Sárszentmihály | Református templom

Református templom

Sárszentmihály

A külső megjelenésében 18-19. századi barokk templom egy kétperiódusú, gótikus, egyhajós, egyenes szentélyzáródású falusi templomot rejt magában (Hosszúság 16 méter, Szélesség 7.5 méter, falszélessége 1.1 méter). Maga a törtköves (sárga színű, üledékes homokkő) falazatú, sarkain fehér mészkővel armírozott gótikus templomhajó (felmenő falak) szinte teljes épségben megmaradt

Fejér megye
8143 Sárszentmihály, Május 1. u. 18.

A templom rövid története

Sárszentmihály Fejér megyében, Székesfehérvártól délnyugatra, a Sárvíz-csatorna mentén fekszik. A község eredete a honfoglalás idejére nyúlik vissza. Az államalapítás és a magyar középkor időszakában a Sárrét területe mind gazdasági, mind védelmi vonatkozásban stratégiai jelentőséggel bírt. A honfoglalás során a vidék az Árpád-ivadék vezértörzs szállásterületévé vált.[1]

A település eredeti neve Kér (Cari, Keri, Keer) volt, melyet az itt élt várjobbágy nemzetségről kapta. A várispánságok szervezése alkalmával ugyanis az ősnemzetségek kétharmadát beosztották a várjobbágyok közé, akik – Kézai Simon szerint – szegény nemesek, földet kaptak a királytól a várbirtokokból, hogy háború idején védelmezzék a várat és a várhoz tartozó birtokokat.  A sopronmegyei Kér várjobbágy nemzetség nevének nagy jelentősége abban áll, hogy Sopron vármegyén kívül még 17 más vármegyében találhatók hasonló nevű községek, így a Fejér megyei, ma Sárszentmihály nevű települést is Kérnek hívták. Tekintve a Kér név ezen nagy elterjedését, minden amellett szól, hogy a sopronmegyei várjobbágy nemzetség tulajdonképpen egyik ága volt azon honfoglaláskori magyar törzsnek, melyet Konstantinus Porphyrogenitus „Karęnak” irt. A magyaros alak tehát Keri (Käri) vagy Kér.[2]

A keresztény királyság 1001-ben történt megalapításakor új szervezett vármegyék és püspökségek kialakítását kezdték meg. Kér település neve először egy 1002-ben (más értelmezés szerint 1009-ben) kelt oklevélben jelenik meg. A Szent István király által, Sólyban kelt[3] és kiadott oklevélben a veszprémi püspökség joghatósági területének kijelölése és megadományozása történik.[4] Az oklevélben Szent István négy várat, Veszprém, Fehérvár, Kolon és Visegrád várát és azoknak megyéjét rendelte a veszprémi Szent Mihály székesegyház alá, továbbá Veszprém megyében Kér falut, Fejér megyében Ősi, Kér, Berény és Füle falvakat, Kolon megyében Marcalfőt és Visegrád megyében Szentendrét adományozta Szent Mihály egyházának, a veszprémi püspökségnek. (1002. — a veszprémi püspökség és ennek püspöke, István alá rendeli Wesprem, Székesfehérvár [Alba], Colon és Wsagrad megyéket [civitates], s ezen kívül a püspökségnek adja Veszprémmegyében Cari, Fehérmegyében Ausi, Cari és Bergen falvakat, Colon, Wsegrad és Hurhida megyék kerületében pedig egy-egy falut tartozékaikkal.)[5]

Bár a Kér név – mint láthattuk – a honfoglaló Kér-törzs idetelepített töredékének nevét őrzi, a község nevének 1436-ból ismert „Zenthmihal” alakja, majd az 1438-ban említett „Keer aliter Zenthmihal”, illetve az 1439-es „Poss. Keer” arra enged következtetni, hogy a helységnek két neve volt ebben az időben: Kér és Szentmihály.[6] Kér eleinte tehát királyi birtok volt, Szent István a veszprémi püspöknek adományozta, majd a 14-15. században a székesfehérvári Szűz Mária egyháznak és a székesfehérvári káptalan prépostjának is volt itt birtoka. Temploma védőszentjéről, Szent Mihályról kezdték a községet Szentmihálynak nevezni.[7] Ebből kitűnik, hogy 1436-ban már állt a ma reformátusok által használt templom.

