Tiszabura | Református templom

A község története a régmúlt időkbe nyúlik vissza, bár Tiszabura első írásos emléke 1301-ből való. A 19. századi gátépítési munkák során gepida és avar kori leletekre is bukkantak a régészek. Mai település elődje feltehetőleg a korai Árpád-korban jött létre, habár az első középkori oklevél csupán 1331-ben említi Bwra alakban. A községhez tartozó Pusztataskony elnevezését Taksony fejedelemről nyerte. A falu kora középkori birtokosai az előkelő Szalók, Domoszlayakat és Rozgonyiakat említhetjük. A 14. században egy Cenk nevezetű cseh vitézt említenek a források a terület földesuraként. Ekkortájt épült egyhajós, csúcsíves – román és gótikus stílusjegyeket is magán hordozó, ma műemléki védettséget élvező – temploma.

A templom apszisa Árpád-kori építmény a XIII. századból, tehát az 1200-as évekből származik. Ez egybecseng a tatárjárással kapcsolatos legendával is. A legenda vagy inkább a szájhagyomány alapján, az 1241-42. évi tatárjárás idején már állott a burai templom és körülötte a település is. „Amikor híre ment 1241 őszén, hogy Batu kán vezette tatár sereg elözönlötte az országot és közelednek Burához, a buraiak úgy határoztak, hogy minden állatot, terményt összeszednek, behúzódnak a Tisza lápos-mocsaras részébe és ott rejtőznek el. Úgy tartják, hogy a teljes lakosságot magukkal akarták vinni, de az idősek úgy döntöttek, hogy maradnak, helyettük inkább több élelmet vigyenek magukkal. Így az idős és magatehetetlen emberek a templomban kerestek menedéket, ahová azonban a tatárok rövid ostrom után betörtek és mindenkit lemészároltak. A gázlókat és átjárókat nem ismerő tatároknak nem volt tanácsos bemerészkedni a Tisza mocsaras területére, még ha jelentős túlerőben voltak is a halászó-vadászó és a fegyverforgatásban járatlan földművesekkel szemben. A víz, amely évezredek óta az életet jelentette az ott élő lakosságnak, most védelmet nyújtott a rabló hordával szemben.

Történelmi tény, hogy a tatárok csak akkor tudtak a Dunántúlra is eljutni, amikor a szokatlanul kemény télben a Duna vastag jégpáncélja lehetővé tette az átkelést. Természetesen a buraiakat is fenyegette az a veszély, hogy a befagyott mocsárban az élelem után kutató tatárok megtalálják a rejtekhelyeiket. A legenda szerint a buraiak annak köszönhették a megmenekülésüket, hogy felgyújtották a nádasokat és a tatárok a megolvadt mocsárba vesztek fegyverestől-lovastól. Batu kán seregei 1242 tavaszán kivonultak az országból, amikor az elmenekült buraiak is visszatérhettek a földig rombolt faluba: tisztességgel eltemethették halottaikat és hozzákezdhettek a falu újjáépítéséhez. A tatár-dúlás után jelentősen megfogyatkozott magyarság pótlására IV. Béla visszahívta az országba a kunokat, akiket az ország középső részére telepített és az elkövetkező évszázadokban keveredtek az őshonos magyarsággal, így a buraiakkal is.” A templom építésének pontos időpontja még nincs megállapítva, valószínűleg a XIII. században épülhetett.

1561-ben került a Retsky család Burára, mely családnak sokat köszönhetett az egyház. A török megszállást megszüntető hadjáratok után gyorsan megpróbált az egyház új életre kelni, hisz 1674-ben már volt az eclesiának predicatora. 1734-ben az öreg kőtemplomot még mindig épségben találták, annyira, hogy némi bővítéssel használatba is vették. Retsky István – ki a falu újratelepítését és a templom bővítését végeztette – ma is az ódon apszis alatti kriptában nyugszik. A régi fa harangláb helyett 1756-ban kőből ragasztottak hozzá tornyot, mely már elbírta a Taskonyból ajándékba nyert harangot. Jelenlegi formáját a templom 1799-ben nyerte el. A régi burai és az ajándékba kapott taskonyi harang összeöntésével 3,5 mázsás harang készült az új toronyba, Retsky István főkurátor hathatós segítségével. 1846-ban a lelkészi javadalom 32 kis-hold, a két tanító javadalma is ugyanennyi. Külön az egyház közköltségeire is jutott 48 kis-hold föld. Ezen áldozatkészségben része volt Fazekas Károlynak és gróf Szapáry József katolikus uraságnak is, de oroszlánrészt ezúton is Retsky Károly és András vállalt magára. 1794-ben már a két fiúiskolán túl egy külön leányiskola is épült, korszerű tanítás folyt a burai három egyházi iskolában.

A fiágon kihalt Retskyeket követően az ő leszármazottai: a gróf Waldekek és a Bárczayak az örökös főgondnokok Burán. A nagyharangot 1830-ban öntette Egerben Tekintetes Dobfeneki Sỳpos Mihály, Burának egyik földes ura. A Sípos-harang átvészelte az 1848-49-es szabadságharcot, az I. és a II. világháborút is. Jelenleg is szolgál. 1896-ban Bárczai Bárczay Gyula főgondnok a maga költségén építtetett orgonát, úrasztalát és szószéket Isten dicsőségére a templom számára honfoglalásunk 1000. évfordulójának évében. Emléktábla örökíti meg a cinterem felőli bejárat fölött. Az I. világháború után csak a nagyharang maradt meg. 1935-ben egészült ki a kisharanggal és a középső haranggal. Ez utóbbit öntette Bárczai Bárczay Gyula, a kisharangot pedig Tiszabura közönsége teremtette elő közadakozásból. A II. világháborút a templom aránylag sértetlenül vészelte át, de 1945 után az egyházközség vagyona megszűnt. Három iskoláját államosították, valamint a 144 kis-hold termőföldet szintén elvették.

Az 1970-es árvíz után a düledező régi parókia helyett új lelkészlak és gyülekezeti terem épült. A templom átfogó renoválására 1991-től kezdődően került sor. A felújítási munka 1996-ig tartott, míg végül 1996. augusztus 18-án honfoglalásunk 1100. évfordulójának megünneplésével egyidejűleg került sor a templom újraszentelési ünnepségének megtartása. A felújítási munkálatok hozzávetőleg 5 millió forintba kerültek, mely magas összeget a gyülekezet adományok nélkül nem tudta volna előteremteni. Az adakozók névsorát emléktábla is megörökíti.

Forrás és fotó:
Tiszaburai Református Egyházközség hivatalos oldala (2023. február 21.)