Zajta | Szent György-templom

Az Anonymus által említett, Szamos-parti szatmári vár közelében fekvő Zajta magyar szállásterület volt a X. század elejétől; a megbolygatott templomdombon ennél régebben itt élt emberek nyomai is előkerültek. Szatmár (Zothmar) magyar személynévi eredetű helynév, Zajtaszintén az az írásban először 1314-ben Zahtaként szereplő falu talán a Zah, Zacheus régi személynév képzett alakja, de másé is lehet. A település múltjának forrása, az 1908. évi Szatmár vármegye monográfia szerint a XIII. században a német eredetű Gut-Keled nemzetség birtokai közé tartozott Zajta. Az 1314. esztendei perben Tibafia Mihály osztozott fivéreivel, Lászlóval, Jánossal és Tamással a javakon, a község Tamás tulajdonába került. Hogy meddig maradt az új gazda az Apagyi család őse kezén, kinek vagy kiknek a birtokába kerülhetett tőle vagy utódaitól a következő másfél évszázadban, nem tudhatjuk, a XIV. század elejétől 1461-ig hiányoznak a Zajtára vonatkozó helytörténeti adatok. Ebben az esztendőben a Bekcsiés Atyai famíliáké volt Zachta, 1462-ben azonban – a fiú utód nélkül elhunyt Atyai András halálával – a szomszédos rozsályi kunok örökölték meg az itteni földeket. 1476-ban a Mátyáskirály udvari köréhez tartozó Rozsályi Kun Jakabpécsi várnagy megszerezte a Gacsályi család tulajdonrészeit is, azokkal együtt olvadt be a zajtai birtok is a rozsályi uradalomba.

A falu északi szélén, dombtetőn álló katolikus templomról eddig csak az alaprajza, arányai, nyugati tornya és keletnek tájolt szentélye sejtette, hogy régi, netán középkori. Az 1987-ben elkészült Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei műemlék-topográfia és a 2000. évi magyar millenniumra megjelent megyei középkori templomgyűjtemény is csak pár szóval utalt XV. századi részleteire, lehetséges korábbi eredetére. Az 1990-ben történt részleges renoválás megerősítette a gyanút, hogy az újkori vakolatréteg alatt régi résablakok, déli bejárat és további elfedett részletek lappanghatnak, Zajta Szent György-temploma azonban a közeli és tágabb környék több tucat ismert és már jórészt restaurált román kori és kora gótikus egyházának mostohatestvéreként még két évtizedig várta, hogy végre feltáruljanak rejtőzködő titkai. 2010-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) megyei főfelügyelőjének a vezetésével megkezdték a szondázó falkutatásokat. A szűkös anyagi lehetőségek ellenére máris napvilágra kerültek olyan hat-nyolcszáz éves építészeti részletek, amelyekből akár a történeti források hiányát is pótló újdonságok olvashatók ki, hipotézisek fogalmazhatók meg. Az egyelőre csak a „fő vonalakat” feltáró vizsgálatból kiderült, hogy az egész épület téglából épült, legkevesebb két középkori periódusban.

Az Árpád-kori falusi egyházak átlagméreteinél nagyobb épület téglány formájú hajójához egyenes záródású, szabálytalan négyszög alaprajzú szentély kapcsolódik, mindkét épületrész sarkain rézsútos támpillérek – vagy feltárt alapjaik – árulkodnak boltozatos mivoltukról. A szentély keleti zárófalában két, szimmetrikusan elhelyezett magas, félköríves román kori ablak került elő, a hajó déli oldalán két tölcsérablak, a nyugati homlokzat elé kilépő négyszögletű torony emeletén szintén román stílusú lőrésablak látható. Lapos, keskeny téglákból rakták ki azt az izgalmas mintázatú, késő román ízlésű, íves párkányzatot, amely a harangtorony homlokzatán díszeleg, a később keletkezett bejárat fölötti falmezőben. A hajó déli oldalán előbukkant régi kapu arra utal, hogy a toronyba eredetileg kívülről nem, csak a hajó felől lehetett bejutni. Roppant fontos a templomhajó belsejében feltárt, korai formájú csúcsívekkel záródó fali fülkék láttán felmerülő kérdés: vajon kiknek és minő célra készültek ezek? Az egy méter vastag téglafalakban az északi oldalon hét sorakozik egymás mellett, a déli oldal kapujától nyugatra négy, a szentély felé egy – összesen 12 – ülőfülke látható, épp annyi, ahányan az apostolok voltak. A rejtély megoldását talán segíthetik a vakolat- és festékrétegek alól most előbukkant freskók alakjai, bár ők későbbről, a XIV-XV. századból származhatnak.

Egyenes záródású román kori templomokat nagyobb számban találunk a Nyírségben, jellemzően a Gut-Keled nemzetség XII—XIII. századi birtokain, a Szamos mentén és a Tiszaháton is. A bajor Vencellin -magyarosan: Vencsellő, Szabolcs község szomszédjában! – lovagtól származó família volt a legelső magyarországi premontrei monostor, az 1120-as években alapított váradhegyfoki kegyura. Még előbb Gizella királyné telepített erdőőröket a szatmári határra, a Szamos partján alapított Németibe, a tatárjárás után IV. Bélafia, István herceg uralkodói székhelye volt Szatmár vára. A közeli Zajtán esperesi vagy főrangú kegyúri templom épülhetett, az ebben az időben épült premontrei családi nemzetségi templomok keleti szentélyfalán sok helyen látni az országban a zajtaihoz hasonló magas ikerablakokat. Ki tudja, milyen összefüggések lehetnek még e különleges templom, valamint a XII. és XIV. század közötti időből hiányzó helytörténeti adatok között. Zajtasokat szenvedett a török és a labanc háborúk során. 1671-ben császári zsoldos sereg rombolta le a falut, lakossága elmenekült. 1767- től német ajkú katolikus telepesek érkeztek a helyükbe. Amikor gyökeret vertek, és 1789-ben hozzáfogtak az elhagyott templom újjáépítéséhez, a munkával megbízott Bitheuser szatmári építőmester lerajzolta a vakolatlan téglából épült falakat és a gúlasisakos régi tornyot. 1819-re lett kész az új, barokk stílusú harangtorony, a templom a XIX. század végéig nyerte el a mostanáig látható küllemét.

Forrás:
Ludwig Emil: Zajta Szent György-temploma