Sajókaza | Református templom

Borovszky az ószláv kozai kecske szóval hozza kapcsolatba a nevét s szerinte pásztorkodó nép, természetesen szláv népség, telepe volt, holott a Kaza török szó és magyar törzsnév volt. Régi volta mellett is csak a XVI. századból van olyan okleveles emlék, mely nevét említi. A XIII. század vége felé már a Rátold-nemzetség birtoka, s a nemzetség megosztozott a birtokán. A Kaza nevet latinosan is írták s így Caza alakot is találunk, azonban rendesen a Kaza írásmódot alkalmazzák okleveleink. A községben már ekkor Szent Vitus (Vid) tiszteletére egyház volt, de hogy ezt a Rátold-nemzetség emelte-e, vagy mástól ered, nem dönthetjük el. A pápai tizedlajstromok egyházát Szent Vitus és Modestus egyházának mondják, a község nevét pedig Cassa, Kaza, Kosa, Baza formában említik. Hogy milyen nagy hely lehetett, kitűnik abból a tényből is, hogy az 1334. évi ínséges időt leszámítva, mikor 11 garast fizetett, rendesen 32—36 garas az egyháztól beszedett tized.

Az 1335. évi ínség azonban Kazát sem kímélte meg, amit onnan láthatunk, hogy ez a nagy hely sem fizetett semmit. A XIV. század elején már rendes vásárja és piactere volt. De jelentőségét mutatja az is, hogy a megye gyűléseit nem egyszer Kazán tartotta, így 1342., 1343., 1360., 1372., 1381., 1393. években. Földesurai, a Rátold-nemzetség tagjai, nemcsak egyházát látták el adományokkal, hanem Szent János evangélista tiszteletére Ágostonrendi monostort is létesítettek. Nem tudjuk, hogy mikor keletkezett a zárda, de 1343-ban már bizonyosan megvolt. A nemzetség minden családjának volt birtoka Kazán, így a Feledieknek, Lorántffyaknak, Kakasoknak, Putnokiaknak, leginkább azonban a Kakasok tűntek ki, akik ugyancsak megosztoztak birtokaikon és Zsigmondtól 1415-ben új adományt is szereztek ezekre s egyik águk Gyulafy nevet viselt. A rokon Jolsvai Leustak fia, György halálával az ő része királyi birtok lett s ezt Zsigmond király zálogba adta Serkei Lóránt fiának, Györgynek.

A község ebben az időben igen nagy virágzásnak indult, új telepe is keletkezett, amelyet Kazaújfalunak neveztek s ez a telep is annyira fejlődött, hogy a községet magát is már Újfalunak kezdték nevezgetni. De megszépítette egyházát a templomra épített torony is; temploma körül a kor szokásának megfelelően a temető feküdt, a templom mellett levő utcát pedig Paputszának hívták. Szőlői közül is többet, így a Zomolyot már ekkor ismerjük. A nemzetség egyes tagjai egymás között folyton civakodtak s az amúgy is izgatott kedélyállapotot még fokozta az a körülmény, hogy a diósgyőri várnagyok olykor erőszakkal a várbirtokhoz foglalták egyes birtokaikat. Az ekkori oklevelek egész serege a nemzetségi perek sorozatát tárja elénk. Az erősen növekvő község jelentősége folytán városi rangra emelkedett s okleveleink oppidumnak, vagyis kifejezetten városnak mondják. Hogy mikor történt a városi rangra emelés, nem tudjuk, de 1461-ben már mezőváros.

Birtokos családjai közül a Felediek 1480-ban a Básthiaknak, János vajda fia Leusták 1481 – ben Perecsei Frank Jánosnak, Putnoky Pál pedig 1491-ben Mellétei Tamásnak zálogosának el birtokrészeket. A Melléteiek a Kakasoktól már 1487-ben is vettek zálogba egyes részeket, Lorántffy Miklós pedig részegségre adván magát, birtokrészeit köznemeseknek és másoknak vagy  elzálogosította, vagy eladta. A török által amúgy is megviselt városnak az egri káptalannal gyűlt meg a baja, amely az erdő kérdésében egyenetlenkedett, a viszályban azonban egyezségre léptek,21 bár a megye Kaza javára ítél. Birtokosai sorában változás is történt. Putnoki Pál az ő részét több más birtokával Széchi Tamásnak eladván, a birtokosok sorában Széchy Tamás és Mladesovics Horváth Péter szerepel.

Sajókaza református egyházának alapos régészeti feltárását 2000–2001-ben végezték el. A kutatást vezető Simon Zoltánnak a Műemlékvédelmi Szemlében közölt jelentéséből megtudjuk, hogy a templom építésének két román kori, két gótikus és egy jelentősebb késő barokk periódusa különíthető el egymástól. A nyugati hajó az 1200-as évek elejére keltezhető, de már a XIII. század második felében végeztek rajta egy újabb román stílusú átépítést. Akkori tulajdonosai, a Rátótiak nyugati irányban megtoldották a hajót, helyet csinálva a kegyúri karzat számára. A Hazai okmánytárban az alábbi, 1288-ban kelt levélrészlet utal a település birtokviszonyaira: „Kazán Rátholdi Leusták ispán fia, Dezső mester a földesúr; Kazai Dezső mester papját Egyednek nevezik.”

