Nyírmihálydi | Református templom

Történeti forrásaink nem említik Nyírmihálydi középkori templomát. A faluról 1372-ben hallunk először, amikor a Gutkeled nembeli Rakamazi Lőrinc fia Demeter szakolyi, mihályi, kisdercsi és micskei telkeit 50 aranyforintért a Balogsemjén nembeli Lengyel Lökös mesternek zálogba adja. Annak ellenére, hogy a források hallgatnak a falu templomáról, valószínű, hogy az már az Árpád-korban megépült. Feltehetően a templom — legkésőbb a XVII.század elején — a reformátusok birtokába került. A legkorábbi adat a templomról 1744-ből, illetve 1762-ből ismert, amikor egy bizottság az épületet felülvizsgálva megállapította, hogy a templom igen romos állapotban van. Az 1779-es kánoni vizsgálat megállapította, hogy az 1762-ben leírt veszélyes állapotot már megszüntették. A négyszög alaprajzú, különálló fatornyot 1782-ben építették fel. 1793-ban a mihálydiak adakoztak az ismét „romladozásban lévő templom falainak felépítésére”.

Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású téglatemplom kutatását 1978-ban végzett feltárásunk előtt már megkezdték. Ennek során az épület külsejéről teljesen, a belsőben pedig kétharmadrészt leverték a vakolatrétegeket. A déli fal belső oldalán előkerült egy XV.századi falképtöredék, melynek jelentős részét e munkálatok során elpusztították. A megkezdett helyreállítási munkák eredményeként elkészült a templom belsejében az aljzatbeton. Az 1978 nyarán végzett kutatás tisztázta a középkori épület felépítését, részletformáit, valamint a későbbi átépítéseket is. A templom félkörív alaprajzú szentélyét egykor három támpillér, s hajójának keleti, valamint nyugati sarkait két-két támpillér erősítette. Ebből ma csupán a hajó két keleti támpillére áll. A lebontott támpillérek alapozásait feltárták. A szentély falán a visszabontott támpillérek lefaragott csonkjait figyelték meg. A hajó meglévő két keleti támpillérének alapján — melyek lépcsős kialakításúak — valószínűnek tartják, hogy a lebontott támpillérek is ilyenek voltak.

A szabálytalan félköríves szentélyen három, téglából kialakított, kifelé-befelé tölcséres, félköríves záródású ablak van — egy délen, egy északkeleten és egy északon. Ez utóbbi könyöklője 36 cm-rel alacsonyabbra került, mint a szentély két másik ablaka. A román kori ablakok kávájában középkori geometrikus festés részletei kerültek elő. Úgy tűnik, hogy egykorúak a hajó északi falán a lábazatnál megfigyelt, ugyancsak geometrikus festéstöredékekkel . A szentélybelsőben az északi oldalon előkerült egy téglából falazott, igénytelen, kisméretű pastoforium, melynek felső záródását — az első építési periódusban — úgy alakították ki, hogy két téglát 60—70 fokos szögben egymásnak támasztottak. A szentélyt a hajótól diadalív választotta el, melyet később visszabontottak. Minthogy a diadalívet elbontották, csak feltételezhetjük, hogy annak lezárása félköríves volt. A diadalív lefaragott csonkján, mind az északi, mind a déli oldalon 150—160 cm magasságban egy, a falba mélyen befutó, négyszögletes gerenda fészkére bukkantak, mely feltehetően az egykori Krisztus keresztre feszítését ábrázoló szobrot, vagy szoborcsoportot (Keresztre feszített Krisztus, Szűz Mária és Ev. Szent János) tartó gerenda rögzítésére szolgált. Ezt a hipotézist csak a középkori járószintek (hajó és szentély szintviszonya) tisztázása támaszthatná alá.

Feltűnő, hogy a gerendafészkek igen alacsonyan helyezkednek el a jelenlegi járószinthez viszonyítva. A szentélyben boltozásra utaló nyomokat nem találtak. Feltételezik — a szentély méreteinek alapján —, hogy a szentély beboltozására nem került sor. A szentélyhez a román korban téglány alakú hajó csatlakozott. A hajó nyugati végfalát a későbbi átalakítások során (a XVIII.században) elbontották. A hajó déli falát három, enyhén csúcsíves záródású, kifelé-befelé tölcséres ablak törte át. Közülük a középső ablakot a XVIII. századi ablak kialakításakor teljesen elbontották. Elképzelhető, hogy a bejárat a XVIII.században épült előcsarnok mögött nyílt. Nem zárható ki azonban az sem, hogy a templomnak nyugati bejárata volt. A hajó déli és északi homlokzatát téglából falazott farkasfogas koronázópárkány díszíti, mely a déli oldalon kétsoros, az északin pedig csupán egysoros. Feltételezik, hogy a koronázópárkány a szentélyen is végigfutott s ezt csak a későbbi visszabontások pusztították el. A templomhoz még a középkor folyamán sekrestyét építettek. Az utólag épült sekrestye falait a szentély északkeleti, illetve a hajó északkeleti támpilléréhez csatlakoztatták. A szentélyből a sekrestyébe vezető ajtót —mely enyhén csúcsíves — a román kori falba vágták be s záradékát a szentélyfal megfaragásával alakították ki. A káva kiszélesedése — az elpusztult sekrestye felőli oldalon — az ajtótok elhelyezésével magyarázható.

