Tiszabezdéd | Református templom

A község írott forrásban először 1212-ben felbukkanó különös szláv nevének jelentése: apa, nagyapa nélküli személy; tágabb értelemben olyan idegen jövevény, akinek nincs ismert őse, felmenője. E cseh, morva, lengyel területen sem ritka helynévtípus közeli etimológiai rokona az 1012 előttről ismert dunántúli Bezprim, azaz Veszprém. Bezdéd Zsurkkal szomszédos faluként szerepel a XIII. századi oklevelekben. Az 1300-as években a besenyő eredetű Tomaj nemzetség birtokai közé tartozott. (Szentmártoni) Dénes fiainak jobbágyai esztendőkön át a Várdaiak tuzséri és kálonyai javait pusztították, a családok közötti pereskedés évszázadok múltával is kiújult. 1406-ban egy Földvár nevű határrészt is említenek a község határában, a földesúri család ekkor már a Bezdédinevet viselte. 1422-ben még övék volt a falu, a következő évben azonban már a (tisza)dadai Mórék Bezdéd birtokosai. A XVI. században a Losonci családé a község, és folytatódik az ősi viszálykodás köztük, illetve a Várdai, Báthori, Csapiés Homonnai famíliák között. 1588-ban Csapi Kristófés Pétera földesurai, az ekkor összeírt ötven adózó jobbágyporta alapján a falu jelentékeny helynek számított a környéken.

A 4-es főútvonalból kiágazó régi országút mentén, alacsony dombháton álló református templom formája és alaprajza az egykori plébániaegyház gótikus korszakát idézi. Az ismert nevű, rangos középkori famíliák szinte bizonyosan alapítottak e helyen parókiát a XIII. vagy XIV. században, ami áldozatul eshetett a tatárjárásnak vagy az örökös belviszálynak. A jelenlegi épület előzményeit alapos régészeti feltárás és falkutatás tudná feltárni és tisztázni, azt azonban láthatjuk, hogy a csúcsíves stílus jegyében végzett (át-?) építés az 1400-as évek második felében történt. 19 méter hosszú és 7 méter széles a keletelt tengelyű gótikus épület belső tere, melynek nyugati oldalát később megtoldották egy háromméteres szakasszal. Az alig észrevehetően szűkebb szentély szabálytalan hatszög három oldalával záródik. Eredetileg hálóboltozat fedte, amelynek oldalirányú nyomását a külső támpillérei csillapították. A belső falon észrevehető a diadalív oldalpilléreinek otrombán elfaragott maradványa, a szentélyboltozat művészien megmunkált gyámkövei azonban épségben megmaradtak. Az egykori háromszakaszos boltozat kőbordái összesen nyolc, alul trapéz, felül henger formájú, csavarvonalban bordázatosra faragott konzolon nyugodtak. Koronaszerű levélsor zárja le a felső peremüket, a kőgyámokat szobrok díszítik, állatfigurák és szakállasbajuszos vagy csupasz képű, gondosan kimunkált emberarcok.

Különösen szép és érdekes számunkra az északi oldal nyugati végétől számított harmadik és negyedik konzol. Az előbbin látható hosszú hajú férfiarc – nyírott bajuszával, középen kétfelé fésült szakállával – kísértetiesen emlékeztet a nemrégiben Kisvárdán megfigyelt, szinte azonos helyzetű és keletkezési idejű faragott képmásra. Az ottani Szent Péter- és Pál-templom szentélyének gótikus kőgyámjai – amelyeket mások mellett Szent László és Luxemburgi Zsigmond király képmásai díszítenek -1480 körül készültek Várday Istvánkalocsai érsek megbízásából. A főrangú pap, Mátyás király kancellárja és tanácsosa, egyben több Bezdéddel szomszédos helység birtokosa erős befolyással lehetett a vele viaskodó – és vetélkedő, szegről-végről rokon famíliákra, amelyek egyik tagja a kisvárdai portrét másoltatta le a neki dolgozó mesterrel. A szentély északi oldalán látható, ugyancsak az 1480-as években készült nagyméretű szentségház, szamárhátíves, kúszórózsás keresztvirágos oromdíszével, szintén a Mátyás kori érett gótika jegyeit – és a nyírbátori építkezések hatását – tükrözi. A szentély déli oldalán XV. századi főpapi ülőfülke van, a hajó késő gótikus kőkeretes déli kapujára 1957-ben bukkantak rá faljavítás közben. A mostani bejárat a teremhez 1838-ban hozzáépített torony felől nyitik, ajtaja felett 1840-es évszám olvasható.

Bezdéd népének egyik fele a XVI-XVII. században tért át a református vallásra. 1629-ben Melith Péter kisvárdai földesúr, szatmári várkapitány rátört a településre, katonái megölték, elűzték a lakók nagy részét. 1703-ig maradt a Melith familiáé a falu, ettől fogva kincstári birtok volt, amelynek részeit királyi adomány és vétel útján összesen tíz család szerezte meg a XIX. század végéig. A régi templomot 1696-ban a református gyülekezet használta. Szikszói János prédikátor 1809. évi jelentésében összegezte a helyi egyház általa ismert történetét: „Van egy kő templom, melynek hossza egy láb híjján 12 öl, a szélessége 4 és fél öl, a magassága 3 és fél öl. Fél ölnyi vastag fala áll termés kőből és téglából egyveleg. Régisége a templomnak emlékezetet felyül haladó, és mutatják íme következendők: 1744-dik esztendőben egy hétköznap, minekutána a Védelmező Isteni Gondviselés a népet a reggeli könyörgés után a templomból kibocsátotta, a templom napnyugati hossza és végének déli oldala le és bedűlt, és az északi ellenben lévő oldalt is kiütötte. Melyeket a következő esztendőkben az eklésia felépített.1773-ban az egyház javítási engedélyért folyamodott a vármegyéhez. 1824- ben a nagy árvíz miatt tönkrement harangtorony helyére új kőtorony építését határozták el, amelyet a tíz évvel későbbi földrengés kis híján ledöntött.

Forrás:
Ludwig Emil: Gótikus templom Tiszabezdéden