1543-ban Zentmyhal néven említették a települést. A 16. században is lakott helység. A 15 éves háború idején elpusztult, de 1617-ben már ismét lakott hely, lakói magyarok voltak.[8] 1650-ben a palotai uradalom tartozékaként a Zichy család birtokába került. Pesty Frigyes Fejér megyei helységnévtára számára Sárszentmihályra vonatkozólag Rabb János bíró és Dezső János jegyző 1869-ben tett jelentést a településről. Akkor a helybeli uraság, gróf Zichy Edmund 1856. évben külön adóközséget hozott létre Zichyfalva névvel, ahova Szentmihály faluban levő kastély és park, egyéb tiszti lakok és a külső telek: Livia és Szentpál majori épületek, — amikben cselédség lakott, gazdasági épületek voltak — tartoztak. Zichyfalva be volt olvadva Szentmihály faluba, csak az adóra nézve képezett külön községet.[9]

Sárszentmihály határához tartozott Sárpentele, melyet 1377-ben Villa Pentulae, 1479-ben Villa (prossessio) custodialis Penthele néven említenek az írott források. De Úrhida is Szentmihály határát képezte, 1437, 1438, 1479. években Vrhida, 1478-ban pedig már Wrhyda néven jelent meg az oklevelekben.[10]

A Sárszentmihály község határában lévő topográfiai nevek, a telekkönyv szerint a 19. század végén:

  1. Belsőtelek. Magában foglalja a faluban levő házakat és kerteket.
  2. Korczórét a falutól északra, magában foglalja a községi pénztár rétjeit.

III. Korczó ugyanott magában foglalja a volt úrbéres szántóföldeket.

  1. Hosszúdűlő a falutól délre: az egyesek sessio földjei.
  2. Szőlők alatti rövid dűlő a falutól délnyugatra, szántóföldekkel.

VI-VII. Felsőkis, Alsókis: dűlők a lakosok szántóföldjei a falutól északra.

VIII. Parochiális föld: a malomba vivő úttal a reform, eklézsia papot és tanítót illető földjeivel.
IX. Sághegy volt dézsmás szőlő, részint fehérváriak, részint falubeliek, részint magában a hegyben lakók birtoka, a falutól délnyugatra.

  1. Öreghegy.
  2. Külsőhereföld.

XII. Szabadföldek legelői földek, volt úrbéres föld, a falutól északra, délre.

XIII.—XIX. számú dűlők alatt Sárszentmihálytól délre fekszik Úrhida szőlőhegy, telve lakosokkal, ez 1860 előtt Szentmihály községhez tartozott. Azóta külön községet képez, gróf Széchenyi Imre és Dienes urak Sárpentele nevű, a falutól keletre eső pusztájával együtt. Sárpentele dűlői majd Úrhida község által fognak neveztetni.

XXI. Alsódűlő falun alól a falutól délkeletre, szántóföld.

XXII. Felső vagy temetői, szántóföld, a falutól délre, melyben van 1 h. 992 négyszögöl reform, temető, mellette elvonuló 360 négyszögölnyi csapásúttal. Ez utóbbi 2 dűlő is volt úrbéres szántóföld, a lakosok birtoka.

XXIII. Kenderföld gróf Zichy Edmund birtoka az árendában kiadott urasági korcsmához, mely föld Sárszentmihály községhez tartozik, a falutól keletre.

XXIV. Belsőhereföld — a falutól keletre, az egyesek szántóföldje.

XXV. Falurét alsódűlő — a falutól keletre, Fehérvárra vivő országúttal és községi réttel.

  1. és XXVI—LXIV. dűlőszámok alatt gróf Széchényi Imre és Dienes Ferenc uraknak S. Szentmihálytól keletre fekvő Sárpentele pusztája foglaltatik.

LXV. Sárréti moharföldek, a falutól keletre, Sárpentele szomszédságában fekvő szántóföld. A Nádor-csatorna bal partján.

LXVI. Paprét. A Nádor-csatorna bal partján keletre a falutól rétek, a reform. papé és tanítóé, s még két volt jobbágyé.

LXVII. Közlegelő. A falutól keletre az úgynevezett Malom-csatornán átmenve fekvő közlegelő. A Nádor-csatorna és Malom-csatorna a szomszédos Veszprém megyében erednek.

