Szentbékkálla | Töttöskáli templomrom

Igen gyakori jelenség volt, hogy egyes tájegységek — vagy éppen települések — az első foglalóról kapták elnevezésüket, biztosra vehetjük, hogy Kál horkának nevét őrzi a Balaton északnyugati partvidékén az a 10-12 km hosszú és 3-4 km széles völgy. A XIII — XIV. századi oklevelek minden esetben Kál-völgynek (,,valea Kaal”) — egy esetben pedig (1377-ben) ,,a zalamegyei Kaal-i vidék”-nek — nevezik ezt a tájegységet. Egyidejűleg a Kál-völgy falvai — az egész középkoron át napjainkig — megőrizték a Kál megkülönböztető nevet: Köveskál, Szentbenedekkál, Mindszentkál, Örskál, Szentvidkál, Kerekikál, Töttöskál, Sóstókál, Kiskál elnevezésekben. A honfoglaló és hódító nemzetség központja feltehetően az a Káli-földvár volt, amely Mindszentkáltól keletre, a Kereki-dombon magasodik ki mintegy 30-35 méter magasan a mocsaras környezetből. Oldalai ma is meredeken emelkednek, s csak déli irányból közelíthető meg, ott viszont ma is kétszeres sáncolás nyomai figyelhetők meg.

A mai – 300 lelket számláló – Mindszentkálla község a Káli-medence észak-nyugati részén, a Kopasz-hegy keleti lábánál fekszik. A község természeti adottságai ősidők óta kedvezőek voltak a letelepedésre, nem véletlen, hogy már a honfoglalás utáni időkben szállásbirtokként szerepel. Első írásos említése 1277-ből ismert. A Káli-medece községei – köztük Mindszentkálla is – Kál horka (harka, vérbíró) szállásbirtoka volt. Mint ilyen, 1341-ben került a veszprémi püspök birtokába, cserébe Tátika váráért. Előnevét Mindszentek tiszteletére szentelt templomáról kapta. Első neve Villa omnium sanctorium Kaal volt. Később Mindszentkállakisfalud néven említették. Eredetileg három község állt a mai Mindszentkálla helyén: Mindszent, Kálla és Kisfalud. Ezek összeépüléséből, egyesüléséből keletkezett a mai település.

A falvak nevei is jelzik, hogy itt tudatosan telepített királyi-királynői falvakról van szó. Valamennyinek megkülönböztető nevét a falu védőszentje — az újonnan épült templom védszentje — adta meg. Ezekben a falvakban — a XIII. század második felében — sorra épültek fel a templomok is, melyek zömében ma is megtekinthetők romos állapotukban. Ezek a kis falusi templomok zömében egyhajós, torony nélküli, egyenesen záródó szentélyű, terméskőből rakott egyszerű épületek voltak; fafödémmel, csak szentélyük volt dongaboltozatos (mint szinte valamennyi Balaton-vidéki középkori falusi templom). Volt tornyos változat is — mint a töttöskáli templom —, ahol a templom nyugati végén, a hajóba nyíló kegyúri karzat felett emelkedett a torony.

Egy 1273-ban lezajlott birtokper alkalmával említették meg először Szentbenedekkál (ma Szentbékkálla) falu nevét, mely falunak már temploma is volt a mai — 1790—1799 között újjáépített — templom helyén. A templom körül — a szokásoknak megfelelően — temető terült el. 1276-ban IV. László király a Kál-völgyi királyi udvarnokok földjeiből a Monoszló melletti Sósdi nevű — ekkor ugyan még lakatlan — földet, amely két ekealjányi (azaz kb. 250 khold) volt Kolynus veszprémi esperesnek és testvéreinek adományozta. (Kolynus esperes néhány évvel később — 1283-ban — a nevezett birtokot királyi engedéllyel Monoszlói Saul comes fiának, Gergely méternek adományozta, aki Ladomér esztergomi érsek rokona volt.) Valószínűleg ezen a birtokon — Köveskál és Kővágóörs között, egy észak—déli irányú út két oldalán — alakult ki Sósdikál falucska a következő évtizedekben. A falunak egy — torony nélküli — kis temploma is volt (romjai még ma is fellelhetők), körülötte temetővel. A Szentbékkállától északkeletre álló hajdani töttöskáli templomot a XIX. század elejéig használták, de 1876-ra ez is romokban hevert. A falutól keletre, szőlők között, egyhajós, egyenes szentélyzáródású és keletelt, kisméretű román-kori templom magasan megmaradt falai. Nyugati bejárata volt, emögött két pilléren boltozott karzattal. Alacsonyabban álló szentélyfalain dongaboltozat indításai, déli falában csúcsíves résablak.

Forrás:
Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész) In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Koppány Tibor: Középkori templomok és egyházas helyek Veszprém megyében II. In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)