Vár | Szent Zsigmond templom

Zsigmond király 1408-tól véglegesen Budára költözött. Az uralkodó reprezentációjának megfelelő környezet kialakítása végett jelentős építkezések kezdődtek a királyi palota és a város területén. A király, valószínűleg vallásos életének reprezentatív színhelyt teremtve, impozáns, társaskáptalannal kiegészített királyi kápolna építésébe fogott a Zsidó utcában. Az egyház alapítása körül több, legendaszerű emlék maradt fenn. A végvárak korának bárdja, Tinódi Lantos Sebestyén régebbi énekekre hivatkozva meséli el, hogy Tari Lőrinc Szent Patrik purgatóriumában szerzett élményei indították a királyt arra, hogy kápolnát alapítson saját lelki üdvének megmentésére. Tari Lőrinc 1411-ben járt Írországban. Eberhard Windecke, Zsigmond király kortárs krónikása 1424-re visszaemlékezve írja le, hogy a király Salgói Miklós, hűtlenségben bűnösnek talált és száműzetésre ítélt nemesember elkobzott vagyonát adományozta a budai Zsidó utcában alapított kápolna és káptalan számára.

Salgói (Szécsényi) Miklós hütlenségi pere 1435-ben zajlott. A hagyományban fennmaradt ellentmondó adatok ellenére az alapítás 1410-ben történt. XXIII. János pápa egyik oklevele 1410. augusztus 3-án arról tanúskodik, hogy már folyt a kápolna építése, augusztus 18-án pedig a pápa búcsúengedélyt adott többek között a váron kívüli Szűz Mária királyi kápolna számára. A mai kutatásban az alapítás kapcsán alapvető topográfiai és etnikai kérdések vetődtek fel. Az utcának nevet adó zsidó lakosság jelentősebb része az általános feltételezés szerint az 1360-as években történt kiűzetéséig a nyugati oldalon, a Zsidó-kaputól délre lakott. Zsinagógájuk a kapu mellett lehetett, amiről a Képes Krónika 94. szakasza tudósít bennünket. Temetőjük a kapu alatti völgyben volt. Azonban a kutatás már az ásatások alatt felvetette a nürnbergi, IV. Károly császár által királyi kápolnaként alapított Frauenkirche templomának kettős patrociniuma, az épület elhelyezése kapcsán, hogy a budai újabb Szűz Mária-kápolna hasonló körülményei miatt a zsinagóga esetleg a Szent Zsigmond-templom helyén állt, és valójában Zsigmond király telepítette át a környezetében lakó zsidókat.

Az új egyház fenntartása a kápolnaispánság jövedelmeiből történt. A kápolnaispáni intézmény 1435 körül történt megszüntetését követően a javadalmak nélkül maradt káptalant 1451-ben újraalapították, és a XVI. század elejére jelentős birtokokkal is rendelkezett. A gazdaggá lett káptalan prépostjait megbecsülték az udvarban, vezető hivatalnokok között szerepeltek. A templomnak az uralkodó spirituális életének reprezentációjában betöltött szerepe mutatkozik meg abban, hogy Mátyás király első feleségét, Podjebrád Katalint, majd II. Ulászló hitvesét, Foix-i Annát is az egyházban temették el. A főurak által is kedvelt volt a templom, amit misealapítványok, Bánffy Miklós 1486-ban épített mellékkápolnája mutat. 1514-ben a török elleni keresztes hadjárat kiindulópontja, Dózsa György fővezérré avatásának helyszíne a templom. A prépostság épületét az első komoly sérülés az 1529-es ostromban érhette.

A török kor alatt mecsetté alakították, Aga meszdzsidi, Kapu agaszi, illetve Kücsük dzsámiként is említették. Az 1686-os győztes ostromban romba dőlt, a visszatelepülő prépostság némileg helyreállítva 1767-ig használta. Mária Terézia a palotába költöztette az intézményt, a régi templomot lebontották. A dicső múltú templom alapokig legyalult maradványait csaknem teljes mértékben sikerült feltárnia a régészeti kutatásnak. Elsősorban déli része vált láthatóvá, északi részét a volt Honvédelmi Minisztérium épülete bolygatta. A háromhajós, négyszakaszos hosszházhoz nyújtott, egyhajós, sokszögzáródású szentély csatlakozott. Az alapjaiban 55 méter hosszú templom északon sekrestyével épült. Analógiák alapján csak feltételezhetjük, hogy bazilikális elrendezésű volt. Az épületről az újkori pusztítások miatt sajnos nem tudunk többet, belső építészetét ugyancsak töredékeiben ismerhettük meg.

A kőfaragvány anyagból kiemelkednek a világiak és laikusok elválasztására szolgáló kőrácsos rekesztőfal töredékei, vörösmárvány szenteltvíztartó fragmentuma, a szobrászati anyagból a Fájdalmas Krisztus-szobor, a terrakotta anyagú, angyalt ábrázoló kisplasztikák, illetve egy még pontosan meg nem határozott anyagú, festett, kisméretű leánykafej. A szobrászati anyag szoros kapcsolatot mutat az 1974-ben Zolnay László által talált budavári gótikus szoborlelettel. Ennek alapján Búzás Gergely vetette fel annak lehetőségét, hogy az Előudvarban talált szobrok is a Szent Zsigmond-templomra készültek volna. Az iparművészeti díszek közül talán legjelentősebb a templom bronzcsillár(ai)ból megmaradt néhány levéltöredék. E nagyszerű leletek a káptalan épülete körül talált gödrök, vermek, kutak betöltéséből kerültek elő. A legnagyobb mennyiségű lelet az egyház épületének déli oldalán állt kettős épület déli tagjához ásott terjedelmes gödörből származik. A feltehetőleg mélypince kialakítására szolgáló beásást a templom pusztulásakor, a kísérő kerámia és éremeletek alapján a XVI. század első felében tömték be.

Forrás:
Kárpáti Zoltán: A Szent Zsigmond-templom és környéke: régészeti jelentés In.: Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)