Putnok és a hozzá tartozó falvak IV. László adományaként a Rátót nemzetség kezére kerültek és a XIII. század végére a Rátót nembeli Domokos tárnokmester utódainak, illetve az ezektől eredő kazai Kakas családnak volt itt a legtöbb falva. Ezek közé tartozott Kaza, ahol a Rátót nemzetségnek tulajdonítható a borsodi részen 10 faluból álló uradalmi központjukban a Szent Jánosról elnevezett Ágoston-rendi klastrom építése. A klastrom leégését már egy 1315. évi oklevél említi. Kaza ekkor jelentős hely lehetett, mert az 1330-as években rendesen 32-36 garas volt az egyháztól beszedett tized, ami a Borsod megyében tizedlajstromban ekkortájt felsorolt közel 100 tizedet fizető hely közül – amelyek mögött kb. 240 lakott helység értendő – a legmagasabb összeget fizetettnek tekintendő!19 A XIV. század elején már rendes vására és piactere volt, s ha nem is tudjuk, hogy mikor lett várossá, a XIV. szá­ zadban a megye gyűléseit ismét itt tartották (így 1342., 1343., 1360., 1372., 1381., 1393. években), s 1461-ben mezővárosként említik. A plébániatemplomnak – hazánkban viszonylag – ritka titulusa volt, amennyiben a pápai tizedjegyzékben a teljes név „Szt. Vitus és Modestus” olvasható.

A Putnoki családbeli leszármazottak 1329. évbeli osztozkodási oklevelében a három testvér között Kazát úgy osztották meg, hogy kettőjüknek a „Szt. Vitus temploma felőli” kétharmad, egyharmada pedig „Szt. János monostora 18. Módy Gy., HOM. Évk. VIII. 1969. 207-209. 19. CsikváriA., 1939. 123-125. 250 3. kép. A sajókazai ref. templom déli nézete (Veres András felvétele) felől” testvérüknek jutott. A XIV. században a nemzetség minden családja szerepel itt birtokosként, így a Felediek, Lórántffyak, Kakasok, Putnokiak, s leginkább a Kakasok, akik 1415-ben Zsigmondtól új adományt szereztek itt egyes birtokokra és akik közül az egyik ág Gyulafy nevet viselt. A rokon Jolsvai Leustak fiának, Györgynek a halála után az ő része királyi birtok lett, ezt 1435-ben Borbála királyné, majd a serkei Lórántfiak kapták meg zálogba. Zsigmond halála után Giskra hadai szerezték meg egy időre ezt a vidéket (így kezükbe került Kaza, Galgóc, Szentkirály), s véglegesen csak Mátyás király hadai szorították ki őket 1459-ben. Ezt követően is folynak a birtokos cserék, 1480-ban a Felediek a Básthiaknak, János vajda fia Leusták 1481-ben Perecsei Frank Jánosnak, 1491-ben Putnoky Pál pedig Mellétéi Tamásnak zálogosítanak el birtokrészeket, de a Melléteiek már 1487-ben a Kakasoktól is vettek zálogba egyes részeket.

Ezt követően a Szentannai család nyer pert a Felediekkel szemben, de zálogosítanak el később birtokot a Velezdi Kövér családnak és Csatári Istvánnak is. A XVI. századi birtokosok között a nemzetség leszármazottain kívül találjuk meg a királyt, zálogjogon a Melléthei, illetve a Melléthei Barna és Dely családot Az első református lelkész 1576-ban Alattyán Mózes volt. 1713-ban vármegyei segítséggel újra renoválták. Ekkor csináltatta Torma Anna a ma is meglévő sík, vakolt mennyezet.A belső berendezések 1734 – 57 között készültek el.A sekrestyét Radvánszky báró bontatta le 1749 körül.A szentélykarzat és a szószékkorona 1754- ben, az úrasztala 1793 – ban, a kőkarzat 1794-ben készült el.A templom nyugati homlokzata előtti torony megőrizte románkori jellegét, de 1791- ben megmagasították, sőt 1853- ban még magasabbra emelték. A torony mai magassága 37 m. Ablakait 1975-ben eredeti állapotukra visszaállították.A főhajó és a szentély kelet felé néz. A vastag falakat kisméretű, félkörívesen záruló ablakok törik át.A templom a XIX. századi alakításokkal nyerte el mai alakját.Az orgonát Kerékgyártó János építette 1906-ban hét változattal.A 417 kilogrammos harangot Seltenhofer Frigyes öntötte 1887-ben Sopronban, míg a kisebb, 207 kilogrammos harangot Rákospalotán öntötte 1938-ban Szlezák Rafael.

Forrás:
Csíkvári Antal (szerk.): Vármegyei Szociográfiák V. – Borsod vármegye (Miskolc, 1939)IV. rész: Dr. Klein Gáspár-Péchy-Horváth Rezső: Községi adattár
Sajókaza, református templom (Simon Zoltán) In.: Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)