Tornaszentandrás | Szent András-templom

Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén fekszik Tornaszentandrás község. A falu Szent András tiszteletére szentelt temploma festői környezetben, a Bódva folyó balpartján emelkedő dombon áll. A templomdombot északról körülöleli a falu. Távolban a tornai hegyek látszanak a tornai várral, szemben a tornanádaskai hegyek keretezik a domb lábánál kitáruló Bódva völgyet. A Bódva völgy honfoglaláskor előtti településtörténetéről nagyon keveset tudunk. Anonymus úgy írja le e földet, mint ami lakott volt a magyarok bejövetele előtt. Szerinte a Diósgyőrtől északra, a Bódva folyása mellett fekvő területeket Böngér fia Bors szállta meg „…kiküldték erős csapat élén Böngér fiát, Borsot… hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra hegységig …Bors a Boldva vize mellett várat épített — összeszedte túszul a lakosok fiait… és felállította a mezsgyéket a Tátra hegyein”.

Borsod megye ezidőben valóban határőr megye volt. Anonymus tudósításán kívül az őrszervezet nyomai is bizonyítják ezt, pl. a két Lövő nevű falu. A Bódva völgyében a honfoglaló magyarság a borsodi várnál sokkal tovább nem jutott fel, illetve nem települt meg állandóan. Az ettől északra fekvő egész terület, így a hajdani Torna megye, későbbi telepítés. E mellett bizonyít az is, hogy Torna megyének semmilyen nemzetsége nincsen, és az egész terület mint megszállatlan, gyepükön túli vidék került az uralkodó kezére. A magyarság ezt csak a XII. század folyamán szállta meg. Itt — ahogyan a víznevek és a helynevek tanúsítják — jelentős szláv lakosságra talált. Ennek a szlávságnak a XII. századnál korábbinak kell lennie, már a XI. században, (vagy talán még korábban) feltételezhetjük jelenlétüket. Régészetileg, történetileg kimutatott tény, hogy a XI — XII. században vastermelés folyt ezen a vidéken. 

Fel kell tételeznünk, hogy Szentandrás falu is, miként körülötte a többi település, a tornai erdőispánság megszervezésével jött létre, a XII — XIII. század fordulója táján. Nevét temploma védőszentjéről, Szent András apostoltól kapta. A falu a környező falvakkal együtt a tornai erdőispánsághoz tartozó királyi birtok volt. Első okleveles említését 1283-ból ismerjük. IV. László király okleveléből tudjuk, hogy a király ekkor Vid fia Bengrének adományozta a szomszédos Komjáti, Lenke, és Mile nevű falvakat. Határuk leírásánál említik Szentandrás falut. A XIII. század végén, amikor az erdőispánság a tornai vár uradalmának kiépülésével várispánsággá, majd vármegyévé alakult, Szentandrás környékén szinte az összes szomszédos falu magánkézbe került, így Kovácsi és Barakony is. Szentandrás falu eladományozásáról nem szól az oklevél. A falu minden bizonnyal királyi birtok maradt. Ezután hosszú ideig hallgatnak a források Szentandrásról. A pápai tizedjegyzék sem említi, bár a környék templomos helyeit felsorolja.

Vidékünk életében jelentős változást hozott az Ákos nemzetségből származó Bebek család egyre nagyobb méretű előtérbe kerülése. IV. Béla 1243-ban adományozta Detricusnak a Gömör megyei Berzétét, Pelsőcöt, Csetneket. A század végétől birtokaik száma és politikai befolyásuk egyre növekedett. Az 1320-as évektől a hatalmas gömöri és tornai birtokokkal rendelkező Bebek és az ebből kiágazó Csetneki család kezében tartotta az ebben az időben már országos jelentőségű gömöri vaskohókat és bányatelepeket. A család tagjai országos tisztségeket viselő, az ország életébe beleszóló jelentős személyiségek voltak. A XIV. század közepén — mindenképpen 1388 előtt — az addig feltehetően királyi tulajdonban levő Szentandrás községet is megszerezték. Az 1364-es határjárásból az nem derül ki, hogy eladományozták-e már ekkor a falut. Megismerjük viszont a szentandrási határban a határjelül szolgáló fák, patakok neveit.

