Szent Cecília-templom | Rábatöttös

Szent Cecília-templom

Rábatöttös

A Rábatöttös, Gutaháza, Zsennye és Rum által határolt sík területen, a mai településektől távolabb áll a késő román kori Szent Cecília-templom. Valószínű, hogy a templom az elpusztult, középkori Töttös faluban állt, amelynek első említése 1274-ből származik.

Vas megye

9766 Rábatöttös, Temető
Telefonszám: (06 94) 379 068

A templom rövid története

A Rábatöttös, Gutaháza, Zsennye és Rum által határolt sík területen, a mai településektől távolabb áll a késő román kori Szent Cecília-templom. Északi oldalánál, a szántásban középkori településre utaló nyomokat találtak. Valószínű, hogy a templom az elpusztult, középkori Töttös faluban állt, amelynek első említése 1274-ből származik. A környék régi birtokosa a Rumi család, amelynek tagjai 1323-ban Töttösön is birtokosok voltak. A templomról az első írásos feljegyzés 1342-ből való, egy birtokfelosztásról szóló oklevélben említik.

A 14. század második felétől Töttös birtokosai az Egervári család és a Geregyeiek. Szulejmán szultán 1532-ben János király szövetségeseként behatolt az országba. A kisebb Vas megyei, Zápolya-párti településeket, Rumot, Ikervárt, Rábahídvéget a törökök meghódították. Töttös települése elpusztult, de a templom átvészelte a nehéz időket, és a középkori épület kétharmada eredeti állapotában áll ma is. A templomra vonatkozóan fontos adatokat őriztek meg a 17-19. századi canonica visitatiok. Az 1697-ből származó Kazó-féle a templom több olyan középkori részletét leírja a régi, boltozatos szentélyt, a oltármenzát, a tabernákulumot, a földes padlót, a festett famennyezetet, a fa kórust, a falazott és fedéllel ellátott tornyot, a zsindelylyel fedett hajórészt -, amelyek ma már nincsenek meg. Akkortájt a templomban istentiszteletet nem tartottak, és mindent rossz, romos állapotban találtak. A későbbi visitatiók már utalnak a templomban folyó átalakítási munkálatokra, amelyek során több zépkori részlet átépült vagy megsemmisült. A templom az 1972-1973-ban végzett gészeti feltárások és falkutatás előtt e barokk átépítés jegyeit viselte magán.

A legkorábbi építési periódust a templom középső része képviseli, mely egy román kori, kisméretű templom hajója. A hozzá tartozó szentély, amelyet a sokszögzáródású, barokk szentély építésekor bontottak le, a környék emlékanyaga alapján félköríves lehetett. A hajó alapozása tégla, melyet nem habarcsba, hanem agyagba helyeztek el halszálkás formában. A felmenő falak is téglából épültek. A déli oldalon a lábazat két legömbölyített idomtéglából készült záróelemének részlete is megmaradt. A bejárat a hajótérbe délről nyílt. A román kapu építménye kissé kiemelkedik a falsíkból, béllete, amelynek alsó része maradt meg, egyszerű kialakítású. A bejárat belsejében küszöbként egy átfaragott, középkori sírkövet használták fel. Felületén tikus kereszt látható, körben pedig latin felirat, amelynek fordítása: „az Ur 1370. esztendejében elhunyt”. A felirat töredékes volta miatt az elhunyt kiléte nem ismert, de az ebben az időben a területet birtokló Egervári család egyik tagjának sírköve lehetett.

A déli homlokzatot a középkorban két félköríves, kifelé és befelé egyaránt tölcséres kialakítású ablak törte át. Az egyik teljesen épen került elő, a másiknak fele maradt meg. A román kori templom legépebb részlete az ívsoros párkányzat, mely az északi oldalon, a sekrestye padlásterébe eső szakaszon különösen jó állapotban maradt meg, míg a déli homlokzaton az átépítéskor lefaragták. A párkány konzolait két egymásra helyezett tégladarab alkotja, és négy (oldalanként két-két) téglából készítették a csúcsosan kialakított íveket. Az első kis templom alaprajzi elrendezésében, jellegében tipikusan a román stílus jegyeit viseli, de részletképzésében feltűnik már gótikus vonás is, például a párkány csúcsívsora. Az építtetőt nem ismerjük, a templom korát a 13. század elejére tehetjük. E korai templom később kicsinek bizonyult, ezért a 13. század második felében, nyugati homlokzatát lebontva, a járószint megemelésével nyugati irányban egy ugyancsak téglából épült, szélesebb hajóval bővítették, amelyhez torony kapcsolódott. A torony építése miatt erőteljesebb alapra volt szükséges. A régi és az új hajó csatlakozásánál diadalívet alakítottak ki.

