Ostffyasszonyfa | Nagyboldogasszony-templom

Ostffyasszonyfa a Kemenes-vidék történelmi emlékekben egyik leggazdagabb települése. A közeli, verescseri kavicsbánya területén a kora bronzkori időkből származó makói kultúra településének részletei kerültek napvilágra. A bánya környékén kelta telepnyomok is mutatkoztak, sőt, még egy Árpád-kori falu maradványai is előkerültek. A Törökdomb – népi elnevezése ellenére – talán egy őskori temetkezési hely lehetett. A települést először 1346-ban említették Azzunfalva néven. A közelben folyó Rábán már ekkor egy jelentős rév volt, amelynek a későbbi századok során hadászati jelentősége is lett. Ekkor fahidat készítettek, melynek helyére a 19. században épült vashíd. Miután ez a második világháborúban elpusztult, az 1960-as évek végén építették a jelenlegi hidat (Ragyogó-híd). A falu első ismert birtokosa Lökös János volt, akit a 14. században fej- és jószágvesztésre ítéltek. Elkobzott birtokait így a kun eredetű Osl nemzetség kapta meg, kiknek leszármazottai lettek az Osttfyak. Rajtuk kívül, elsősorban rokoni kapcsolataik révén később a Csornai, az enyingi Török, a Zichy és a Vidos családok is szereztek itt részeket.

A község nevében az Osttfy előtag egyértelműen korábbi birtokosaira utal, míg az utótag eredetére két magyarázat is van. Az egyik szerint a királyné tulajdona volt, a másik szerint Szűz Mária emlékét őrzi. Ezt látszik erősíteni egy 1758-as forrás, amely szerint volt itt egy csodatévő Mária-kép, amelyet 1620-ban menekítettek át a Sopron vármegyei Osliba.
Ostffyasszonyfának volt egy régi vára, amely 1250 körül épülhetett a Rába és a Lánka-patak mocsaras környéke által védett területen. Ostffy Ferenc idejében a vár neve Kígyókő-vár volt. 1403-ban a várat a Garaiak lerombolták, annak okán, hogy Ostffy Ferenc Zsigmond király ellen lázadt. A ma embere e vár területét Csonkavár néven ismeri. Ostffy Miklós esztergomi nagyprépost kérésére engedte meg V. László király, hogy az Ostffyak a lerombolt kígyókői váruk helyett új várat építhessenek. Ez a vár a Cserdombon épült 1456 táján. (E várhoz kapcsolódik az első iskola létrejötte is 1596 körül.) 1466-ban a Kanizsaiak kifosztották és elvitték az összes itt található oklevelet. Jelentősége azonban megnövekedett a török támadások idején. 1538-ban 10 főnyi állandó őrség védte. Ebben az időben alakították ki érdekes erődítményrendszerét. Ennek lényege az volt, hogy a kastély közelében található templomot is beépítették az egész erődöt körülölelő falba, így az is része lett a várnak. 1571-ben az Ostffy örökösök felosztották maguk között. 1664-ben egy környéket érintő nagyobb török támadást követően került sor az utolsó felújításra, amikor a környékbeli települések jobbágyaival javíttatták ki a falakat.

A vár pusztulásának oka a vallási békétlenség volt. A reformáció felélénkülésekor a földesúr, Ostffy Miklós ugyanis menedéket adott a kor egyik jelentős evangélikus prédikátorának, Szenczi Fekete István püspöknek. Az ő kiadását követelte tőle Kollonich kancellár. Mivel Ostffy erre nem volt hajlandó, Győrből és Pápáról rendeltek ki csapatokat a várkastély elfoglalására. Az uralkodó, I. Lipót parancsára az erősséget 1680-ban felrobbantották, ekkor magának a várúrnak is menekülnie kellett. Ostffy birtokait elkobozták, de azokat az 1681-es soproni országgyűlés határozata alapján visszakapta. A pusztításnak azonban nemcsak a kastély, hanem a templom is áldozatául esett. A romos falak építőanyagát a következő évtizedekben széthordták, ma csak az egykori várkert és a kút, néhány méter várfal és a még feltáratlan kripta maradt meg belőle. A lerombolt templomból annak sekrestyéje, a szentély falainak egy része és a kripta maradt meg. Ezt építtette újjá 1753-ban Vági Mihály kenyeri plébános. Ma ez a templom a katolikus gyülekezet temploma, melyben a keresztelő medencét is az eredeti – szárnyas saslábat ábrázoló – Ostffy-címer díszíti. Sajnos a várral együtt az iskola is elpusztult. A török csak akkor hódoltatta a falut, amikor Pápát uralmuk alatt tartották, bár időközben többször is kísérletet tettek az adóztatásra. A fontos utak mentén elhelyezkedő település mezővárosi rangot kapott, amelyet egészen a 19. századig megtartott.

Asszonyfalva templomát és plébánosát már 1347-ben említi egy oklevél, egy későbbi forrásból azt is megtudjuk, hogy ez a templom Szent Vencel tiszteletére épült. A késő középkori források említenek egy Szent Mihály-templomot is, amely feltehetően a vártemplom vagy – kápolna szerepét tölthette be. Miután a vár és a templom a török kor-ban egybeépült, bizonyára csak a régi plébániatemplomot használták tovább a XVI. század közepéről evangélikussá lett hívek. A vár pusztulása után csak a templomot állították helyre, amelyet aztán 1732-ben kaptak vissza a katolikusok, ettől az időtől kezdve lett búcsúnapja Nagyboldogasszony ünnepe (a falu egy része és a földbir-tokos Ostffyak evangélikus hiten maradtak, de templomuk csak a szomszédos Csöngén volt, az ostffyasszonyfai evangélikus templom 1914-15-ben épült). A XVIII. században az ostffyasszonyfai templom Kenyeri leány-egyháza lett. 1750-53 között Vági Mihály kenyeri plébános építtetett a megmaradt szentélyhez új hajót és fa tornyot; a jelenlegi téglatorony csak 1830-ban épült fel.

A mai templom egyhajós, szentélye egyenes záródású, melyhez északról sekrestye csatlakozik. A két boltszakasznyi hajót és a szen-télyt csehsüveg-boltozat fedi, a templom nyugati oldalán két vaskos pilléren támaszkodó, boltozott orgonakarzat áll. Nyugati homlokzata előtt négyszintes torony emelkedik, a harangok szintjén félköríves ab-lakokkal és órahelyes párkánnyal. A korábban mind kívül mind belül egyszerű, díszítetlen templomot többször felújították, belülről 1958-ban Steffek Albin festőművész festette ki, az egyszerű külső – amely azonban több átépítés emlékét őrzi – azonban a közelmúlt helyreállításai után is megmaradt. A templombelső több korszak emlékét is őrzi: a hajó északi falán reformáció korabeli német nyelvű feliratok láthatók, a szentély északi falába pedig egy római kori feliratos követ falaztak be. A főoltár mögötti falba az egyik újjáépítés során egy kereszt alakú – a helyi hagyo-mány szerint Luther-rózsával díszített – kereszt faragványt (feltehetően középkori boltozati zárókövet) illesztettek, a déli szentélyfalba pedig egy alkalmilag kialakított bejárat mellett egy Ostffy-címerrel díszített szenteltvíz-tartót építettek be.

Forrás:
Gregorich Ferenc: Az Ostffyasszonyfai Nagyboldogasszony-templom története és otthont adó környezete