Kálvária-kápolna
Tata
A hely jelenleg a város egyik fókusza, amely hajdani jelentőségéből sokat, mágikus kisugárzásából cseppet sem veszített. A domb Tata legmagasabb pontja, amelynek csúcsán egy kápolna áll, közelében körítőfallal zárt sokalakos Kálvária-szoborcsoport. Alatta a szakrális hely létét néhány évtizeddel ezelőtt már-már veszélyeztető kőbánya, továbbá a geológiai múzeum, őstenger-parttal, barlanggal, az ősember tűzkőbányájával. Keleti lejtőjén a XVIII. század óta zsidó temető van. A domb északi lejtőjével csatlakozik az óvároshoz, itt még megvan a Stieber cég „Turul” elnevezésű serétöntő üzeme, amelyet jelenleg kilátótoronyként használnak. A dombot már Tata középkori történetében is ismerték és használták. A tatai bencés apátság birtokaihoz tartozó települést Szentivánhegy néven említik többször is a XV. században, hol mezővárosnak, hol falunak titulálva.
A XIV. században épül (1387-ben már biztosan áll) a dombtetőn a falu plébániatemploma, a háromhajós, poligonális szentélyű Szent Iván templom. A tituláris szent tehát Keresztelő Szent János, az Anjou-kor egyik népszerű szentje. A törökkori pusztulással kapcsolatban kell megemlítenünk a szép számmal fennmaradt korabeli vár(os)ábrázolásokat, amelyeken rendre feltűnik egy magaslat, templomrommal a tetején.’ Ezt a látványos kiemelkedést Márványhegynek (Marmorberg) nevezik, melyen egy „ruinirte Kloster” áll. Ez az épület — amennyiben hitelesnek fogadjuk el a rajzot —, a Szent János-templom, de lehet a török idők során teljesen elpusztult bencés monostor is, amely a hegy kissé alacsonyabban fekvő pontján állt. Mindenesetre biztos, hogy a szentivánhegyi templomon súlyos károk keletkeztek a török idők alatt. 1727ben az Eszterházy család ifjabb fraknói, grófi ága vásárolja meg a birtokot. Szombath Miklós tatai apátplébános 1732-es vizitácionális levelében Szentivánhegy templomát még a városban működőképesen megmaradt három plébániatemplom között említi. Az 1742-es és az 1753-as Canonica Visitatióban viszont már nem szerepel.
Az uradalom egyházi építkezései, kezdeményezései között — melynek során két rendház és templom és egy hatalmas plébániatemplom létesül, nem beszélve az uradalom községeinek ellátásáról — nem szán szerepet a romos állapotú egykori plébániatemplomnak, ugyanakkor nem számolja fel a szakrális helyet. Kolinovics Gábor Eszterházy Józsefre emlékező Posthuma Memóriájában említést tesz róla, hogy a gróf a Márványhegyen lévő romos Keresztelő János-templom szentélyét „post solidam reparationem” kápolna formára rendelte alakítani. Erről az átalakításról nem tudunk. 1754-ben viszont az új földesúr, a birtokvásárló Eszterházy József fia, II. József gróf, aki különben — az őt megelőző és őt követő urasággal ellentétben — nem fordított különösebb figyelmet birtokai felvirágoztatására, valóban átépíttette. A kutatás ezt az átépítést az 1755-ös évhez köti, építőmesterként pedig az ekkor már a tatai uradalom szolgálatában működő Fellner Jakabot jelöli meg. Körmöczy István iskolamester korabeli feljegyzése így tájékoztat az építkezésről: „Anno 1754. az Kápolnát elkészítek. Anno 1755. Szentiván kápolnát festették.”
A szenthely történetében jelentős paradigmaváltást jelentett ez az építkezés, hiszen a középkori plébániatemplom hajóját lebontották, csupán szentélyének oldalfalait őrizték meg. A ma is látható támpillérek és a keskeny, csúcsíves ablakok az épület középkori eredetét bizonyítják. A szentélyboltozat, az oldalfalakon nyitott barokk ablakok, legszembetűnőbben pedig a huszártoronnyal lezárt homlokzat árulkodik a barokk átalakításról, amelynek eredménye egy csodálatos fekvésű, városképi jelentőségű kápolna a kopár dombtetőn. A kápolna, nem véletlenül épségben megmaradt, hanem tudatosan, monumentumként, ereklyeként megőrzött ősi falaival, egy építészeti megformálású emlékmű. Nem szakrális feladatra, liturgikus céllal épült át, hanem az egykori plébániatemplom emlékének megőrzésére, a barokk kori vallásosság tipikus jelenségeként. Értelmezésében segítségemre volt egy analóg mozzanat: a tatai főtéren álló középkori Szent Balázs-templom esete. Ez a templom szintén elbontásra került a XVIII. században, s helyét (az egykori devóció színterét) ugyancsak a szentély megmentésével és kápolnává alakításával kívánták megőrizni. Ott végül nem ezt a megoldást választották, hanem a szentély helyére állított Immaculata-oszlop töltötte (és tölti) be egyértelműen az emlék funkcióját.
Fotó: Fortepan / VÁTI
Forrás:
Kövesdi Mónika: Szakrális jelentésváltozások a tati Kálvária-kápolna esetében In.: Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)