Szekszárdi volt bencés apátság romjai
Szekszárd
A nagyhírű, I. Béla alapította szekszárdi apátság ugyan szerencsésen átvészelte a hódoltságot, de az 1794-es tűzvészt követően lebontották. Még néhány évig temetkeztek a romjai közé, aztán maradványait az új templomhoz felhasználva végleg az enyészetté vált. A középkori krónikák szerint a Szent Megváltó tiszteletére alapított apátság lett 1063-ban I. Béla nyughelye is, bár halálakor az apátság nem volt még felszentelve. Sokáig csak az a vállkő, meg az a három oszlopfejezet hirdette az apátság egykori szépségét, amiket az Augusz család egykori kertjéből vittek át az akkoriban alapított megyei múzeumba. Felmérésekből a templom XVIII. századi alaprajza volt ismert. A templom alapfalait a megyeháza udvarán 1960-ban találták meg, majd 1968 és 1972 közt került sor a részletes feltárásra, Kozák Károly vezetésével. A feltárás tisztázta a templom építéstörténetét is, és apróbb faragott kőleletekkel kétségtelenné tette a már ismert kőfaragványok szekszárdi eredetét. Ezt követően a romokat konzerválták. Nem kerülhetett sor a középkori apátsági épületek megkutatására, mivel feltételezhetően helyükön épült fel a barokk korban, majd a XIX. sz. elején a megyeháza, bár elképzelhető, hogy az udvar déli részén is rejtőznek alapfalai.
A templom alaprajzának ritkaságát, minden művészettörténész kiemeli. Konszenzus van abban is, hogy a kolostor kilenc osztatú alaprajza kapcsolatba hozható a bizánci művészettel. Vita azon van, hogy milyen közvetítéssel érkezhetett hozzánk ez a hatás. A korábban egyeduralkodó közvetlen bizánci, vagy örmény-grúz hatás (Kozák Károly) hangsúlyozása mellett újabban a balkáni, közép-itáliai közvetítés és szóba került. Érdekes az is, hogy Marosi Ernő (MTA, Művészettörténeti Intézet) következetesen a XVIII. századból származó felméréseknek megfelelő alaprajzot közöl tanulmányaiban. Ennél a sokkaréjos sarkokkal ellentétben az épület külső falai egyszerű derékszögű falsíkokban végződnek. A romok konzerválása során a Kozák Károly-féle, ásatásokkal is dokumentált sokkaréjos alaprajzot rekonstruálták. Ez még erőteljesebben hangsúlyozza a templom centrális jellegét, és még kevésbé teszi lehetővé az itáliai eredeztetést. Ez a sokkaréjos forma ugyanis a nyugati művészetben teljesen ismeretlen.
A falak alapozását mészkőtömbökkel végezték, a felmenő falak főként téglából készültek, de helyenként előfordulhatott a vegyes falazat is. A vaskos pillérek valószínűleg bizánci mintára kupolát tartottak, bár az épület kis méretei a toronyszerű kiképzést is valószínűsítik. Mind a kövekből, mind téglából számos másodlagos felhasználású, római volt. A főbejárat eredetileg a déli oldalon lehetett, bár ennek régészeti nyomát nem találták. A templomtól északra egy kis kápolna volt, ezt Kozák az apátság alapítása előtti falusi templommal azonosította. Kozák szerint Béla király holttestét is először ide temethették, mert halálakor a templom még nem volt kész. Ezért egy északi kapuval az apátságot összekapcsolták a kis templommal. Később Béla sírját áthelyezték a főtemplomba, ahol a szentély előtti egyik fő sírhelyet nevezte meg Kozák feltételesen Béla király egykori nyughelyének.
Az apátságon az átalakítási munkák a tatárjárás után kezdődtek, és főként a XV. századi gótikus átépítés révén lettek jelentősek. A XIII. században, a centrális jellegének oldására nyugati homlokzatára tornyot építettek, majd később gótikus boltozat kerül a toronyaljba, és esetleg a templom egy részére. A gótika idejéből a toronyalj záróköve, és számos bordatöredék került elő. 1457 után a török veszély növekedésével átépítik az apátságot. Vár lett belőle. A barokk kori újjáépítés kisebb változtatásokat hoz a templom alaprajzán, sekrestye épül, barokkos ívelésű ablakokat nyitnak a középkoriak helyett, a torony felső szintjét is átépítették, és barokk sisakot kapott a torony. A kereszt szárvégződéseiben a keleti és nyugati oldalon kápolnákat alakítottak ki, ezek valószínűleg csehsüveg boltozatot kaptak. A hajóban és a szentélyben még álltak a középkori boltozatok, de ezek állaga a XVIII. század végére már nagyon leromlott. Tudjuk azt, hogy az 1794-es tűzvészt megelőzően is már szó volt a rossz állagú, és a megyeháza bővítését akadályozó templom lebontásáról. A tűzvész csak felgyorsította ezt a folyamatot. A romos templom még néhány évig állhatott, hiszen a törmelékrétegébe főleg a déli hajóban számos sírt ástak, különösen sok gyermeksírt. A bontás 1800-ban vette kezdetét, a kőanyag egy részét az újonnan épülő plébániatemplomhoz használták fel.
Forrás:
CsaTolna Egyesület weboldala