Salföld | Kőkúti pálos kolostorrom

A salföldi vagy más nevén kőkúti pálos kolostor romjai Veszprém megyében, az Ábrahám-hegyen, a Balaton-felvidéken találhatók, a mai Salföld falu határában, a településtől délkeleti irányban, a temető mellett elhaladó földúton, majd a piros turistaúton kb. 2 km gyalogtúrával érhető el. Az erdőkkel övezett pálos kolostor és templom maradványai festői látványt nyújtanak minden évszakban, így nem csak a nyaralás alatt érdemes felkeresni ezt a nyugalmas, gyönyörű helyet…

A Káli-medence szélén fekvő Salföld község neve csak az utóbbi időben alakult ki. A középkorban ezen a helyen két település feküdt, Alsó-Kőkút és Felső-Kőkút. 1338-ban említi meg először egy oklevél azt az ismeretlen eredetű családot, amely itt élt, és az egyik helységben kőháza vagy palotája is volt. A Kőkúti- vagy Köveskúti-család történetében állandó visszatérő személynév volt a Sal név, amely a Saul keresztnévből származott. Valószínű, hogy Sal a család egyik köztiszteletben álló alapító őse lehetett. A területen más források szerint az Atyusz nemzetség egyik neves tagjának, a 13. század elején élt Sol vagy Saul comesnek voltak birtokai, így a Kőkúti vagy Köveskúti család az Atyusz nemzetség Saul ágából származhatott le. A 16. század elején, a család székhelyét megkülönböztetésül a másik Kőkúttól Salkőkútnak nevezték, míg a családot Salköveskúti vagy Salkőkúti családnak. A végvári harcok idejében ugyan mindkét település elpusztult, de az újratelepülő lakosság az egyik települést Kékkútnak, a török hódoltság előtti Salkőkút falut pedig Salföldnek nevezte el. Ezért hívják a salföldi pálos kolostort kékkúti, kőkúti és salföldi pálos kolostornak is…

A 13. századtól kezdve, mint láttuk, a környék birtokosa a Kőkúti család volt. Minden valószínűség szerint ez a Kőkúti család alapíthatta a kőkúti pálos kolostort is, melynek első említése a 13. század közepéről származik. Pál veszprémi püspök 1263-ban kiadott oklevele, melyben IV. Orbán pápa felhatalmazása alapján a magyarországi pálos-rend szabályait megállapítja, felsorolta a pálosok már fennálló kolostorait és ezek között említette a kőkúti Szent Mária Magdolnáról nevezett kolostort is. A pálosok salföldi kolostoráról nagyon kevés írott forrás emlékezik meg. 1307-ben a Tihanyi konvent állított ki egy oklevelet, amelyben Barnabás fia Kelemen, a veszprémi káptalan ábrahámi jobbágya saját lelki üdvéért egy szőlőt adományozott a köveskúti remeték Szent Mária Magdalena tiszteletére szentelt egyházának. A káptalan az adományhoz hozzájárult azzal a kikötéssel, hogy a pálosok a szőlő után a tizedet fizessék meg. Minden bizonnyal ez így is történt, hiszen a salföldi pálos kolostor alatt óriási méretű borospince húzódott…

A vidéken a 15. század közepén nagy pártharcok dúltak I. Ulászló és V. László anyja, Erzsébet királynő hívei között. Ebben az időben először a szomszédos uzsai pálos rendház néptelenedett el. Vajai János ferences helytartó levelet intézett a pálos rend főperjeléhez, melynek tartalma alapján a ferencesek az elhagyott kolostort szerették volna birtokba venni. Márton pálos főperjel 1442. december 17-én kelt leveléből tudjuk meg, hogy átengedte nekik az uzsaszentléleki, és a pálosok által ugyancsak elhagyott kőkúti remeteségeket is. Hogy a ferencesek valóban átvették volna a kőkúti kolostort, nem tudjuk. Valószínűbb az, hogy a pártharcok csillapodása után a pálosok visszatértek elhagyott kolostorukba, ugyanis egy oklevél bizonysága szerint 1482-ben a kőkúti pálosok újabb adományt kaptak, sőt, István bíboros szerpap még 1475-ben a Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelt kolostortemplom javára búcsút is engedélyezett. Minden bizonnyal a kolostor ezt megelőzően nyerte mai alakját. Valószínű, hogy éppen az építkezésekkel kapcsolatos költségek fedezésére kérte az alapító család valamelyik tagja a búcsúengedélyt. A kőkúti pálosok a 15. század végén hagyhatták el monostorukat, közvetlenül azután, hogy a búcsúkból származó jövedelmet a kolostor építkezéseire fordították, és kibővítették, sőt teljesen átépítették rendházukat.