Az új épületrész homlokzatai gazdagabb tagolást nyertek. A falfelületeket vakárkádokban végződő lizénák bontják meg, a közöttük lévő mezők fogazott díszítéssel, csúcsosan záródnak. A déli oldalon a lizénák közeiben helyezték el a félköríves záródású, román stílusú ablakokat. A nyugati oldal homloksíkjából kissé előreugró, teljesen egységes, egy időben épült toronyhoz két ferde oromfallal csatlakozik a nyugati homlokzat. A torony alsó részén nyílt a toronyaljba vezető bejárat. A 18. században erősen átalakított nyílás eredeti formáját a kutatás során rekonstmálhattuk. A lépcsős bélletű kapu külső bélletlépcsője háromszög alakban, fogazott tagozattal záródik, hasonlóan a lizénaközök lezárásához. A csúcsíves timpanonkő átfaragva megmaradt a helyén, felületén vörös- és grafitszürke vakolat nyomaival. A bejárat fellépőjében, másodlagosan beépítve egy félköríves timpanonkő feküdt, amely feltehetően a korai templom déli bejáratához tartozott, és a 17. századi átépítéskor került ide.

A hajó terébe erősen beugró torony keleti oldala két zömök, elszedett pilléren nyugszik. Emeletén a kegyúr számára karzatot alakítottak ki. A torony és a karzat e jellegzetes összekapcsolása több vasi és zalai templomban megtalálható, pl. Bucsun, Zalaszentmihályfán. A torony teljes középkori nyílásrendszere megmaradt. A legfelső szinten a négy égtáj felé néző, korai gótikus ablakok karéjos lezárásúak, de még nem kőrácsos díszűek. A keleti ablak felül lóhere formájú lezárást kapott. Az épület második periódusa azt példázza, hogy a Nyugat-Dunántúlon a falusi templomok a tatárjárás utáni időben is késő román stílusban épültek, de részletkiképzésükben már a gótikus vonások is fellelhetők. Építőanyaguk a tégla, de hangsúlyos helyeken, kapuk, ablakok kiképzésénél használtak követ is. A korai templomszakasz északi oldalán vele közel egyező méretű sekrestyét építettek a 15. században. A templomból nyíló bejáratának kávája a falkutatás során befalazva került elő. A barokk kriptalejáratban másodlagos felhasználásban talált, 15. század végi, elszedett ajtószárkő és szemöldök a sekrestye bejáratához tartozott. A sekrestye belsejében, a keleti falhoz építve megmaradt egy kőből falazott oltáralap maradványa.

A canonica visitatiók leírta, elhanyagolt, rossz állapotban lévő templom tatarozására az írásos adatok alapján 1734-ben került sor. A 18. századi építkezések során két nagyobb ütemben végezték az épület átalakítását. Az első az 1730-as években, a második 1771-1772-ben folyt. A középkori szentély helyén sokszögzáródású barokk szentély épült kriptával. A külső- és belső járószinteket megemelték, a középkori nyíláskereteket átalakították, a síkmennyezetes belső lefedést boltozatra cserélték át. A 15. századi, romos sekrestye alapfalaira új épült. A templom belsejét 1771-1772-ben Dorffmaister István festette ki Sennyei Antalné, Inkey Petronilla költségén. A festő három oltárképet és több falfestményt készített. Az épület középkori jellege megváltozott, és egészen az 1970-es években elvégzett helyreállításig az átépítések nyomán a barokk formák domináltak. Az Árpád-kori templomok millenniumi helyreállítási programja keretében, 1998 és 2000 között, felújították az épületet, és ennek során a gótikus sírkövet is restaurálták.

 

Forrás:
M. Kozák Éva, Ivicsics Péter: Rábatöttös, római katolikus templom In.: Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd – Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Back to Top