Pilisszentkereszt | Ciszterci monostor romja 

Ciszterci monostor romja 

Pilisszentkereszt

Elérhetőség

PEST MEGYE
2098 Pilisszentkereszt, Külterület
GPS: 47.69307240450327, 18.892993922324692

 

Galéria

A Pilisi ciszterci apátság alapítása III. Béla magyar király nevéhez köthető, aki nem csak magyarországi, de európai szinten is komoly pártfogója volt a ciszterci rendnek. A mai Pilisszentkeresztre a franciaországi Acey-ból hívott szerzeteseket és építőmestereket, akik az Acey-ben ma is középkori állapotában megcsodálható templommal teljesen megegyezőt építettek az új helyen. Az apátság alapítása 1184. május 17-én történt. Az apátság rövid időn belül komoly tekintélyt ért el, amit az is bizonyít, hogy Imre király náluk tette letétbe a keresztes háborúra szánt pénzt. Összesen 41 helyen volt birtoka az apátságnak, melynek tagjaiból alakították 1190-ben a pásztói, 1232-ben a bélháromkúti és 1263-ban az ábrahámi apátságot.

II. András magyar király első felesége – IV. Béla király és Szent Erzsébet édesanyja – Gertrúd 1213-ban a pilisi erdőben merénylet áldozata lett, majd a Pilisi apátság templomában lett eltemetve. Valószínűsíthető, hogy síremlékét Erzsébet és férje, IV. Lajos türingiai tartománygróf rendelték, és magyarországi látogatásukkor – 1222-ben – Erzsébet felkereste édesanyja sírját. 1242-ben a tatárok az apátságot felégették, de IV. Béla király 1254. június 28-án minden régi kiváltságát megerősítette, s az újjáépítésre komoly anyagi és kiváltságbeli adományokat adott.

1526. szeptember 7-én a törökök teljesen elpusztították. Köveit az évszázadok alatt elhordták, csak a földben lévő alapok és lehullott kődíszítések maradtak meg. Az apátságot III. Károly állította helyre, ki 1712. október 5-én a velehradi apátsággal egyesítette. II. József a velehradi apátságot 1784. július 16-án megszüntette, így 1787. szeptember 16-ig, a magyarországi ciszterci rend megszüntetéséig, önálló volt. Ferenc király 1802. június 25-én állította vissza a ciszterci rendet, de a pilisi apátságot ekkor a pásztói ciszterci apátsággal egyesítette. Később, 1814. augusztus 19-én Dréta Antal pilis-pásztói apát zirci apáttá való kinevezésével a három apátság egyesült, Zirci apátság néven.

A török háborúk idején nyomtalanul eltűnt kolostor épületmaradványait, összefüggő alapfal és felmenő fal indításait és több ezernyi faragott töredékét az 1967-ben indult és Gerevich László által irányított ásatásnak köszönhetően ismerjük. Háromhajós, keleten egyenes falú főszentéllyel és a kereszhajóból nyíló, hasonló kiképzésű két-két mellékszentéllyel záródó temploma volt, amelyhez dél felöl csatlakozott a teljesen zárt, négyszögben elrendezett kolostor. A templomot támváltásos, négysüveges, bordás keresztboltozatok fedték. A bordákat elöl nagy csúcsívtag, kétoldalt egy-egy erős pálca tagolta. A főhajó hatalmas záróköveinek közepét sima, üres korong foglalja el, amelyre vörösmárványból faragott, vésett, levéldíszes, talán kitöltött hátterű lemezt erősítettek. A pillérek lábazatát a harántbordákat indító háromnegyed-oszlopok alatt levéldíszes konzolok támasztják alá.

A kerengő bordás keresztboltozatait falpillér-kötegek hordozták, záróköveit a ciszterci szokásoktól idegen, fantáziadús, állatfigurás és növénydíszes domborművek díszítették. A kerengő keleti szárnyából nyílt az egyik sarkán a boltozat indításáig megmaradt, élkeresztboltozatos sekrestye, mellette a három hajóra osztott káptalanterem, a közlekedő terek és a szerzetesek tágas, boltozott terme. A legkevésbé jól ismert déli oldalon kellett lennie a konyhának és a refektóriumnak. Ezen az oldalon, a kert felé nyílt a kerengőből a nyolcszög alaprajzú kútház, amelynek alapfalait és az egykor benne állt többszintes kútépítmény töredékeit már Gerecze Péter feltárta 1913-ban. A kolostor nyugati szárnyát a templomhoz külön folyosóval kapcsolódó conversus-terem foglalta el. Az épületegyüttes kronológiája Gerevich László feltárási megfigyelésein alapszik. Az alapítás jelentőségét, előkészítését és az alapító személyt ismerve aligha lehet kétséges, hogy az építkezések már az 1180-as években megindultak. Elsősorban a fal-illeszkedések, és a lábazati zóna tagolásának eltérései segítettek a relatív időrend felvázolásában. Az első fázist a keleti kolostorszárny felépítése jelentette.

Ezt a szentélyfej, a négyezet és a kereszthajó konstrukciója követte. A hosszház és a kerengő északi közös falának együtt kellett felépülnie, s Gerevich periodizációja szerint csak ezt követően készült el a kerengő kertre néző, árkádsoros fala, továbbá a belőle kiugró kútház. Az építéstörténet kevés biztos datálási támponttal rendelkezik. Egyike ezeknek Gertrudis királyné 1213-as temetése a templom négyezeti terében. Az esemény bizonyossá teszi, hogy a templom a négyezet nagy pillérpárjáig már állt, és fel volt szentelve, de nem zárja ki, hogy a templom teljes egészében is készen lehetett. A királyné 57. számmal jelölt sírja környékén kerültek elő annak a díszes kő tumbának töredékei, amelyet már valószínűleg gyermekei állíttattak 1230 körül, s amelynek készítését Gerevich László Villard de Honnecourt magyarországi tartózkodásával hozta összefüggésbe. Nagyjából e második síremlékkel lehet egykorú a káptalanterem közepén feltárt temetkezés és a sírt lezáró vésett rajzú, kőberakásos sírlap.

A talán a Courtenay család egyik férfitagjának állított sírkő rekonstrukciója hívta fel a figyelmet arra a forrásadatból már ismert rendkívüli körülményre, hogy a pilisi apátság kőtöredékei részben a 17. században építőanyagként Esztergomba vándoroltak, s ott az eredetileg is helyben lévő korai gótikus stílusú faragványokkal összekeveredtek. A másik (valószínűleg nem utolsóként), újabb időkben azonosított, Esztergomba származott pilisi töredék a kerengő árkádsorának egyik falpillérfője. Az apátság építéstörténetének pontosítása, az „opus francigenum” középeurópai megjelenésében játszott szerepének értékelése és az esztergomi korai gótikus építőműhelyhez való viszonyanak tisztázása az ismert töredékek és dokumentumok rendszeres átvizsgálásától és közzétételétől remélhető.

 

Forrás:
Ciszterci apátság Pilisszentkereszten; szerk. Horváth Sándor, Legeza László; Mikes, Budapest, 2007
Suba Katalin: 11. századi kőfaragványok a pilisi apátság területéről
A pilisi ciszterci apátság (T. I.) In.: Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

Back to Top