Nagyvázsony | Felsőcsepelyi templomrom

Csepelyi templomrom

Nagyvázsony

Nagyvázsonytól északkeletre, mintegy három kilométerre fekvő kisebb facsoport jelzi a középkori Csepely falu templomdombját, rajta fallal kerített Árpád-kori templom és amögött a helyi nemes Csepelyi család kökúriájának romjai.

Veszprém megye
8291 Nagyvázsony 47.00509  17.72589

A terület szabadon látogatható.

A templom rövid története

A XIII. században királyi pohárnokok, vadászok és a bakonybéli apátság népeinek földje, akik mellett a XIV. században helyi kisnemesek és a Vezsenyiek, majd a XV. század végétől Kinizsi Pál és a vázsonyi pálosok részbirtoka. Csepel papját 1333—34-ben említik. 1958-ban az OMF kisebb kiegészítésekkel helyreállította. Feltárását Dienes István végezte, a helyreállítás tervezője Agostházi László volt. Egyhajós, keletelt és egyenes szentélyű templomrom, a hajó északi oldalán sekrestyével. A hajó falai magasan maradtak fenn a déli bejárattal és a nyugati oromfalban keskeny lőrésablakkal. A szentély és a sekrestye alacsony falait az ásatás tárta fel.

Nagyvázsonytól északkeletre, mintegy három kilométerre fekvő kisebb facsoport jelzi a középkori Csepely falu templomdombját, rajta fallal kerített Árpád-kori templom és amögött a helyi nemes Csepelyi család kőkúriájának romjai. Csepely falut 1086, majd 1135-ös keltezésű hamis, valójában XIII. századi oklevél említi először, mint a bakonybéli apátság szőlőtermő birtokrészét. Az első hiteles adat 1233-ból való. A falu lakói ekkor királyi pohárnokok és királyi vadászok voltak. A XIV. századi adatok szerint is közvetlenül a királynak tartoztak szolgáltatásokkal. E század végén a környék birtokos családjának, a Zádor-vár és a nagyvázsonyi lakótorony építtetőinek, a Vezsenyieknek egyik ága itt lakott. A Vezsenyiek és a faluban lakó kisnemesek között állandó viszálykodások voltak. A periratok sok értékes adatot megőriztek számunkra. Ezekből ismerjük meg a későbbiekben is szereplő Csepelyi család nevét is. 1453-tól a Csepely lakóinak többsége Vásonykő mindenkori urának adózik és neki tartozik szolgáltatásokkal. 1472-ben a vázsonyi várral együtt Csepely is Kinizsi Pál kezébe jut, halála után özvegye Benigna aszszony révén a Kamicsáczi Horváthoké lesz. 1531-ben az adóösszeírások szerint 20 portája van. 1549-ben rök kézre kerül, 1557-ben már elhagyott pusztaságként tartják számon. Ám a korábban virágzó szőlőművelés továbbra is megmaradt s így feltehetőleg az élet itt teljesen nem szűnt meg. A faluban egykor állott épületek közül csupán a templom romja maradt meg, de a falu emlékezete is megőrződött. Rómer Flóris és Nagyvázsony monográfusa, Németh Gábor a XIX. század végén a középkori „háztelkeket” sőt az „utczák irányát” is kivehetőnek vélték.

A Nagyvázsonytól ÉK-re mintegy 5 km-re levő falu nyomai egy К—Ny-i irányú hosszú dombvonulat D-i lejtőjében, a két forrásból eredő Séd patak K-i ágának Ny-i partján mutatkoznak. Mintegy 1,5 km hosszan és 300 m szélességben húzódik a település É-ról D felé. Templomának romjai a domb lejtőjében ugyan, de a település legmagasabb részén — kis ligetben — állanak. Tőle É-ra, kb. 40 m-re egy nagyobb kőépület falainak maradványait rejti a bozót. Ez utóbbiról tudjuk, hogy 1900-ban a vidék birtokosai, a Zichyek, megásatták. A falu területén szórványosan mindenütt találtak Árpád-kori leleteket. Az egyszerű, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, torony nélküli templom is biztosan az Árpád-korban épült. Az ásatások során a templom körül temető támpillérekkel megerősített kerítőfalának részleteit is feltárták. A szabálytalan tojásdad alakú cinterem a templom déli oldalán volt a legtágasabb. A templomon kívül a falu legjelentősebb épülete kétségtelenül az a kőház volt, amelynek maradványai a templom közelében álltak.

A Méri István és Kovalovszki Júlia által 1957/1958-ban a templomromtól északra feltárt észak-déli tengelyű, háromosztatú, 23×8 m-es kisnemesi kúria valamivel nagyobb volt az alsóörsinél. Főbejárata a nyugati oldalon, a középső helyiségbe nyílt. Az északi helyiség keleti falán is volt egy kisebb bejárat, előtte kis korlátos lépcsőfeljárattal. Kőkeretes ablakai a keleti és a déli falon lehettek. A középső helyiség délkeleti sarkában egykor nyílt tűzhely, a déli helyiség északkeleti sarkában pedig kályhás kemence állt. A csepelyi kúria pincéjét nem a ház alá, hanem mellé a nyugati oldalon az udvar földjébe ásták bele és gerendákkal bélelték. (A pince az épület korai periódusához tartozott.) A Csepelyen részben feltárt többi lakóház azonban mutatja, hogy a kőépítkezés még a késő középkorban sem vált általánossá, holott Csepely kisnemesi falu volt. A kúriától keletre feltárt, többrétegű, a kúria alattihoz hasonló, legalább kétosztatú háznak paticsfala volt. A templomtól délre, 130 m-re feltárt háromhelyiséges ház, amelynek szobáját 80 cm-re a földbe mélyítették, ágasokkal erősített, vesszőfonatos, betapasztott, meszelt fallal épült. Pedig rendkívül változatos, 15/16. századi eszközanyaga közte egy reneszánsz aranygyűrű arra utal, hogy tulajdonosa éppenséggel egy tehetősebb, katonáskodó nemes lehetett.

 

Forrás:
Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék románkori templomai In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet – műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993) 
Kovalovszki Júlia: Ásatások Csepelyen In.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Back to Top