A sekrestyét dongaboltozat fedte, melynek nyomát a szentély északi falán megfigyelt, bevésett boltváll és a hajó északkeleti támpillérén megmaradt boltozatlenyomat őrizte meg. Ugyancsak a középkorban került sor a templombelső kifestésére. Sajnos ebből ma már csak a hajó déli falán figyelhető meg egy nagyobb töredék; Pokoljelenet egy XV.századi Utolsó ítéletből, mely valószínűleg a déli fal egyetlen ikonográfiái témája volt. A hajó északi falán szintén megtalálhatók e XV.századi kifestés csekély nyomai. a XVII.század közepéig az épületen további átalakítások nem történtek. A XVII.század közepén készült virágos reneszánsz belső kifestés még a hajó középkori ablaknyílásait keretezi. A virágos kifestessél egyidőben készült el a hajó északi falának felső harmadában lévő bibliai idézet is. E belső díszítés arra utal, hogy ekkor már reformátusok használták a templomot. Feltehetően a belső berendezést is az új liturgia szerint rendezhették át. A festés a rokonemlékek közül (Vámosatya, Csaroda, ófehértó) az ófehértóihoz áll legközelebb. A reneszánsz festés maradványai azt bizonyítják, hogy a hajó középkori nyílásait sokáig (a XVIII.század végéig) megtartották. Feltételezik, hogy a protestáns időszakban szükségtelenné vált sekrestyét már korábban lebontották. A szentélyben a festés teljes hiánya arra utal, hogy az itt megfigyelt 1. számú karzat már a kifestés időpontjában megépült. Ha a feltételezés helytálló, akkor a sekrestyeajtó elfalazására már biztosan sor került a XVII.század közepéig, azaz az 1. számú karzat megépítésével egyidőben.

A XVIII.század végén, 1793-ban egy olyan jelentős átépítés történt, mely a középkori épület tömegét és részletformáit nagymértékben megváltoztatta. A hajó nyugati végfalát — a szögfelezőben álló támpillérekkel együtt — elbontották és a hajót nyugat felé 5 méterrel meghosszabbították. E hozzáépítés mértékét meghatározta az 1782-ben épült harangláb, amely még így is túlságosan közel került a templomhoz. Ebben a nyugati toldásban egy karzatot helyeztek el, melyhez külső karzatbejárót építettek s feljáratát minden valószínűség szerint fából készítették. Ugyanez az átalakítás szüntette meg a középkori ablaknyílásokat a hajó déli falán. Ezzel egyidejűleg a déli falon három, az északi falon egy nagyméretű, kifelé enyhén rézselt, szegmentíves záródású ablakot nyitottak. A szentély további átalakítására is 1793-ban került sor. A három középkori résablakot befalazták. Ennek oka az, hogy új karzatot helyeztek el egy, a korábbinál magasabb szinten. Ezt úgy oldották meg, hogy a középkori résablakot befalazták. Ennek oka az, hogy új karzatot helyeztek s ebbe a köpenyfalba eresztették be a karzattartó gerendákat. Ez a második karzat a hajó déli fala mellett is folytatódott, amit az ott lévő gerendafészek tanúsít. A 2. számú karzat megépítésekor bontották el a román kori diadalívet. Ugyancsak 1793-ban emelték meg a szentély magasságát kb. 110 cm-rel. A szentély keleti felén — a karzat megvilágítására — egy félköríves ablakot nyitottak a szentély megemelt falában. Valószínűleg ekkor bontották el a szentély három támpillérét.

A XVIII.század végi átépítéshez tartozik a déli előcsarnok megépítése is Ennek törtvonalú oromzatát kagylódísz ékesíti. Az előcsarnokot csehsüvegboltozattal fedték le. Bejárata előtt egy keskeny, téglából épült fellépőt találtunk, valamivel a mai járószint alatt. A XIX.század második felében a szentély keleti oldalán lévő félköríves ablak helyén téglány alakú nyílást képeztek ki. Ezzel egy időben — a jobb megvilágítás érdekében — nyitották meg a karzat alatt a hasonló kiképzésű ablakot is. Ugyancsak a XIX.század második felében bontották el a nyugati karzat fából épült külső feljáróját. A ma meglévő ajtótokot a XX.század közepén készítették. Ezen a helyen a középkori falszövet nagyobb felületen hiányzik, amit feltehetően a többszöri átalakítás, illetve javítás során pusztítottak el. 1952-ig a templomot zsindely fedte. A templom pontos építési idejét nem ismerjük, de alaprajzi elrendezése, valamint részletformái alapján feltételezzük, hogy a XIII.században már állt, annak ellenére, hogy sem a pápai tized jegyzékben, sem a helység első említésekor — 1372-ben — nem említik. A nyírmihálydi templom a Szabolcs-Szatmár megyei középkori falusi templomok egy jellegzetes csoportjához tartozik, melynek sajátossága, hogy szentélyük három támpillérrel épült meg. A támpillérek délkeleten, keleten és északkeleten helyezkednek el. E csoport egyenes záródású emlékein — Nyírbéltek, Baktalóránt-háza stb. — támpillérek a sarkokra és a középtengelybe kerültek; ezektől a szabálytalan félköríves szentélyzáródás különbözteti meg a nyírmihálydi templomot.

Forrás:
Juan Alberto Cabello—Lukács Zsuzsa: A nyírmihálydi református templom kutatása