Vilonya | Református templom

Magas kőfallal kerített, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, keletéit, késő románkori falusi templom, nyugati oldalán barokk bővítéssel és afelett toronnyal, a délin előcsarnokkal. Körítőfala is középkori, délkeleti bejárata mellett gótikus kapukeret íves darabja van befalazva. Az erőteljes és jó arányú késő barokk architektúrával épített, órapárkányos tornyon szép vonalú hagymasisak ül. A templom többi része simára vakolt. A déli előtérbe elszedett, félköríves ajtókeret vezet. A hajó síkmennyezetes, a szentélyt dongaboltozat fedi. Kazettás, festett mennyezetét a budapesti Iparművészeti Múzeumban őrzik. A hajó nyugati végében két kőoszlopon három ívű festett fakarzat, vele szemben az egykori szentélyben átfestett, orsós mellvédű karzat van. A déli bejárattal szemben 1841-ből származó klasszicista szószék áll, felette hangvető. Padjai népies barokk faragásúak.

Az alaprajza és tömege alapján Árpád-kori templomról adatok csak 16. század elejéről maradtak. A század közepén a faluval együtt dúlták fel a törökök. 1702-ben rom, amelyet 1720-ban építettek újjá az újjátelepült falu református lakói. Nyugati bővítése és barokk tornya 1793-ból, déli ablakai az 1930-as évekből valók. Az 1992-ben végzett helyreállítás alkalmával az 1930-as években felmagasított szentélyt visszabontották barokkkori magasságáig és bemutatták a keleti végfalon előkerült résablakot, valamint a déli oldal többszörösen átépített ablakát. Ugyanakkor rekonstruálták a déli előcsarnok homlokzatainak feltételezhetően 1720-ból származó színes festését. 

A református lelkészlak a Kossuth u. 47. szám alatt található. A templom középkori körítőfalához nyugatról csatlakozó telken kontyolt tetős, hármas ablakokkal az utcára néző, jellegtelen ház áll. Mai alakjára a középkori plébánia falainak felhasználásával 1911 után épült, 1978-ban újból átépítették. A vilonyai plébános háza egy 1499-ból származó oklevélben szerepel. 1911ben Sztehlo Ottó, a Műemlékek Országos Bizottságának építésze lerajzolta a hegyes oromzatú utcai homlokzatát és az oromzatban levő kőlapot, az arra faragott 1481-es évszámmal. A dongaboltozatos pincével rendelkező ház eredetileg az alsóörsi gótikus kúriával azonos alaprajzi elrendezésű, annál azonban nagyobb méretű késő középkori épület volt, falaiban egyszerű elszedett kőkeretű ajtókkal és ablakokkal, amelyeknek egy része 1978-ban, az akkor végzett tatarozás idején látható volt.

Forrás:
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)