Gyöngyösi Gergely a pálos kolostorok okleveleit felvonultató, 1520 körül keletkezett művében a kőkúti rendház már nem szerepelt. A kolostor történetéről a továbbiakban hallgatnak a források. Annyi bizonyos, hogy amikor a 16. század végvári harcai ezt a vidéket elérték, a kolostor már elhagyott és ennek megfelelően düledező volt. A 20. században többször megemlítették a Salföld határában álló romokat. Egy jegyzői jelentés alapján, a kolostor lerombolása valóban az 1820-as években következett be, amikor az akkori tulajdonos, a gyulakeszi Csigó család szétbontotta a kolostort és az így nyert építőanyagot egy közeli juhakol építésére fordította. Később többen is elhagyatva látták a romokat, erdészház emelkedett a helyén…

A salföldi kolostor maradványainak állagvédelme először 1958-ban vetődött fel az Országos Műemléki Felügyelőségen, minimális régészeti feltárásra azonban csak 1959-ben került sor az egykori templom területén. A kutatással egy időben megtörtént a legnagyobb mértékben megrongálódott részek állagvédelme is, a munkálatokat Sch. Pusztai Ilona vezette. A tájékozódó ásatás után 1962-ben teljes régészeti feltárást végeztek a kolostornál. A területet kitisztították, majd 1963-ban a későgótikus templom- és kolostorromot konzerválták, állagát biztosították. A feltárás során kiderült, hogy a kolostor legkorábbi része a mai templom hajója, ezen a helyen még a pálosokat megelőző időben kis román stílusú templom állhatott, melyet a kolostor megalakulásakor a szerzetesek feltehetően átépítettek. Az állagvédelmi munkák során az új falakat az eredetitől eltérő módon, kisméretű téglából falazták fel, így világosan elválaszthatók lettek egymástól az eredeti és az új részek. 2002-ben újabb állagmegóvást hajtottak végre a romokon, ekkor került kialakításra a turista-pihenőhely is a kolostor romjai alatt.

A kőkúti romokat sűrű erdő szegélyezi az Ábrahám-hegy háborítatlan területén. Az ösvény végéhez érve azonban feltárul előttünk a múlt egy részlete, a magányos kőkúti templom és kolostor romjai… Az egyhajós templomépületet keletre tájolták, 21,6 m hosszú, és 7,9 m széles volt. 1475 körül késő gótikus stílusban átépítették, ekkor került hozzá a még ma is látható, hosszú szentély, mely egyforma széles a hajóval, gótikus diadalív választja el attól. Feltehetőleg csúcsíves keresztboltozat borította. Nyolcszög alakú, a nagyvázsonyi temploméhoz hasonló hálóboltozatos mennyezetű szentélye poligonálisan záródik. A templom déli homlokzatán a támpillérek közt csúcsíves ablakok voltak. Bejárata a nyugati oldalon nyílt, északi falában pedig ajtó vezetett a kolostorba. A templomhoz északról csatlakozik a négyszögalaprajzú kolostor. A kolostor kis udvarát kerengő folyosó övezte, közepén kút volt. A rendházat az északi oldalról is meg lehetett közelíteni, keleti szárnya, a szerzetesek hálóterme alatt pincék helyezkedtek el. A hálótermek mellett déli irányban egy nagyméretű élelmiszerpince és egy kamra, a kolostor délnyugati csücskében pedig konyha és étkező volt. A szentély mellett sekrestye állt.

A salföldi pálos kolostor festői tájban fekszik, a nyugalom szigete, ugyanakkor a felújított rendház és temploma értékes darabbal gazdagítja az északi Balaton-part kultúrtörténeti látnivalóinak sorát.

Forrás:
Zsiray Lajos – Sch. Pusztai Ilona: A salföldi Mária-Magdolnáról elnevezett pálos kolostor
Holub József: Zala megye története a középkorban III.
Molnár István: A magyarországi pálosok „Zöld Kódex”-ének Veszprém megyei regesztái
Kisbán Emil: A magyar Pálosrend története I.