Szikszó | Református templom

Református templom

Szikszó

A ma is álló, a Boldogságos Szűznek szentelt gótikus plébániatemplom története szempontjából döntő jelentőségű egy 1387-ből származó forrás, amelyben Szikszói Miklós mester engedélyezi familiárisainak, hogy Szikszó piacának megújítása és megjavítása, valamint templomának építése érdekében a Hernádon hidat verjenek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
3800 Szikszó, Pázmány Péter tér 7.

A templom rövid története

Az első Szikszót említő írásos adatok 1280-ból származnak. Balázsik Tamás régész 1994 óta végzett kutatásai eredményeként megállapítható, hogy a ma is álló épület helyén egy lényegesen kisebb, egyenes szentélyzáródású templom állt. Bizonyos, hogy az 1280-as forrás erre az alaprajzi formáját tekintve jellegzetesen 13. századi épületre vonatkoztatható. A kutatás során bebizonyosodott az is, hogy nem ez volt Szikszó legkorábbi temploma, hanem építésekor egy kisebb, íves szentélyzáródású templomot bontottak le, amely téglából készült. A templomot temető övezte. Végezetül még egy, az íves záródású templomot megelőző épülettel is számolni kell, amely állhatott a mai templom területén vagy azon kívül is. Ezen korai, ismeretlen templom építése a 11-12. századra tehető.

A ma is álló, a Boldogságos Szűznek szentelt gótikus plébániatemplom története szempontjából döntő jelentőségű egy 1387-ből származó forrás, amelyben Szikszói Miklós mester engedélyezi familiárisainak, hogy Szikszó piacának megújítása és megjavítása, valamint templomának építése érdekében a Hernádon hidat verjenek. A tágas szentélyű, négyzetes alaprajzú, háromhajós, álbazilikális csarnoktér építésének kezdetét nem ismerjük, azonban tény, hogy a munkák a 15. században még javában folytak. A 15. század későbbi szakaszában több átalakítás történt. Először az északi és déli oldalhoz két-két támpillért alattuk freskómaradványok rejtőznek -, később a támpilléreket felhasználva a déli kapu elé előcsarnokot építettek, majd a 15. század végén épülhettek fel a nyugati kápolnák. Szentélyének csillaghálós boltozata vélhetően az 1500-as tűzvészt követően készült, ahogy a tető zöldmázas cserépfedése és a csaknem a boltozatig magasodó pasztofórium is. A templomot a török háborúk korában erődítették. Az írásos források szerint az újkorban hatszor égett le. A jelenlegi helyreállítást megelőző formáját az 1852-es tűzvészt követően nyerte el.

A templom faszerkezeteit könnyező házigomba támadta meg, az épület a kilencvenes évek elejére életveszélyessé vált. A helyreállítás első ütemeként 1994-ben a fertőzött tetőszerkezetet, álmennyezetet és a karzatot kellett lebontani, megsemmisíteni, helyüket fertőtleníteni. Továbbá ki kellett menteni és fertőtleníteni a templom teljes faberendezését, orgonáját. A gombafertőzés kiterjedése miatt a falkorona, a teljes belső falfelület és feltöltés gombamentesítésére is szükség volt. Még 1994-ben elkészült az acélszerkezetű fedélszék, és a fertőtlenítést követően megkezdődött a templombelső régészeti kutatása. 1995-ben a főhajó és a szentély kazettás, vörösfenyő síkmennyezetet kapott. Teljesen újravakolták a templombelsőt, elkészültek az elektromos munkák, a padlófűtés, a keménymészkő padlóburkolat és az újonnan tervezett acélszerkezetű karzat, amelyre visszahelyezték a pécsi Angster József által 1888-ban épített orgonát. Visszahelyezésre került továbbá a teljes felújított faberendezés. A templombelső 1995. október 29-i ünnepélyes átadására elkészült a sekrestye felújítása is hittanteremként. A helyreállítás második ütemében (1996 -1998) újították fel a homlokzatokat és az oldalkápolnákat, és alakították ki a melléképületet a templomkerten kívül. 1999-ben a toronysisak és a torony rekonstrukciója készült el. 

 

Forrás: 
Tamási Judit szerk.: Oszlopokat emeltünk, hogy beszéljék a múltat, A millenniumi műemlékhelyreállítások lexikona (Budapest, 2000)

Back to Top