi nemeseinek 7 telke fizet adót. 1596-ban 4 szegény egytelkes nemes 1 forint 40 dénár adót fizet.

1572-ben a török felégette és újból csak 1582-ben írtak össze egy telket. A megjegyzés mellette, hogy a többi puszta. 1592. március 16-án Gyulaffy György nevében Hettyei panaszt tett Konth András ellen, hogy az nov. 10. körül Gyulaffy György jobbágyának, Kanthas Bertalannak (providus) a házát egy éjszaka felgyújtotta, ott azonban elfogták és a törvény kezére adták. Ítéletet kér, ugyanis a veszprémi püspök úr Árokfőn lakó más jobbágyait is megkárosította, Zánkán valakitől ellopta a csizmáját, amelyet most is visel, a panaszos ajtónállóját puskával (iaculo pixidis) megsebesítette. A fogoly nevében másolatot kérnek. Ujabban Pálffy Mihály is panaszt tett ellene, hogy őt félholtra verte. Tovább olvasom…

A kisméretű, keletelt, egyhajós, különbözű méretű törtkőből épült, egyenes szentélyzáródású templom falai még ma is több helyen szinte eredeti magasságukig állnak. A templom mai mérete kb. 6 x 9 méter. A falak legjobb állapotban a nyugati,(a bejárat helyével) a déli és az északkeleti oldalon a szentélycsatlakozásnál állnak (magasságuk ezeken a szakaszokon eléri a 3 métert).  A szentély szinte teljesen elpusztult, csak alapfalai maradtak meg. Alakjára a szentély és a templomhajó csatlakozásánál megmaradt falcsonkokból lehet következtetni. A templom északi és nyugati oldalán magas törmelék halom veszi körül a falakat. A templom belsejében még magasabban áll a beomlott fal törmeléke. Vélhetően a templom faragott kövei is megtalálhatók a leomlott falszakaszok alatt. A templom nyugati falának belső falsíkján karzat nyomai figyelhetők meg. A templom körül viszonylag sík rész terül el, kivéve a keleti oldalt, ahol a szentélytől néhány méterre meredeken lejteni kezd a talaj. A sík terület a templom körüli temető határait is megmutatja. A romot erdő veszi körül, a templom belsejében is fák nőnek. 

Forrás:
Veress D. Csaba: A Nivegy-völgy falvainak története: Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Balatoncsicsó 2000
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)