Regöly | Somolyipusztai templomrom

Somoly egy eddig teljesen fel nem tárt, romjaiban fennmaradt magyar falu Regöly és Szakály határában, a 65-ös főút Szakály és Tamási közötti szakaszán. A falu első ismert birtokosa Kont Miklós nádor volt, később Ozorai Pipo, majd a fehérvári káptalanhoz került. A falu az oszmán megszállás idején elnéptelenedett, a hódoltság után pedig már nem népesedett újra. Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a templomrom tornya körül amit statikai megerősítés követett. A Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen, innen tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. K. Németh András szerint a templom a 15. század végén épülhetett.

A 65-ös főút közelében, Regöly határában, a Somolyi-patak két ága által ölelt földnyelven álló somolyi templomrom az elpusztult középkori Somogy falu egyházának maradványa. A terepbejáráson gyűjtött kerámiatöredékek tanúsága szerint a település már a kora Árpád-korban is fennállt, bár a falu első írásos említése csak 1388-ból való. Ebben az évben Zsigmond király az előkelő Újlaki család két tagjának adományozta a települést, 1406-ban azonban Újlaki László és Imre a király elleni bárói felkelésben való részvétel miatt elvesztették. Több más faluval együtt Ozorai Pipo kapta meg, aki 1425-ben Somogy falu fele részét a fehérvári bazilikának adományozta, mert királyi kegyből engedélyt nyert, hogy a királyok nyugvóhelyéül is szolgáló koronázótemplomba temetkezhessen. Egy 1542-ből fennmaradt adóösszeírásból tudjuk, hogy ekkor 23 jobbágyporta fizetett adót, ám a következő évben a török hódítás miatt már elnéptelenedett a település. A török összeírásokban a XVI. század végén újra felbukkant Somogy neve, magyar lakói azonban a tizenöt éves háborúban, valószínűleg a XVII. század elején elhagyták vagy elpusztultak. A Tolna megyei Esterházy-javak kimutatásaiban 1622-től 1675-ig rácokat írtak össze az ekkor már Somolynak nevezett faluban, amelynek határát 1715-ben az ekkor újratelepített Regölyhöz csatolták.

Egy 1722-ben készült egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a templom tornya ekkor még csaknem ép volt, az épület északi fala egy, déli oldala két embernyi magasan állt, a szentély azonban már csaknem teljesen elpusztult. A templom ma is látható csonka formája tehát nem a törökök tevékenységének eredménye, hanem a hódoltság után a vidéket újra birtokba vevő népesség hordta el annak anyagát építkezéseihez. A templomromot 1963-ban Mészáros Gyula előzetes régészeti kutatása után állították helyre, Nándori Klára tervei alapján. A kincskeresők által állandóan bolygatott épület területén 1999. augusztusában végeztünk rövid kutatást. Ekkor került feltárásra a torony nélkül 17 méter hosszú és 5 méter széles gótikus téglaépület sokszögű, a nyolcszög három oldalával záródó, sarkain 110-120 cm hosszú támpillérekkel megerősített szentély, benne az egykori, 2 méter hosszú oltár alapozásával. Az épület felmenő fala csupán helyenként maradt meg, legfeljebb három téglasornyira. A templom még használata idején megsérült, erre utal a szentély keleti zárófalának töredékes, használt téglákból való újrafalazása.

A templomot belül négyzetes és háromszög alakú padlótéglák borították, ám a nagymértékű újkori bolygatás miatt ezekből egyet sem találtak eredeti helyén. A szentély omladékából festett, színes vakolatdarabok kerültek elő. Néhány ablakszemtöredék bizonyítja, hogy az épület bizonyos ablakai üvegezve voltak. A szentély esetleges boltozatára utaló bordák nem kerültek elő, a hajó síkfödémes lehetett. A középkorban általános templom körüli temetőből 12 sírt tártak fel; kettőt az épület részleges pusztulása után annak törmelék-tégláival raktak körül, néhány esetben koporsó nyomait is megfigyelték. A halottakat szinte kizárólag melléklet nélkül temették el, csak egy sírban találtak a koponya két oldalán egy-egy áttört bronzcsüngőt, amelyeket párhuzamok alapján női fejviselethez tartozó, XVI-XVII. századi ékszerként határoztak meg. Az 1999-ben végzett kutatás során valószínűleg a sekrestye keleti falának egy tégla híján – teljesen kiszedett alapozási árka került még feltárásra a hajó északi oldalán nyitott szelvényben.

Forrás:
K. Németh András: A somolyi templomrom In.: Gaál Attila (szerk.): Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Válogatás az elmúlt tíz év ásatási anyagából (Szekszárd, 2001)