Szent Lőrinc vértanú-templom és sírkápolna | Pásztó

A kedvező természeti, földrajzi adottságok hamar alkalmassá tették a vidéket emberi megtelepedésre. Pásztó már az ősidőktől, kezdve lakott hely, területén őskorból és a bronzkorból származó leletek kerültek napvilágra, és már a népvándorláskor ismert település volt. Nevét az oklevelek Pasto, Pastro, Pastuch, Paastuchov, Paszthow, Patzhoh alakokban említették, de a többi Pásztótól való megkülönböztetésként Szakállas-Pásztó néven is nevezték, és ez utóbbi változat található az 1686-ból fennmaradt pecsétjén is, melyen egy szakállas fő is látható. A köznép még a közelmúltban is Pásztohának nevezte, és a vidékiek ajkáról még ma is elég gyakran hallhatjuk nevének e tótos változatát. A honfoglaló magyarok – Anonymus közlése szerint – Árpád parancsa nyomán innen indultak a nógrádi és gömöri részek meghódítására.

A honfoglalás után Árpád Pásztó vidékét Ed és Edumer kun vezéreknek adományozta. Aba Sámuel idejében Pásztó királyi birtok volt; a király nemzetségének több ága (nobiles de genere Aba) itt lakik, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón. Szent László idejében még mindig királyi birtok volt; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképpen Lampert ispánnak adományozta. V. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, – a király nemzetségének több ága is (nobiles de genere Aba) itt lakott, sőt maga a király is lakott vagy legalább tartózkodott Pásztón, a hol Jerney szerint udvart is tartott. Szent László idejében még mindig királyi birtok Pásztó; ugyanis a pásztói királyi kúriát Szent László nővére hozományaképpen Lampert ispánnak adományozza. István, az ifjabb király, szintén tartózkodott Pásztón, – egyik oklevelét innen adja ki – úgyszintén Mátyás király is, 1461. szeptember 22-én Pásztóról keltezte levelét. De nemcsak királyi személyek tartózkodása teszi Pásztót nevezetessé; jelentősége is gyorsan emelkedett.

III. Béla Pásztón már 1190-ben a ciszterciek részére apátságot alapított, melynek minden valószínűség szerint a környék palóc lakosainak keresztény hitre való térítése volt a feladata. Az apátságnak kegyura kezdetben maga a király volt. A tatárdúlás után szerzetesek építették újjá a templomot, monostort, majorokat. István, az ifjabbik király, a kegyúri jogot 1265-ben a Rátót nemzetségből való (de genere Ratold) Domokos mester fiára, Istvánra, a királyné lovászmesterére és ennek családjára ruházta, és 1279. szeptember 25-i rendeletében, kimondta, hogy a pásztói apátság népeinek bírája Rátót István mester, így ügyeikben sem nádor, sem az országbíró, sem Ujvár ispánja nem bíráskodhatik. Rátót (Porch) István kegyúri jogát IV. László is megerősítette. Rátót (Rátold) leszármazottak – Tariak, Pásztóiak – hosszú évszázadokon keresztül voltak a település életének meghatározói. Pásztó 1298-ban vásártartói jogot kapott.

Fejlődik ipara, mezőgazdasága, melyben kiemelkedő a szőlőkultúra jelentősége. Ennek emlékei a Fő úti gótikus pincék, melyek még ma is használhatók bor tárolására. Tari Lőrinc kérésére 1407. április 26-án Zsigmond király városi kiváltságlevelet adományozott Pásztónak, melyben a város lakóit, a budai polgárokkal egyenlő jogokkal ruházta fel. Kulturális központ jellegét bizonyítja, hogy egy ideig hiteleshelyként működött a pásztói konvent. Középkori iskolája miatt a 15. században nevezetes volt. Pásztó fénykorát a török hódítás törte meg. Száz évig csak égett kövű falak jelezték a várost. Az 1650-es években kezdett új élet kialakulni. I. Lipót császár adománylevelének birtokában Morvaországból érkezett ciszter-szerzetesek 1715-ben felépítették a ma is álló barokk kolostort. II. József 1787-ben bezáratta az apátságot, de utódai uralkodása alatt 1802-ben azt visszahelyezték eredeti jogaiba.

A korai Árpád-korban — a XII. század elején — létezett tehát Pásztón egy királyi curia, és egy kezdetleges települési forma, preadium néven. Ebben az időben a preadium néhány házból álló gazdasági üzem volt, a földesúr tulajdonában. Tulajdonképpen kicsi település csírák voltak ezek a korai preadiumok, és legnagyobb részük igen rövid időn belül elpusztult, nem volt képes településsé fejlődni. Pásztón ez másképpen történt. Itt a kezdetleges település életképesnek bizonyult és faluvá fejlődött. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott a királyi curia, ahonnan mindig szívesen jártak vadászni a Mátrába a mindenkori királyok. A XII. század elején — nyilván királyi alapításra — bencés szerzetesek telepedtek itt meg, és az apátság szomszédságában felépült a község plébániatemploma is. A mai nagy, Szent Lőrincnek szentelt plébániatemplom déli oldalán félköríves románkori ablak mutatja nyomát a korai templomnak.

Az épület XIII. századi román alapokon áll, s már az 1200-as évek végén bővítették. A XV. századi átalakítások miatt gótikus jegyeket is visel. 1734-ben és 1767-ben barokk stílusban építették át. A Szent Lőrinc tiszteletére szentelt templomot körbejárva valóságos építéstörténeti időutazást tehetünk! A templom magját egy kisméretű, XII. század végén épült román kápolna képezte, melynek kis ablaka megmaradt a hajófalban. A XIII. század végén megnagyobbították, ebből az időszakból maradt meg a torony alsó két szintje és a templom melletti temetőkápolna. A XV. század első felében a déli oldalon előcsarnokkal és oldalkápolnával bővítették. Ekkor készült a sekrestye is, és ebből a korból származik az oldalkápolna pálcatagos keretű, kívül leveles rozettákkal díszített kettős gótikus ülőfülkéje is, míg a késő gótikus ajtók a XV. század végi átépítéskor kerültek beépítésre. Az oldalkápolna belső terét kőbordás keresztboltozat fedi. Tornyát 1723-ban építették át, mai szentélye pedig 1734-ben épült. Végleges barokk jellegét 1763-ban kapta. A torony északi és déli oldalán, mintegy 7-8 méternyire a földtől egy XIII. és egy XV. századi szobor látható kis fali fülkéjében. A fő- és a mellékoltárok, a szószék, a padok a XVIII. század végéről származnak, copfstílusúak.

Forrás:
Valter Ilona: Pásztó, a középkori mezőváros In.: Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)