 

Zichyfalva község határában előjövő topográfiai nevek szinte a telekkönyv szerint ezek:

  1. Belsőtelek az uradalomnak Szentmihályban levő kastélya, kertje, vagyis tiszti s cselédlakok, kertek.
  2. Diósvölgy, a falutól délre, urasági szántóföld.
  3. Pinceház — urasági szőlő a szentmihályi öreghegyen.
  4. Dűlő alá út és Sági temetői szántóföld nyugatra a falutól: r. kat. temetővel.
  5. Sztpáli alsószántóföld, északra a falutól, Csoór község határa felé.
  6. Szentpáli birkamező és mocsáros. Szent Pál nevű majorral.
  7. Molnár föld conventios föld. 8. Malom melletti csapás. 9. Káposztás. 10. Csiramező. 11. Kőgyes bozót. 12. Tobakcanális, Nagyvölgyi kaszáló. 13. Nagyvölgyi bozótos. 14. Csőri határra dűlő bozótos. 15. Kiskeszi határi kaszáló. 16. ökörmező. 17. Mocsáros. 18. Szentpáli felső. 19. Majorba vezető csapás és Bonahegy.

 

Ezen részint szántóföld, részint többnyire rétföldek a falutól északra és északnyugatra fekvő Csoór és Kis Keszi községek felé fekszenek. A falutól délre a Lívia majorhoz tartozó urasági szántóföldek voltak. (Lívia major nevét a grófnak leányától, Líviától vette, ki férjezett gróf Zichy Nándorné, nagylángi grófné).[11]

1913 októberében a sárszentmihályi egyház iskolaépítési célra 10.000 korona kölcsönt kapott.[12] 1929 augusztusában az egyházközség templomi orgonát állított fel a templomban.[13] 1938-ban Sárszentmihály a templom és torony renoválására 2400 pengőt kapott.[14] Kovács Lajos (1858-1933) sárszentmihályi lelkész 43 évnyi munkásságához fűződik az új templomtorony, az új iskola, tanítólakás építtetése, de új harangot, templomi harmóniumot is szerzett. Az egyházi épületeket, az egyház vagyoni ügyéit példás rendben, a lelkészi földeket karban tartotta.[15]

Az MTI közlése szerint 1932. május 30-án Sárszentmihályon jeges eső esett, és a villám becsapott a templomba, de nagyobb kárt nem okozott.[16] Annál többet a második világháború…

Háborús károk Sárszentmihályon 1945. július 21-én: az iskolák ajtó, ablak nélkül vannak, a berendezés, a padok teljesen megsemmisültek, a templomból a padokat elégették, az oltárt megcsonkították, a temetőben a síremlékeket lerombolták, az első háborús emlékszoborba belövöldöztek, a községháza ablakai be vannak verve.[17]

 

Feltárások

A református templomtól nem messze megtalálták a középkori Szentmihály egyik temetőjét. A Varga-malom mögötti réten embercsontokat, falakat találtak 1963-64-ben. Feltehető, hogy itt középkori templom, temető rejtőzik. A Malomszigeten 1967-ben középkori településre akadtak.[18] 1964 nyarán a Május 1. u. 20. sz. alatt szemétgödör ásás közben csontvázas sírra találtak. A hitelesítő ásatás során újabb sír került elő (D—É tájolású). Melléklet az 1. sírban volt, egy bronztű töredéke, bemondás szerint a fej alatt. A feltárt sír szelvényben szórványosan kerámiatöredék is mutatkozott. A temető, amely a mai református templomtól 25-26 méterre fekszik, a középkori Sárszentmihály egyik temetője lehet. A templomot megvizsgálva, északi oldalán korábbi alapfalak nyomai mutatkoznak.

A Varga malom mögötti réten embercsontok és falak kerültek felszínre. A környezetből kiemelkedő kb. négyszög alapzatú, köves domborulat esetleg középkori templomot, temetőt rejt magában. A terepjárás során összeszedett kerámiaanyag 14-15. századi.[19]

A Székesfehérvár-Úrhida közötti közút Sárvizet át vezető hídjától kezdődő és déli irányban haladó mintegy 250 méter hosszú, 150 méter széles szigetén (Sárszentmihály-Malomsziget) végzett terepbejárás felszíni cserépanyaga, valamint a terület környezetvizsgálata alapján nagy valószínűséggel lehetett a veszprémi püspökség 1009-ben (1002-ben) kelt oklevelében szereplő Úrhida várát /clvitas Urhida/ azonosítani. Ugyaninnen későközépkori cserépanyagot is megfigyeltek a régészek. A sziget északi csúcsától mintegy 200 méterre északra 14-16. századi falu elpusztult kőház maradványait és kerámiát figyelték meg Kralovánnzky Alán régész vezetésével.[20]

