Rábaszentmiklós | Szent Miklós kerektemplom

Az egykor Győr vármegye nyugati határán, a Rába és a Marcal folyók közelében, utóbbi jobb partján fekszik egy kis település, Rábaszentmiklós. A közel kétszáz lelkes falu építészetileg legnagyobb értéke Árpád-kori temploma. Az egyszerű, tornyos épületben még a gyakorlatlan szem is azonnal felfedezheti annak érdekességét, különlegességét. Az átlagos kis középkori falusi templomoktól eltérően Rábaszentmiklós temploma háromkaréjos alaprajzú épület, amelynek nyugati oldalához csatlakozik a bejáratot magába rejtő torony.

A falu első hiteles említése 1287. évi, mikor IV. László király a tatárjárás óta lakatlan és egykori birtokosa örökös nélküli elhaláloztával a királyra szállt Byka földet az Osl nembéli Imre fia Gergelynek adományozta. Az oklevél szerint a tatárjárás óta lakatlan településen akkor már Szent Miklós tiszteletére szentelt templom állt. Noha Gergely még 1325-ben is szerepel a forrásokban, a falura 1316-ban újabb adománylevél keletkezett, amelyben Károly király a Péc nembeli. Hrussó László comes servienseinek adományozta a faluhelyet. Kevéssel utóbb, 1333-ban Péc nembéli János mester rokonai, Ivánka fia János és Aladár fiai csere útján a győri püspöknek adták a „terra Byka” néven ismert, későbbi Szentmiklós falut. A település azóta a győri püspök birtoka volt és ez a jogviszony a 19. századig nem változott. A 16. századi török-magyar harcok, elsősorban a 15 éves háborúnak a közeli Győr elfoglalásával, majd visszafoglalásával járó pusztításai során a település elnéptelenedett. A történeti forrásokban még 1626-ban is desertaként, elhagyott puszta helyként, Kerek-Szentmiklós néven említett falu újratelepítése Keresztély Ágost püspök idejében, 1701-ben történt meg.

A templom újjáépítésére, bővítésére 1720-ban került sor. A templom az újkorban nem volt önálló plébánia, korábban Mórichida, 1783-tól Árpás filiája. A napjainkban is mindössze két, egymást keresztező utcából álló település közepén, a Marcalhoz levezető út kiteresedésében álló templomot helyreállítás előtti állapotában műrészletek nélküli, bádogtetővel fedett, omló vakolatú, rossz műszaki állapotú épületként írta le minden jelentés. A falazott sisakú torony déli oldalához esetlegesen csatlakozott a torony illetve karzatfeljáró. A déli karéj falát kettő, jellegtelen ablak törte át. A szentélyt egyetlen ablak világította meg. Az északi karéjban lévő sekrestye kisméretű ablaka sem mutatott középkori formát. A falakat sárga festés, az egész épületet egy magasságban lezáró egyszerű holkeros párkányt fehér festés fedte. A torony omló vakolása alól korábbi, höbörcsös és a sarkokon simított architektúra nyomai sejlettek fel. A 19. századi alaprajzon feltüntetett övezőfalnak már nyoma sem látszott. A templom bejárata a boltozott toronyaljban nyílott.

A templom északi oldalán a Marcal folyóhoz vezető utca egyenes házsorú, míg a déli oldalon lévő házak visszaugratott telekvonallal rajzolják ki a templom körüli kis teret. A déli oldalon az utcaszint egyezik a templom előtti térszínnel, míg a folyóhoz vezető út mai szintje mintegy egy méterrel van mélyebben az előbbieknél. A hajót és a karéjokat egyaránt boltozat fedte. Az északi sekrestye kisméretű ajtóval kapcsolódott a hajóhoz, míg a déli karéjt széles íves faláttörés kapcsolta a központi térhez. A hajó nyugati felében fagerendás karzat lógott be a térbe, mintegy harmadát elfoglalva a kisméretű, mindössze 6,3 méter belső átmérőjű hajónak. A késő barokk falazott oltármenza fölött Szent Miklóst ábrázoló olajkép függött. A kép két oldalán egy-egy kutatóablakban királyfejek, Szent László és Szent István látszottak. Az oltáron a barokk tabernákulum, két oldalán adoráló angyalok szobrai. A hajóban nagyméretű, az 1960-as években Kapuvárról idekerült 20. század eleji, jellegtelen padok voltak.

A rábaszentmiklósi körtemplom legkésőbb a 13. század első felében épült. A boltozott patkóíves szentély és az ugyancsak boltozott sekrestye falait kisméretű félköríves ablakok törték át. Az apszisoknál jelentősen magasabb hajó megvilágítására szolgáló ablakok közül csupán kettő maradt meg, egy román kori alaptípus és egy lépcsős bélletű kettős vagy hármas résablak. A templom ismeretlen formájú kapuja a délnyugati oldalon volt egykoron. A téglapadlóval burkolt belső tér járószintje, a középkorban nem szokatlan módon, egy lépcsőfokkal, mintegy 20 cm-rel mélyebben volt az egykori külső járószintnél. A 17. században a lakatlan faluban a templom tető nélkül állt, falai pusztultak. Az 1720-ban befejezett helyreállítás során a déli oldalhoz kapcsolt kápolnával bővült templomot zsindellyel fedték, belsejét meszelték. A 19. század elején a szentélybe új oltár került. A szentélyfaltól elhúzva felépített falazott menza mögé az oltár architektúra kereteibe a két szent király, István és László képét festették. Források hiányában nem tudjuk, hogy a torony építése időben miként viszonyul a szentély kifestéséhez: megelőzi, követi, esetleg egyidős azzal. A templom helyreállítás előtti képe a 20. század elején alakult ki. A külső felújítás során 1913-ban készült a legkorábbi fényképeken már látható fémlemezfedés.

Jelentős változást hozott a belsőben az 1927-es kifestés. Ennek során a teljes templomteret díszítőfestéssel kifestették és a hajó nyugat oldalára egy fagerendás alacsony karzatot építettek be. A 2000-ben befejeződött helyreállítás során lehetőség szerint rekonstruálták a középkori részleteket, a karzat lebontásával visszaállították templomtér 18. századi egységét. Restaurálták a szentély „al secco” falképét, az 1810-ben festett oltárképet, a szószéket, az oltár tartozékait. Új liturgikus berendezés, padok készültek. A helyreállítás végeztével a környezet részleges kertépítészeti rendezésére is sor került.

Forrás:
László Csaba: Rábaszentmiklós középkori temploma In.: Arrabona – Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)