Tapolca | Nagyboldogasszony-templom

Tapolca egyházát elsőként az 1272-es oklevél említi írásosan, természetesen ezt is az 1217 előtti állapotokra visszavetítve. Nem tudjuk, hogy itt a Templom-dombon jelenleg is álló, Boldogságos Szűznek szentelt templomról — amelynek kontinuitása egyébként a XIII. századtól kezdődően napjainkig írásos forrásainkban jól nyomonkövethető — van-e szó, ugyanis az oklevél a templom patrocíniumát nem nevezi meg. Így feltételezhetjük azt is, hogy az említett „ecclesia” alatt esetleg az ekkor már létező tapolcai centrális templomot, a település tengelyét képező „római út” Keszthely felé iránytvevő, s a sümegi út kiindulásául is szolgáló csomópontjában épült Szent Miklós (plébánia?) templomot kell értenünk. A leírt körülmények — elsősorban az egyház alatti két malom — mégis arra engednek következtetni bennünket, hogy itt az eredetileg talán családi-nemzetségi templomnak épült Boldogságos Szűz templomát lássuk, amelyről azonban az első hiteles említés csak 1280-ből maradt ránk.

A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat erkölcsi és anyagi támogatásával a tapolcai Templom-dombon, a római katolikus plébániatemplom mellé épült volt zárda (1872) — jelenleg a 2. sz. Általános Iskola néhány osztályának és a Bányászati Gyűjteménynek helyet adó épület — tövében 1984. július 2-án kezdték meg az ásatást. A Templom-domb közepén foglal helyet a barokkés újkori bővítésű, gótikus hajóval és szentéllyel rendelkező jelenlegi római katolikus plébániatemplom. A nyolcszög három oldalával záródó gótikus szentély — amelyhez északról sekrestye is kapcsolódott — a XIV. század utolsó negyedében épülhetett, a mezővárosi fejlődéssel együtt járó „templombővítések időszakában.” Közvetlenül az építést követően készülhettek azok a külső freskóábrázolások is, amelyek közül az egyiken, a szentély keletre tekintő kőrácsos ablaka alatt lévőn, az ekkor Tapolcát birtokló karthauzi rend kegyurának, Zsigmond királynak biblikus környezetben megmintázott szimbolikus ábrázolását véltek felfedezni, a másikon, a korabeli déli bejárat mellett, Szent Kristóf gigantikus méretű alakját örökítette meg a XIV-XV. század fordulóján élt ismeretlen művész.

Az említett gótikus Szent Kristóf ábrázolás a templom déli, eredeti Árpád-kori (XIII. századi) falrészletét díszíti. A tapolcai plébániatemplom magjául kétségtelenül azt a román ízlésű, XIII. században épült templomot kell tartanunk, amelyről – részint már többször idézett – okleveleink is tanúskodnak. A tapolcai egyház fölött kegyúri jogot — legalábbis 1226 után — a veszprémi püspökök nem gyakoroltak, így Tapolcai Lőrincet – közelebbről: 1274-et megelőzően azt csakis jogelődei és talán közvetlen ősei, Tapolca világi földesurai gyakorolhatták. Mivel Tapolcán már 1217 előtt templom állott, amelynek titulusát és kegyurát ugyan az 1272-es oklevél nem említi, nem lehet kétséges előttünk, hogy e tapolcai egyházban („ecclesia de Topulcha”) az 1280-ban és 1290-ben említett Boldogságos Szűz plébániatemplom jogelőd egyházát kell látnunk, amelynek kegyura sem lehetett más, mint Turul comes. Az elmondottak természetszerűleg nem jelenthetik feltétlen az 1217 előtti és az 1290-ben említett templomok épületeinek is azonosságát, sőt, éppen 1272-es „névtelensége” miatt ma hajlandók vagyunk itt feltételezni egy Turul által alapított és felépített templomot is, amely anyagában és méreteiben lényegesen egyszerűbb lehetett, mint a Lőrinc kegyurasága alatt álló, 1280-Ьап az „egyházmegye legszebb templomának” mondott plébániatemplom, amelynek egy részletét a mai templomépület is őrzi. Azt viszont, hogy a két épület ugyanazon a helyen – a Templom-domb közepén, a jelenlegi római katolikus plébániatemplom helyén – állhatott, igazolja egyrészt az 1272-es oklevél helymeghatározása, mely szerint az 1217 előtti templom alatt két malom állott, másrészt az a viszonylag nagy mennyiségű Árpád-kori kerámiatöredék, amely a jelenlegi templom bejáratától 7—8 méterre, északnyugatra és nyugatra nyitott szelvényekből előkerült. 

A török idők alatt megsérült templomot Padányi Biró Márton veszprémi püspök állíttatta helyre 1756-1757-ben, és egyúttal barokk hajót építtetett hozzá. A 19. század végén, Ley József plébános két oratóriumot építtetett és egy neogótikus oltárt rendelt Innsbruckból. A homlokzatot, amit szent István és szent Imre fülkeszobrai díszítenek, Haraszti Margit restaurátor tárta fel és konzerválta. A templom északi oldalához kapcsolódik az irgalmas nővérek rendháza és óvodája, amit Ranolder János püspök építtetett 1872-ben.

Forrás:
Törőcsik Zoltán: A XIII. századi Tapolca történetének vázlata In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)