1388-ban kelt Zsigmond király azon oklevele, amely elmondja, hogy Kőszegi Demeter és Lenkei László fiai (nemes származásúak) elhajtották a Jászómonostoreleji prépost hospes jobbágyainak kilenc lovát és azokat Szentandrás faluban Bebek Detre zászlós úr jobbágyának, Mihálynak, az orgazda „nagy tolvajnak” adták. A károsultak ezért Szentandrásra mentek panaszra, Bebek Detre úr tiszttartójához és falubírójához, hogy igazukat követeljék. Az oklevél soraiból az olvasható ki, hogy Szentandrás a XIV. század második felében kiemel kedett a környező falvak közül. Bebek Detre nádor egyik tiszttartójának lakóhelye volt. A pelsőci Bebek család birtokai ebben az időben is tovább növekedtek. 1410 körül került birtokukba Szádvár, amely körül kialakították a szádvári uradalmat. Szentandrás falut is a szádvári uradalomhoz csatolták. Hosszú századokon át a szádvári uradalomhoz tartozott ezután Szentandrás falu, miként ez a következő adatokból is kiderül. Az 1415. évben kelt oklevél a szádvári Bebek uradalomhoz tartozó Szentandrás és Szilas községek több lakosát sorolja fel, köztük Pál kovácsot.

1428-ban a Szentandrás község közelében levő erdőben gyilkosság történt, Kőszeg és Lenke faluk határán. Az ügy kivizsgálása kapcsán tíz falu lakóit hallgatták ki tanúként. Szentandrásról három embert idéztek be: Lukács fia Gált, Ibrand fia Jánost és Domokos fia Jakabot, akik nem nemesek, hanem hospesek. Nem volt jelentéktelen falu Szentandrás a XV. században sem. Az 1430-as portaösszeírás Bebek nádor fiainak 20 portáját említi. Szádvárt és a szomszédos Torna várát a mohácsi csata után János király Verbőczy Istvánnak adta, majd 1527-ben a Bebek család visszaszerezte, „örökös tartozékaival: Szögliget, Szőlősardó, Bódvaszilas, Hidvégardó, Vendégi, Szentandráskovácsi, Almás és Körtvélyes falvakkal együtt. 1567-ben azonban Schwendi Lázár felső-magyarországi császári főkapitány elfoglalta és ezután Szádvár kamarai birtok lett. Szádvár nem volt az első vonalbeli vár, és karbantartásáról, őrségének ellátásáról a gyorsan változó császári megbízottak nem gondoskodtak. A birtok elnéptelenedett, a lakosság az elviselhetetlen terhek, a török rajtaütései elől elmenekült, a vár fokozatosan pusztult.

A szerencsétlen kimenetelű mohácsi csata és Buda 1541-es eleste után a török veszély az ország északi részén is egyre fenyegetőbb lett. A budai pasa, Mehmed 1544-ben óriási sereggel Miskolc ellen vonult. Nemcsak a várost, hanem ezen kívül még 45 helységet pusztított el, és Borsod megyét adófizetőjévé tette. 1554-ben Fülek vára is török kézre jutott. A füleki pasa gyakran kicsapott Borsod és Torna megyére. A helyzet bizonytalanná válása a korebeli adóösszeírásokban is tükröződik. Az addig népes Szentandrás faluban 1549-ben 4 adófizető porta van a Bebekek kezén. 1552-ben ugyancsak négy portát írnak öszsze, és ezen kívül még négy zsellércsalád szerepel a jegyzékben. 1570-ben Zentandráskovácsiban 4 egész, 8 fél portát, és 9 házzal rendelkező zsellért írtak össze. A török támadások e falu környékét sem kímélték. 1576-ban Szentandrásról és a szomszédos Kovácsi faluról azt írják, hogy a törökök elpusztították. 1577-ben a Szádvárhoz tartozó „Szent Andrass Kowacsi puszta faluhell.” Szentandrás falu mégsem pusztult el teljesen, ahogyan a nagyon gyér XVII. századi adatokból kiderül. 1594—1601-es adat a szomszédos Kovácsiról és Hidvégardóról írja, hogy a törökök teljesen elpusztították, Szentandrásról nem, az 1605-ös összeírás Szentandráson 5 újratelepült, 12 telekről ír, Szentandrás Kovácsiban 5 újratelepült, 5 elpusztult telekről tudósít.