Nagy Árpád 1974 augusztusában végzett leletmentést Sárszentmihályon a Május 1. út 12. szám alatt. A középkori templom körüli temető 6 sírját tárták fel. A leletek alapján a temetőnek ezt a részét a 15-16. században használták.[21] A középkori templom – melynek maradványai részben a mai református templomba épültek be – körüli temető újabb sírjai közül egy megfigyelésre, hat feltárásra került. A sírok között jelentkező hulladékgödrök és a feltárt középkori kút arra mutat, hogy a temető szélét, vagy ahhoz igen közeli részét találták meg a szakemberek. Az l. sír pártájából ítélve hozták azt a megállapítást, mely szerint a temetőnek ezt a részét a 15-16.században használták. Nagy Árpád munkatársai Szabó Klára és Fülöp Gyula egyetemi hallgatók voltak.[22]

A belső tatarozást megelőző vakolatleverés során a templomban középkori részletek (déli kapu, sarokarmirozás, stb.) kerültek elő. Ennek alapján Kozák Károly régész megállapította, hogy a templom hajójának nagyobb, nyugati része azonos az 1438-ban említett falu — „Possesio Keer aliter Zentmihal — templomával. Munkatárs Bükky Zsuzsanna építészmérnök volt.[23]

A templom 1985-ben megkezdődött tatarozása során, a templom belső terében 10 darab kőtöredék került elő. Kozák Károly régész 5 darab 15. századból származó gótikus, és 5 darab 18. századi barokk töredékről tett jelentést.[24]

1986-ban a megyei régészeti topográfia keretében rövid leletmentő, hitelesítő ásatást folytattak a sárszentmihályi református templomban és közvetlen környékén Hatházi Gábor vezetésével. Már 1982-ben, az OMF falkutatása nyomán napvilágra került a gótikus stílusú templomhajó déli bejárata és a nyugati oldal ablaka. Az 1986-os feltárás során a szentély délnyugati részletét, benne három sírt, a templom kerítés több pontját tárták fel.[25]

A középkorban évszázadokon át a templomok mellé, köré temették a halottakat. Az ilyen, idővel egyre szűkebbé váló temetőt cinteremnek hívták. A helyhiány mellett egészségügyi okok is indokolták a halottak településen kívüli elföldelését. Az ezirányú folyamat már a 16. században megkezdődött, de kötelező jelleggel, törvényben csak 1876-ban írták elő. A temető területe az illető egyház tulajdonát képezte. Rendszerint árok, esetleg kerítés vette körül, védve a sírokat az elkóborolt állatoktól. Az öngyilkosokat, a kivégzetteket, a kereszteletlenül elhaltakat egykor a temető árkába földelték. Sárszentmihályon a török idők után még rátemetkeztek a templom körüli középkori sírokra. Így azt kell valószínűsíteni, hogy a területen csak a 18. század végétől, a 18-19. század fordulójától temethettek a falun kívül.[26]

1991-ben befejeződött a sárszentmihályi református templom külső-belső helyreállítása (tervező: Nándori Klára és Deák Zoltán).[27] 1994-ben a karzatrestaurálás történt meg.[28]

 

A mai református templom kutatásáról összességében elmondható:

