Nagyboldogasszony-templom
Vasasszonyfa
Vasasszonyfa község Vas megye északi felében, Szombathelytől északkelet felé 10 km-re, a csepregi út mentén fekszik. A falut kettészelő patak nyugati oldalán Nagyasszonyfa, keleti oldalán Kisasszonyfa településrészek terülnek el, amelyek 1943-ban egyesültek Vasasszonyfa néven. A falu temploma Nagyasszonyra délkeleti részén áll a két falurész közös használatában. 1941-től kiszakadt a salköveskúti plébániából, azóta önálló plébánossal működik.
A templom mai képe barokk megjelenésű, az egységes nyeregtetős lefedésű hajóhoz nyugat felől négyszintes, órapárkányos, téglagúla lefedésű torony csatlakozik. A fiókos dongaboltozatú hajóhoz ugyanilyen lefedésű, kicsit szűkebb, fele hosszúságú, kívül lesarkított, belül legömbölyített alaprajzú szentély kapcsolódik. A keletéit templom teljes hossza 24,8 méter, szélessége 9,2 és 7,2 méter. A torony alatti bejárat után a hajó terét négy méter mélységben karzat osztja ketté, amelyre a déli sarokban tört vonalú, húzott fokú lépcső vezet.
A fő tömeget dél felől sekrestye, észak felől pedig oldalkápolna fogja közre, amelyeket oromzatos nyeregtetővel és síkmennyezetes fafödémmel fedtek le. A hajót négy, a szentélyt egy félköríves, üvegbetéttel díszített ablak világítja meg dél felől. A belső tér neobarokk kifestésű; a szentély tengelyében barokk főoltár, a diadalív alatt új, szembemiséző oltár és felolvasó, a diadalív előtt északra barokk mellékoltár, délre pedig a szentélyből megközelíthető, hangvetős, barokk szószék áll.
Forrás:
Ivicsics Péter: Adatok a vasasszonyfai templom építéstörténetéhez In.: N. Dvorszky Hedvig – F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991) MŰHELY