Egy 1612-e soklevél szentandrási lakosokat említ, és az 1626. évi porta összeírásban is szerepel a falu. A lerombolt Szádvárhoz tartozó uradalom az Esterházy család kezébe került a XVII. század végén. Ők az uradalom központját a Bódvaszilason épített kastélyba tették át és a XVIII. század elején megkezdték az elpusztult szádvári uradalom lakatlan vagy gyéren lakott falvainak benépesítését. 1730 körül Szentandrást is újratelepítették, a Felvidékről hozott szlovák családokkal. A falu elnevezésekor már megvolt a templom, hiszen nevét a templom védőszentjéről nyerte a falu. Amint már említettük, a pápai tizedjegyzék nem említi, bár a környék plébániáit felsorolja. Ide nem jutottak el az összeírok. Egy 1397-es adat beszél plébániájáról. A templom sekrestyéjének elkészítéséről Putnoki Györgyné 1493-i végrendeletéből értesülünk, aki e munka költségeire adományokat (egy ládikát, egy ujjast, egy tehenet) adott. Nem tudjuk, hogy az 1576-os török pusztításkor, vagy a későbbi török portyázások idején a templom is leégett-e, vagy csak azért lett romos, mert a falu lakosai elmenekültek, és az épület gazdátlanul állt. 1971-ben, a falkutatás során talált 1601 és 1609-es évszámú bekarcolások romos épületre vallanak.

A XVIII. század elejétől ránk maradt Canonica Visitációk sok adatot megőriztek számunkra a templomról. Az első Visitáció 1713-ból ismert. A lakatlan falu az Esterházy családé volt. A templom elhagyott, csak a falai állnak. 1731-ben, ahogyan a Canonica Visitációból kiderül, a falut nem régen népesítették be. „Igen régi temploma a szomszédos dombocskán áll, romjaiban rejtőzik. Nincs tetőzet, nélkülözi a falak javítását. Benne a szentély diadalíve alatt és középen szentek gyönyörűséges képei láthatók”. Az újratelepült falu lakóinak a bódvaszilasi plébános mondott misét a faluban levő kápolnában. Ezt a kápolnát Szentandrás és Rakó falu lakói közösen építették és fából készült. 1740-ben kezdtek hozzá a romos templom újjáépítéséhez. A munka szervezője, irányítója Zsillavy András bódvaszilasi plébános volt. A helyreállítást még ebben az évben befejezték. A nagy számban ránk maradt CanonicaVisitációkból tudjuk ezt, melyekből hol szűkszavúan, hol részleteiben kibontakozik előttünk a templom XVIII — XIX. századi képe. 1753-ban még mindig a bódvaszilasi plébánia filiája volt a templom, amely „kőből épült, nem régen nagy elegantiával restaurálták, a szentélyt, amiként a hajót is, famennyezet fedi, Szent András apostol tiszteletének szentelt…három oltára van. 1772-ben és 1781-ben ugyancsak Szilas fíliája volt a templom, melyet „1740-ben az előző plébános csaknem alapjaiból újjáépített, 3 oltára van azt, hogy a régi templom mikor épült, nem lehet tudni.” 1787-ben önálló plébánia lett Tornaszentandrás. Az 1789-es Canonica Visitacio már erről az új helyzetről tudósít. A templom teteje jelentékeny mértékű javításra szorult. Három harangja volt az egyháznak: egy a templom tornyocskáján, kettő a falu közepén álló haranglábon. Három oltár volt a templomban.

A legrészletesebb leírást 1814-ből ismerjük: „A Szent Andrási templom régi, kőből, „visigoth” stílusban, ismeretlen mester által épült, 1740-ben Zsillavy András akkori szilasi plébános és tornai helyettes főesperes fáradságával és költségén majdnem az alapjaiból újjáépült, Szent András apostol tiszteletére szentelt, akinek ünnepén a templom búcsúját tartják. Nincs felszentelve meredek dombon, száraz, tűztől biztos helyen áll. Nagysága az egyházközség népének befogadására már most is alig elegendő. Bekerítetlen temető veszi körül, kriptája nincs, a szentélyt éppúgy, mint a templom többi részét famennyezet fedi, amely famennyezet azonban néhány helyen meghibásodott, a borítása deszkából készült, amely hasonlóan sok helyen korhadástól pusztult, ahogyan a padozat is hibáktól károsodott, mivel a templom karbantartásának gondja annyiban marad, a falak és az ablakok azonban jó állapotban vannak, zárhatósága biztosított, amennyiben két ajtaja van a templomnak, bár csak egy kulccsal van ellátva, amelyet a Parochián őriznek. Kettős kórusa van, mondhatni jó állapotban. Van egy tornyocskája egy kis haranggal, amelyet bent a templomban húznak. A templom tetején kereszt van. Nagyobb harangtorony van a Nepomuki Szent János kápolna felett, a plébániaház ablaka előtt, a faluban, benne három harang… a negyedik a templom padlásán van, mert megrepedt. A templomban fent három oltár van, az említett kápolnában lent egy, de egyikük sincs felszentelve, de hordozható portatilevel felszerelt, melyek egyike sem sérült…. Az oltárok le vannak takarva és a kívánt számban van oltárterítő, tisztaságukat kötelességszerűen őrzik. A nagy oltár közepén Pacificale áll, a templom összes többi oltárán az egyház előírásai szerint kereszt… „