A lelőhely (Május 1. út 18.) az 1970-es évek óta ismert, Fülöp Gyula leletmentése során a középkori templom körüli temető néhány sírja került napvilágra. 1982-ben került sor Kozák Károly vezetésével az OMF tájékozódó felmérésére, és egyes szakaszokon kisebb falkutatásokra. Ennek eredményeként megtörtént a templom védetté nyilvánítása. 1986-ban az IKM a megyei régészeti topográfia keretében leletmentő és hitelesítő ásatásba kezdett a templomon belül és közvetlen környékén, melyet az OMF leállított. Ezt követően az OMF ellenőrzése és irányítása mellett folytatódtak házilagosan – a tervezést és műemléki helyreállítást előkészítő munkálatok (tervező: H. Nándori Klára). 1990 májusában a régészeti feltárásokat, immár az OMF felkérésére, ismét az István Király Múzeum vette kézbe. Az OMF és az IKM kutatásai a következőkben foglalhatók össze. A külső megjelenésében 18-19. századi barokk templom egy kétperiódusú, gótikus, egyhajós, egyenes szentélyzáródású falusi templomot rejt magában (Hosszúság 16 méter, Szélesség 7.5 méter, falszélessége 1.1 méter). Maga a törtköves (sárga színű, üledékes homokkő) falazatú, sarkain fehér mészkővel armírozott gótikus templomhajó (felmenő falak) szinte teljes épségben megmaradt, csaknem a párkány magasságáig. Az írott források 1438-ban említik először, a 17. században két ízben is leégett. Végleges barokk formáját a 19. század elején, átépítések után nyerte el. Ekkor került sor a hajó keleti oldalának meghosszabbítására (+ 3.8 m) és a keleti oldalhoz csatlakozó harangtorony, valamint a déli oldalon található bejárati előtér megépítésére. Itt került napvilágra az elszedett, fehérmészkő keretezésű, elfalazott eredeti bejárat. Tőle keletre kerültek elő az aránylag alacsony, gótikus ablaksor nyomai, melyeket a barokk átépítés szinte nyomtalanul elpusztított (a kapu melletti első kőkeretes barokk ablak nyugati káváját a helyén hagyott, gótikus – Kozák Károly véleménye szerint 13-14. századi – ablakkeret felhasználásával alakították ki).

Keskeny, rézsűs bélletű gótikus ablak maradványa került elő a nyugati homlokzaton. Az újkori átépítés során az egyenes záródású szentélyt helyenként a lábazatig, helyenként az alapozási árok fenekéig kiemelték. Feltárásakor jutottak napvilágra az oltáralapozás és egy döngölt, agyagos járószint maradványai, valamint több sír is (4-11. század, és a 12-14. század sír). Egy későbbi (a kerámia anyag alapján 15-16. századi) bővítés során emelték a szentély északi falához csatlakozó, annak keleti zárófalával egy síkban épült, az újkori átalakítások során az alapokig visszabontott sekrestyét (Hosszúsága 4 méter, Szélessége 2 méter, falszélessége 0.6 m). A cinterem kutatásakor újabb sírok kerültek feltárásra (4-11. sz. sír; 14-15. századi leletanyaggal, lemezes pártaveretekkel, pitykegombbal, stb.).[29]

 

Érdekesség

Sárszentmihály egykori ura, Zichy Jenő sárszentmihályi kertjében hevertek sokáig a nagyvázsonyi pálos kolostor alapítóinak, Kinizsi Pálnak és Kamicházi Horvát Márk bánnak sírkövei.[30] Az ifjú gróf Zichy Nándornak a kövekre vonatkozik eme feljegyzése: „Maga Zichy Pál sírköve, már az én gyermekkorom óta, mint tudom, a fejérmegyei szentmihályi kastély mellett van. Hogy került oda, nem tudom. De minthogy Kinizsi Pál és Kamisáci Horvát Márk sírkövei mellett feküdt, valószínű, hogy Nagyvázsonyból került a Zichy Pál síremléke is oda.”[31]

 

 

 

[1] Sárszentmihály Sárpentele – Adatok, képek a községek történetéhez, földrajzához, gazdasági – művelődési – szociális viszonyaihoz, 1994.

[2] NAGY GÉZA: Magyar nemzetségek. „Magyar Őskutatás kiadása. Buenos Aires, 1974., 19-27.

[3] Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene – A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001) 43.

[4] A történetíróink által korábban, majd legújabban újra 1002-re datált István király-féle oklevelet, általában, mint a veszprémi püspökség alapítólevelét szokták emlegetni. Jóllehet ezen oklevélben nem alapításról, hanem egy már meglévő püspökség joghatósági területének kijelöléséről és a püspökség megadományozásáról van szó. RAINER PÁL (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011.) 7.

[5] A 13. század végén/14, század elején – feltehetően tévesen 1009-re datálták Szent István király azon oklevelét, amely IV. Béla király 1259-es átiratában állott akkoriban Rád nemzetségbeli Benedek veszprémi püspök (1289-1311) és környezete rendelkezésére, s amelyben ezen megyék első írásos említése szerepel. RAINER PÁL (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011.) 7.

