Szent István temetőkápolna | Nagylózs

Szent István temetőkápolna

Nagylózs

Ez a templom olyan lehetett, mint románkori falusi templomaink többsége: csupán egyetlen síkmenyezetes, nyeregtetős, téglalap alaprajzú hajóból és félköríves, valószínőleg boltozott szentélyből állt.

Győr-Moson-Sopron megye
9482 Nagylózs, Temető

A templom rövid története

Az egykori Lózs község Árpád-kori történetéről biztosan csak annyit tudunk, hogy a soproni ispánsági vár földje volt és lakói a várnak szolgálatot teljesítő várnépek lehettek. A falu házai a mai temetőkápolna alatt húzódó, ma már elmocsarasodott völgyben feküdhettek, egy vagy két sorban a patak mentén. Mint általában mindenütt, itt is egy kiemelkedő ponton építették fel a falu templomát, mint a falusi közösség legfontosabb, magas eszmei rendeltetéső középületét. A mai temetőkápolnát, pontosabban annak legelső formáját ezzel a plébániatemplommal azonosíthatjuk.

Ez a templom olyan lehetett, mint románkori falusi templomaink többsége: csupán egyetlen síkmenyezetes, nyeregtetős, téglalap alaprajzú hajóból és félköríves, valószínőleg boltozott szentélyből állt. A templom főhomlokzata délen volt, itt nyílott az egyszerő, félköríves bejárat, felette pedig szabályos elrendezésben három félköríves, tölcséres résablak. Ugyanilyen ablakok lehettek az alacsonyabb szentély déli és keleti oldalán is. A hasonló templomoknál rendkívül ritka, hogy az északi oldalon is találunk ablakot. Nagylózson azonban két ablak is előkerült a hajó északi falában. Ezeknek csak a belső oldaluk mutatta a szokásos, a déli ablakokkal megegyező formát. Kifelé végig rézsűsen szűkültek és a külső falsíkban igen keskeny réssel áttört kőlappal zárultak.

A templomnak egy másik, egyedülálló jellegzetessége is van: felmenő falai teljes egészében kis, szabálytalan kőlapokból, ún. halszálkakötéses technikával készültek. Ezt az antik eredetű falazási módot számos más, elsősorban dunántúli román kori épületnél is megfigyelték, azonban mindenütt csak néhány sorban, kis foltokban fordul elő. Tudomásunk szerint templomunk az egyetlen, mely teljes egészében ilyen falazással készült, párhuzamára egyelőre még a szomszédos országokban sem bukkantunk. Ezzel a technikával nem tudták kialakítani a sarkokat, nyílásokat és más, statikai szempontból fontos részeket, ezért itt kisebb-nagyobb kvádereket használtak. Nagymérető kváderekbıl készült az egyszerő diadalív két szára is, maga az ív kiugró, élszedett kis vállkövekről indult. A két falrakásmódot nem tudták mindig szépen és főleg jól megoldani, ez különösen a sarkoknál jelentett problémát. Valószínűleg a szentély íves fala sem sikerült elég szilárdra, bár a vizsgálatok szerint a templomot építő kımővesek általában igen gondos munkát végeztek. Nem sikerült adatokat szerezni arra, hogy vajon vakolt volt-e a templom, használatának első időszakában.

A külső és a belső falsíkokon egyaránt megfigyelhetjük azokat a vízszintes habarcs-sávokat, melyek bizonyára a falazás során keletkeztek. Rajtuk meszelt és vagy egykorú vakolat nem mutatkozott. Csupán a belsőben, a járószint közelében találtak vakolatszerű, ujjal kifúgázott felületet a román kori falon. Ez azonban valószínűleg nem volt jellemző az egész templombelsőre s így nem kizárt, hogy a halszálkás falszövetet eredetileg nem fedte vastag vakolat. A későbbi, folyamatos temetkezés ellenére a szentélyben megmaradt a legelső, döngölt agyagpadló, s valószínű, hogy a hajó burkolata is ilyen volt. Az eddig leírt templomból sajnos csak, kevés maradt ránk. Jelentős magasságban, de az eredeti falkorona nélkül áll a hajó déli és északi fala. A nyugati falnak csak az alapozása román kori s ugyanezt mondhatjuk a szentélyről is, bár ennek a hajóhoz csatlakozó részén két kisebb, halszálkás rakású részlet is megmaradt. A déli ablakok közül a keleti teljesen ép, a másik kettőből csak kisebb részletek maradtak ránk. Erősen rongált állapotban volt a kapu is. Közel ép állapotban tárták fel viszont az északi ablakokat. Ezek lezárását különösen szép kváderekbıl készítették, köztük a fúgát hófehér mésszel húzták ki.

Valószínű, hogy a templom még a XIII. század közepe előtt felépült. A halszálkakötéses falrakásmód alkalmazásának okait, körülményeit még nem tisztázta az építészettörténeti kutatás, annyi azonban bizonyos, hogy nem kell feltétlenül a technika továbbélésére, a római romok hatására gondolnunk. Román kori építészetünkbe pl. Lombardiából az államalapítás után is átkerülhetett ez az érdekes technikai megoldás.

 

Forrás:
Feld István: A nagylózsi temetőkápolna építéstörténete

Back to Top