Vasszilvágy | Szent Miklós püspök-templom

A település első okleveles említése 1217-ből ismert. Templomát a 14. és a 15. században is említik, védőszentje már akkor is Szent Miklós volt. Az 1674. és 1698. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint a templom „ősrégi”, de kicsi, viszont boltozott volt. A statikai és nedvesedési problémák miatt leromlott állapotú templom helyreállítása 1999-ben kezdődött a vakolatok leverésével. 2001 nyarára elkészült az épület nyugati részének, a hajónak és a toronynak a külső helyreállítása. A vakolatleverés során a korábban teljes egészében barokk korinak tartott templom szentélye középkori eredetűnek bizonyult. 2001 novemberében és decemberében került sor a középkori maradványok részletesebb vizsgálatára és a miattuk szükségessé vált régészeti feltárásra.

A kutatások alapján a mai szentély eredetileg nyugati karzatos, íves apszissal záródó, középkori templom hajójának bizonyult. Befalazva megtalálták déli falának három rézsűs kávájú, félköríves záródású ablakát, valamint déli kapuját. A régészeti ásatás során feltárták a középkori hajónak a mainál mélyebb szinten fekvő, jó állapotú téglapadlóját, a hajó nyugati részén pedig a karzattartó pillérek alapjait. Az északi és déli fal belső felületén a valamikori mennyezet vonala alatt körbefutó, színes indás díszű, középkori falfestés részleteire bukkantak. A szentély mai keleti zárófalának külső oldalán, a 20. századi külső járószint alatt előkerültek az apszis kőfalának alsó rétegei a kő oltáralapozást közrefogó, középkori téglapadlóval együtt. A téglapadló hiányaiban lemélyítve a középkori templom rendszeréhez nem illeszkedő, korábbi kő- és téglafalazatok átfogóbb feltárás híján értelmezhetetlen és keltezhetetlen maradványai látszottak. Az oltáralapban Nagy Lajos király szerecsenfejes dénárja került elő.

A templom körül elterülő temető kis felületét volt csak mód feltárni, 11. századtól kezdődő használatára utal egy szórványként előkerült S-végű hajkarika. A középkori hajó keleti falának az apszistól délre eső szakaszán a 15. században kisméretű, négyzetes ablakot nyitottak, ugyanekkor a hajóhoz észak felől sekrestyét toldottak. Az első barokk átalakítás során lebontották a hajó nyugati falát, és az épületet nyugat felé szélesebb és nagyobb méretű új hajóval bővítették, amelynek nyugati oldalához torony csatlakozik. A torony alatt nyílik a mai bejárat. Az új hajó alatt boltozott kripta készült. Vakolatlan keleti falának téglafalazatában másodlagosan beépített hasábkövek és kváderek találhatók. 2002. február 4-én Faragó János és P. Hajmási Erika két faragványt kibontott a falazatból. Az egyik márványból faragott, római sírkőtöredék, homlokoldalán pillért és állatalakot ábrázoló dombormű részletével, hátoldalán másodlagos, 3. századi betűtípusa felirattal. A másik egyszerű, elszedett kőhasáb, amely azonban pontosan illeszkedik a déli kapu keretének megtisztított keleti (jobb oldali) fészkébe. Ettől kezdve a régi hajót szentélyként használták. Falait megmagasították, terét beboltozták. Középkori ablakait befalazták, helyettük ugyancsak a déli oldalon egy új, nagyobb ablakot nyitottak. A keletről első középkori ablak keleti belső kávájának habarcsába a befalazás előtt 1732/34-es évszámot karcoltak (a 2-es számjegyet alsó szárának függőlegesen áthúzásával alakították át 4-essé), ez keltezi az építkezést. A középkori apszist sekrestyeként használták, amit a barokk oltár két oldalán nyíló ajtón át lehetett megközelíteni.
1769-ben újabb építkezés történt.

Lebontották a középkori eredetű, északi sekrestyét, helyétől valamivel nyugatabbra, de még mindig a középkori északi falhoz illesztve boltozott oratóriumot emeltek. Az építkezés során néhány régebbi kváderkövet is beépítettek a falába, nyugati falának belső falsíkjában egy negyedhenger metszetű faragvány illesztősíkja látszik. A déli oldalon új, csehsüvegboltozatos sekrestye épült, ennek munkálataihoz kapcsolódóan befalazták a korábbi barokk szentélyablakot, és mellette újabbat nyitottak. Ugyanekkor megszüntették a középkori déli kaput, és tőle nyugatra új sekrestyeajtót vágtak a középkori hajófalba. A jelenlegi kutatás során a kapu befalazásából előkerült kőtöredékeket először legalább részben a kapukeret töredékeinek tartották – az utóbbi években Vas megye falusi templomaiban helyreállított kapuzatoknak töredékei ugyanis túlnyomórészt a nyílások befalazásából kerültek elő. A valamilyen faragott felületet mutató nagyszámú (106) kisebb-nagyobb darab közül a nagyobb méretűek L alakú hasábok, illetve ilyenek egy további merőleges lemezzel bővített, belső sarkot formáló változatai: díszítetlen, durva felületmegmunkálású, római szarkofág(ok)nak a középkorban szabályosan feldarabolt részei. Az egyik darabon az L-et alkotó egyik szárat ívesre faragták, egy másik darab pedig ívmező egyik elemének látszik. A befalazás kibontásával a kapu külső oldalán szabaddá vált felületeken (a béllet nyugati oldalán és az átboltozásban) megtisztítottuk a hiányzó keretkövek fészkeit. 

A keleti részhez kapcsolódik a barokk sekrestye keleti fala, így ott a befalazás szélének kibontására és a fészkek teljes megtisztítására nem volt mód még további kőtöredékek is látszanak a falazatban. A faragványok restaurátori vizsgálata során azonban a töredékek nem álltak össze bélletes kapuzattá, viszont előkerült a már említett, keleti szárkő, amely az eredeti keret keleti kőfészkének alsó háromnegyedét pontosan kitölti. A szarkofágdarabok eredeti középkori felhasználási helye egyelőre nem ismert, talán a kapu környezetének falburkolatát alkották. A befalazásban a római eredetű kőtöredékek mellett római téglatöredékek padlófűtés (hypocaustum) téglái, padlótéglák, falazótéglák (later), tetőcserepek (tegula, imbrex) – is voltak. A sekrestye, illetve a szentély mai járószintje alatt előkerült a bejárat élére állított téglákból kialakított, lejárt felületű küszöbe, amely egy lelépővel kapcsolódott a jó állapotban megtalált, középkori téglapadlóhoz. A kapu alapozása nem ugrott a külső falsík elé, tehát itt nem volt a számos Vas megyei templom középkori bejáratát kiemelő, előreugró, falazott kapukeretelés. Az oratóriumot 1909-ben átalakították, boltozatát megszüntették. Ugyancsak a 20. század elején bontották le a középkori apszist, az oltár mögött befalazva a félköríves diadalívet.

Forrás:
P. Hajmási Erika: Vasszilvágy, római katolikus templom In.: Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd – Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002) Tanulmányok – a töredékek katalógusai