Az oklevél átiratai: a) IV. Béla 1257. nov. 20. (A veszprémi kápt. lvt. „Vesprim. eccl. 9.”) b) a tihanyi konvent 1295 körül. (MODL. 4.) SZENTPÉTERY IMRE: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica. I. kötet 1. füzet. (Budapest, 1923.) 2.

[6] Poss. Zenthmihal altaris S. Ladislai regis in ecclesia Albensi. (1436.) Poss. Keer (1439.) Poss. Keer aliter Zenthmihal rectoris altaris S. Pauli apostoli in eccl. Albensi. (1438.) A fejérvári (Boldogságos-Szűz egyházé (ennek oltáraié) volt. CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. kötet. Budapest, 1897., 349.

[7] Pesty Frigyes helységnévtára, Fejér megye. Bevezette, közreadja és jegyzetekkel ellátta Párniczky Józsefné. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977) 268-269.

[8] NAGY LAJOS: Adatok Fejér megye történeti-földrajzi névanyagához. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972) 289.

[9] Pesty Frigyes helységnévtára, Fejér megye. Bevezette, közreadja és jegyzetekkel ellátta Párniczky Józsefné. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977) 268-269.

[10] NAGY LAJOS: Adatok Fejér megye történeti-földrajzi névanyagához. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972) 289.

[11] Sághegy — régebben Ságpuszta. Az ittlakó besenyőkről a középkorban Besenyőságnak nevezték. Itt is a fehérvári prépostságnak volt birtoka. Urhidára vonatkozóan 1437-től találunk okleveles adatokat. A Sárpentele 1377-ben neve Villa Pentulae formában fordul elő (Csánki). A középkorban a fehérvári káptalané volt, majd a farádi Vörös család, utóbb a Széchényi grófok tulajdonába ment át. A XVI. században a majorsági gazdálkodás terjedésével egyidőben épült ki az ún. királyi haszonvételi jog (regalia) a bor, sör, húskimérésre, malom, kohó működtetésére, vámszedésre, vásártartásra, vadászatra és halászatra. Ezek haszonvételeit a nemes rendszerint bérbe, árendába adta. Pesty Frigyes helységnévtára, Fejér megye. Bevezette, közreadja és jegyzetekkel ellátta Párniczky Józsefné. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977) 268-269.

[12] Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1913., 1913. október, 143.

[13] A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus 9.

[14] A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. február, 1938. augusztus, XII., melléklet 1.

[15] Dunántúli Protestáns Lap – 44. évfolyam – 1933., 184.

[16] Napi Hírek, 1932. május/21932-05-30 [0275]

[17] BÖDŐ ISTVÁN – CZETZ BALÁZS: „Ígéretekből nem lesz demokrácia!” Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945–1948 – Fejér megyei történeti évkönyv 29. (Székesfehérvár, 2009) 107.

[18] Pesty Frigyes helységnévtára, Fejér megye. Bevezette, közreadja és jegyzetekkel ellátta Párniczky Józsefné. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977) 268-269.

[19] BÁNKI ZSUZSANNA: Régészeti gyűjtemény. VI–VII, 1965–66. p. 134–135. Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 6.-7. 1965-1966 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1966) 134.

[20] SZ. BURGER ALICE (szerk.): AZ 1967. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/21. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1968) 74.

[21] ANTONI JUDIT, F.: Régészeti kutatások. – Archäologische Forschungen. XV, 1974. p. 273–276. Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 15. 1974 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1976) 274.

[22] Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1974. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/28. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1975) 133.

[23] CZEGLÉDY ILONA (szerk.): AZ 1982. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/36. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1983) 118.

[24] HORLER MIKLÓS: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988) 222.

[25] CZEGLÉDY ILONA (szerk.): AZ 1986. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/40. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988) 115.

[26] GELENCSÉR JÓZSEF – LUKÁCS LÁSZLÓ: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat (1991) 483.

[27] N. DVORSZKY HEDVIG – F. MENTÉNYI KLÁRA szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991) Az OMF irányításával végzett 1991. évi jelentősebb kutatások és helyreállítások 55.

[28] F. MENTÉNYI KLÁRA szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996) 291.

[29] Hatházi Gábor beszámolója. Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 26. 1989-1992 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1997) 192.

[30] BÁRÓ FORSTER GYULA: Magyarország műemlékei 2., A Műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma (Budapest, 1905) 1009.

[31] Gróf Zichy Pál (1645-1684) sírköve. Székesfehérvári Szemle 2. évf. (1932) 14.

Back to Top