Szeged | Havas Boldogasszony (Alsóvárosi ferences)-templom

Az obszerváns ferencesek szegedi megtelepedése összefügg a ferences rend 15. századi válságával, a rendi szabályok újrafogalmazásával és a rend megújulásával. 1444-ben Giuliano Cesarini bíboros, pápai legátus az 1316 óta Szegeden élő konventualis ferencesek kolostorát – hasonlóan a pesti, budai, marosvásárhelyi kolostorokhoz – átadta a rend szigorúbb irányát követő, a bosnyák rendtartományhoz tartozó obszerváns ferenceseknek. A konkrét okot, ami a pápai legátus elégedetlenségét kiváltotta, nem ismerjük; ez legfeljebb csak sejthető azokból a rendszabályokból, melyeket a konventuálisok számára 1454-ben a két évvel korábban Szegeden provinciálissá választott Igali Fábián adott ki. A rend életében bekövetkezett változások a Szegeden élő ferencesekére is hatással voltak. A reform útjára lépett konventuálisok Szegeden maradhattak, kolostorukat – mely a Palánknak nevezett városrészben volt – megtarthatták, ezért az obszervánsok Alsóvárosban telepedtek le, s ott kezdték meg kolostoruk építését.

A rend két ágának egy városban történt megtelepedése hosszú ideig tartó viszálykodáshoz, rivalizáláshoz vezetett. Ennek a török veszély vetett véget: 1541-ben a konventuálisok (akkor már mariánusok) végleg elhagyták a várost. A szakirodalom az obszerváns kolostor első említését Mátyás király 1459-ben kiadott oklevelében vélte megtalálni, melyben szerdai hetivásárt és négy mészárszék felállítását engedélyezte. E szerint a kolostornak – legalábbis részben – már állnia kellett. Amennyiben az 1459-es oklevél valóban az alsóvárosi kolostorról tesz említést, történeti jelentősége az, hogy az egyetlen írott forrás, mely Mátyás királlyal és az alsóvárosi kolostorral kapcsolatban hozható. A király mecénási tevékenységét a fennmaradt történeti források nem bizonyítják; ennek hagyományát a 18-19. századi rendi történetírás (Telek József, Ordinansz Konstantin, stb.) fogalmazta meg, végleg pedig a bautzeni Mátyás-emlék másolatának 1931-es elhelyezése erősítette meg a köztudatban.

A következő építéstörténeti adatot a templom hajójának északi és déli falán másodlagosan elhelyezett, 1503-as évszámú kőtáblák őrizték meg. E szerint 1503. augusztus 5-én, Havi Boldogasszony napján szentelték fel a templomot. Szeged 1543 farsangján került török kézre. A város elnéptelenedett, a templomok papjai elmenekültek. Szeged városában egyedül az alsóvárosi ferencesek temploma maradt használatban. A szerzetesek száma a 17. században 3 és 6 között mozgott, s csak a század vége felé emelkedett 7-10 főre. Tevékenységükről Szarvas Ferenc, Szeged város főbírája és Vas János, a város jegyzője a következőket írták 1652. október 1-én: „… a törököktől kipusztított alvidéken papok hiányában a katholikus hitvallás oly veszélybe jutott, hogy már emlékezete sem volna, hacsak az Üdvözítőről nevezett ferencrendi barátok a szentségek szakadatlan kiszolgálásával nem tartják azt fenn. A barátoknak érdemeit még a törökök is elismerték, mert amidőn a tatároktól elpusztított várost újjáalkották, s a környékbeli falvakban szétszórt lakosokat egybegyűjtötték, felpörzsölt zárdájukat a török kijavíttatta és az atyákat abba bevezette…”.

A 16-17. században a szerzetesek látták el a környező települések (Makó, Szabadka, Zombor, Tápé, stb.) plébánosi feladait. A 17. század második felétől a guardian a csanádi püspök vicariusa. Tudunk a szerzetesek orvosi tevékenységéről (1643-ban a törökök Egerbe hívtak egy szerzetest gyógyítani), és füvészkertjükről, gyümölcsösükről, mely 1740-ben, az árvíz után pusztult el. A hódoltság idejének építkezéseiről ismereteink a következők: A török hatóságok új épület emelését, vagy a meglévők bővítését nem engedélyezték; ezen kívül a legkisebb javítást is engedélyhez kötötték. 1680-ban a török engedélyezte a kolostor megújítását. A rendi közgyűlés Konstantini Lukács igehirdetőt bízta meg az építés vezetésével. A hagyomány szerint 1686. április 24-én hajnali háromkor az alsóvárosi templom harangja jelezte, mikor induljanak a török ellen a város visszavételére felvonult seregek. Október 23-án elfoglalták a várost. Negyed évszázaddal később, 1713-ban készült egy, a kolostort északnyugat felől nézve ábrázoló távlati kép és egy alaprajz. Ekkor, az 1712-es árvizet követően kezdődött meg a kolostor barokk átépítése, egyidőben a szegedi vár erődítési munkálataival. Ezt a rajzot szintén az alsóvárosi ferencesek levéltára őrizte meg, egészen 1923-ig, amikor – az akkor meginduló helyreállítással kapcsolatban – átadták a Műemlékek Országos Bizottsága tervgyűjteményének, Molnár Pál 19. századi rajzaival együtt. A rajz a török hódoltság utáni és a 18. századi barokk átalakítás előtti állapotot örökíti meg.