Az 1912-es Visitáció elmondja, hogy 1910-ben renoválták a templomot. Azóta semmilyen javítás nem történt rajta. A templom a falu melletti domb tetején áll, északi oldalával fordulva a falu felé. Hangulatos falusi temetőn keresztül lehet megközelíteni. Kisméretű, keletelt, egyhajós épület, két azonos nagyságú és korú félköríves apszissal. Mindkettőn egy-egy elfalazott félköríves román ablak látszott. Az ikerapszisokhoz tartozó román templomhajó a mai templom szentélyéül szolgál. Déli homlokzatát egy darab félköríves román ablak és egy darab lefaragott középosztós mérműves gótikus ablak világította. A gótikus ablakba a XX. század elején jellegtelen vasrácsot véstek be. A román hajó mögött magasodik a mai négyszögű templomhajó, melynek déli falában középen két szegmensíves ablak alatt félköríves bejárat nyílt. A bejárattól nyugatra négyszögű nagyobb nyílást láthatunk, mely a homlokzat egységét megbontja. Az északi oldalon — a falu felől — szélfogós, boltozott barokk bejárat nyílik, a szentélyek mellett dongaboltozatos barokk sekrestye nyúlik a templomhajó fala elé. A templomot rossz állapotú és az épület jellegéhez nem illő szürke eternitpala fedte, a hajó fölé, feltehetően a Canonica Visitaciókban említett tornyocska helyébe, a XX. század elején kis huszártornyot építettek, ami ugyancsak nagyon rossz állapotban volt.

Az északi vagy a déli kapun belépve, zsúfolt templomtérbe jutottunk. A félkupolával fedett ikerapszisok alig látszottak az eléjük helyezett erősen átalakított barokk főoltártól, amelynek eredeti tartozékait a padláson megtaláltuk. Szent Andrást ábrázoló oltárképe erősen átfestett, provinciális munka. A két román apszis között íves záródású áttörés biztosít átjárást. A négyzetes templomhajót a szentélytől félköríves diadalív választja el. A diadalív északi pillérén provinciális barokk szószék állt, festett táblaképekkel. A hajóban, a diadalív északi oldalán kitűnő kvalitású korabarokk oltárt láttunk, mely a helyi hagyomány szerint a szádvári várkápolnából került Szentandrásra. Az oltár restaurálásra szorult. A diadalív déli oldalára lourdesi Mária-barlangot építettek. A diadalív mellett, a szentélyben, kedves provinciális Mária-szobor állt, melyet a hagyomány szerint abból a hársfából faragtak, amely a barokk újjáépítés előtt a tető nélküli templomhajóban nőtt.

A templomhajó nyugati végét U alakban beépített barokk fa karzat foglalta el, két lépcsőfeljáróval. A karzat mellvédjének mezőibe eredetileg a tizenkét apostol képét festették, ebből azonban több hiányzik. A karzat középső részébe eklektikus orgonát építettek, melynek tömege megbontja a karzatot. A hajót és a szentélyt sík mennyezet fedte. A mennyezetgerendák nagyon rossz állapotban voltak. A hajó felett dupla gerendasor volt, a felső az ugyancsak rossz állapotú fedélszék kötőgerendáié, közlekedésre szolgáló felső deszkaborítással. Az alsó gerendasor alatti deszkaborítás is barokk, feltételezhető, hogy alsó felülete egykor festett volt. A helyreállítás előtt nádazás és vakolás borította. A szentély síkmennyezete ugyancsak vakolt, középen értéktelen XX. századi mennyezetkép volt. Az egész templomot hajópadló borította. A tetőszékhez és a mennyezethez hasonlóan az egész templom rossz műszaki állapotban volt, a falakon nagy repedések látszottak. A templom előzőekben ismertetett rossz műszaki állapota indokolttá és szükségessé tette teljes felújítását, amit megelőzött az 1971. év nyarán végzett műemléki kutatás. Ez magában foglalta a régészeti feltárást és a falkutatást.

Forrás:
VALTER Ilona: A tornaszentandrási r.k. templom kutatása In.: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)