A templom boltozata hálóboltozatos. Boltozatának bordái nem kőből vannak, mint a hegyes, köves vidéken épült templomoknak, hanem égetett agyagból. A templom maga is téglából van, szemben elődjével, ami kőből volt. Ezeknek szebb darabjai bekéredzkedés esetén megtekinthetők a kőtárban. A templomnak csak az egyik oldalán vannak ablakok, mint ahogy az szokásos a gótikus templomoknál. Mérművei hiányoznak. A templomhoz még egy káptalanterem is kapcsolódik, aminek boltozata és mérműves ablakai még megvannak. A torony aljában sekrestyét alakítottak ki. A torony a hazai ferences templomok sajátosságai szerint a szentély mellett foglal helyet, mert így zsolozsmázás közben előírt harangozást így könnyebben és egyidejűleg lehetett elvégezni. A tornyot a szentélypárkány magasságáig gótikus, földszinti részét négy fiókboltozat fedi bordák nélkül, a sarkokban egy-egy keskeny lizénával. A dísztelen bordás csillagboltozatú sekrestye keleti falát két keskeny, egyszerű bélletű csúcsíves ablak töri át. A belső tér leghangsúlyosabb eleme a kora barokk jegyeket hordozó kétszintes főoltár csavart oszlopaival. Az oltárt 1713-ban Gráf Antal készítette Sarecz György, egy dalmát származású gazdag polgár költségén. Szobrai a Máriának behódoló szentek udvarképét ábrázolják. Az alsó sorban balról jobbra Szent Gellért püspök, Szent László és Szent István királyok, valamint Szent Adalbert püspök van. Fölöttük Szent József, Szent Antal, Szent Rókus, Szent János, Szent Ferenc, Szent Imre. Középen a Napba öltözött Asszony, Szűz Mária látható, amint a Szentháromság elé járul a gyarló emberiség bűneinek bocsánataiért. A lába alatti holdsarló az ellenséges hatalmak fölött aratott győzelem jelképe.

Ekkor helyezték el a főoltárban a Segítő Boldogasszony kegyképét. A legenda szerint a kegykép csaknem száz esztendeig rejtőzködött templom melletti Csöpörke tóban, míg egy lovát itató török katona meg nem találta. Ezt az eseményt ábrázolja a bejárattól balra eső oszlopon elhelyezett dombormű, amelyet Heksch Nándor készített Parobek Alajos festménye alapján. Az oltárkép fölött a Mária monogram látható. A monogram fölött Isten szeme, mint a Szentháromság jelképe következik, amely ébren őrködve figyeli a jókat és a rosszakat egyaránt. Ez döntő szerepet játszhatott az alsóvárosi napsugaras házak 18. század végi kialakulásában. A főoltár két oldalán 17–18. századi síremlékek láthatók. A kriptában nyugszik a török alóli fölszabadító ostrom során elesett De la Vergne francia tábornok és számos, jobbára osztrák tiszt. A templom mellékoltárai is ekkor keletkeztek. Ezek a Fekete Mária oltára, A tisztítóhelyen szenvedő lelkek oltára, Szentkereszt oltára (Pietà), Fájdalmas Szűzanya oltára, Szent József-oltár, Szent Anna-oltár. A Szent Antal-oltár és a Szent Ferenc-oltár a főhajót a szentélytől elválasztó diadalív két oldalához támaszkodnak.

Forrás:
Lukács Zsuzsa: Előzetes beszámoló a Szeged-alsóvárosi ferences kolostor kutatásáról In.: Haris Andrea szerk.: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon Tanulmányok (Művészettörténet – műemlékvédelem 7. Országos Műemlékvédelmi Hivatal)
Bálint Sándor: Szeged-Alsóváros: templom és társadalom